Július 31. kedd.

Az előzményekről itt olvashatsz, illetve a Négy fiúval az élet facebook oldalon.

A reggelt azzal indítottuk, hogy férjjel kettesben Faro-ba utaztunk, ugyanabba az autókölcsönzőbe, ahonnan a kis autót már béreljük. Elmondásuknak eleget téve interneten lefoglaltunk még egy autót, egy 5 személyest, mivel már a kisebbek kirepültek.

Azt tudtam, hogy 5 személyes lesz, de azt nem, hogy milyen autó. Annyira nem voltam oda az ötletért, hogy egy idegen országban egy idegen autót vezessek. Talán ha divatos ruhákat kellett volna bérelni, és azokban flangálni egy hétig, na az vágyakozással töltött volna el. Na de az autó, bevallom, kicsit féltem.

Aztán megláttam! Majd bele ültem! És szerelem lett első látásra! Még sosem hozott lázba így autó, mint ez! Renault megane,kombi! Ne várjatok precíz szakszavakat, ez amolyan nőies megfigyelésre alapozott leírás lesz: elektromos - érzékelős zár, kulcs nélküli, start-stop gombos indulás, full extra, navigáció, magyar nyelv, bluetooth, és rengeteg számomra még sosem látott kütyü és gomb a fedélzeten.
Ilyen kényelmes autót még sosem vezettem. A kölcsönzéstől való félelmet az újdonsággal való ismerkedés izgalma váltotta fel.

Boldogan ajánlottam fel a visszafelé vezető úton, hogy én megyek elől, hogy kihasználhassam a navigációs rendszert.

Mielőtt haza indultunk volna, volt még egy utunk. Meglátogatni a faroi Decathlon-t. Hogy miért? Mert képes vagyok belátni a hibáimat. Mert tudok bocsánatot kérni, és fejet hajtva behódolni a szélnek, és hidegnek. Vagyis beláttam, hogy hiba volt figyelmen kívül hagyni az éghajlati jellemzőket. Beláttam, hogy késő délutántól majd megfagyunk... persze csak a szárazföldön...a 20 fokos víz nem jelentett gondot.
Így aztán vettünk mindenkinek egy pulóvert. Szerencsénkre a meleg holmik épp akciósak voltak. Vajon miért? Mert épp 38 fok van???

Délre értünk vissza a szállásra, ahol addig a nagyival ébredeztek, reggeliztek, játszottak, a szálláson lévő hideg vizes medencében fürödtek.

Most, hogy mind a heten tudunk együtt utazni - hát persze hogy velem utazik a négy gyerek, mindenki látni akarja a csodajárgányt - indulhat a környék felfedezése.

Első utunk a Pera-ba lévő Sand land-ba vezetett, ahol óriási homokszobrokat láthattunk. Itt már igazi forróság volt, a kiállítás végére mindenki megszomjazott... akkor még nem gondoltuk, hogy több italt kellett volna vennünk/magunkkal vinnünk,

A Perában található óriási homokszobrokról itt olvashattok bővebben, szívből ajánlom olvasásra ezt a gyönyörűen megfogalmazott írást.

Csigavonalban haladtunk a több méter magas szobrok között, amik között a zenészeké és a mesefiguráké volt a főszerep. A bejáratnál Michelangelo Teremtés című festménye fogadott minket a vöröses aranyló homokból kifaragva, és Picasso műveivel is találkozhattunk. A gyerekeknek, hogy érdekesebbé tegyék, játéklehetőséget ajánlottak. A feladat Mignonok megkeresése volt, és lefotózása. Az elkészült képek bemutatása után egy képeslapot kaptak ajándékba. A tűző nap melegében szükség is volt erre a motivációra. Pár kilométerrel az óceán fölött már elviselhetetlenné vált a hőség.

Az utunk innét a méltán híres portugál öblökkel tarkított partszakaszához vezetett, elsőként a Praia do Carvalho öbölbe.

A sziklák tetején ért véget az autóút, onnan homokos és köves földút vezetett egy keskeny, hűvös átjáróhoz, melynek lépcsőin egyenesen az öbölbe jutottunk.

Az öböl fenntről is csodálatos volt, de benne lenni, egy felejthetetlen élmény lett. Az öböl közepén egy tiszteletet parancsoló, magányosan kiemelkedő szikla, a partot körülölelő sziklára pedig szintén keskeny lépcsősoron fel lehetett jutni, és a bátrak a hidegen csillogó óceánba ugorhattak kb. 8-9m magasból.
Hát hogy a fenébe ne ez lett volna a nagyok első útja?!

A kicsi pedig a jéghideg vízben lévő hullámokkal küzdött.

A homok tűz forró volt, égette a talpam, a nap pedig a vállaim, így alig vártam, hogy a hűs habokba csobbanjak. A habok olyannyira hűsek voltak, hogy szintén égettek! De nem a melegtől, hanem a hidegtől. Jólesően járta át testemet a hideg víz, elérzéstelenítve minden végtagot, és elűzve minden kósza gondolatot, az agyam is lehűtötte. Szédültem a hullámoktól, a partról visszaereszkedő víz látványától, a mélybe ugró emberektől, és csodás színektől, melyekkel az jó Isten kifestette ezt az öblöt is,

Csak arra tudtam gondolni, hogy milyen szerencsés is vagyok, hogy itt és most megélhetem ezt a gyönyörűséget.
Mikor már fájt a hidegtől a lábam, kimentem a vízből, és mire a törülközőmig értem, meg is száradtam, és ismét égette a talpam a homok.
Hogy a srácok miből vannak, nem tudom, de még vagy fél óráig nem lehetett őket kiszedni a hullámokból.

Mivel nagyon szomjasak voltunk, és vizünk nem volt, illetve sehol a közelben nem volt bolt, vagy árus, így ismét felkerekedtünk és kerestünk egy boltot, ahol az estebédhez való szendvicsalapanyagot is megvettük.

Utunkat folytatva este fél hétre értünk Benagil barlanghoz, illetve az öbölhöz, ahol terveink szerint befizettünk volna egy barlang/öböl túrára. Sajnos későn érkeztünk, a hajókra csak hatig árusítottak jegyet.
Azért itt maradtunk késő estig. Ez is csodás hely volt. A víz a már kellemesen megszokott 19-20 fokos, és a homokos part telis-tele kagylókkal.

Indulhatott a kagylóvadászat, hullámkergetés, homokvár építés.

Este fél 10-kor már csak miénk volt a part, és még egy gyerekem nyakig benne a hideg vízbe... nem tudom miből van, de már egyre biztosabb, hogy a jeges tengerhez nyugodtan elmehetne víz alatti hegesztőnek :)

 Ma már nem volt napi veszteség :)

Lemaradtál az előző napok történéseiről? Itt megtalálod őket: Az utazás, 1. nap, Albufeira, 2. nap még mindig az öblünkben,