2018. aug 09.

Benagil, drága Benagil!

írta: Bábos Eszter
Benagil, drága Benagil!

Benagilt látni kell.. Benagilt érezni kell... Benagil öbleire szánni kell időt...

A tegnapi meleg naplemente az öbölben, az un. fényképészeti "kék óra" megélése az óceánparton, a béke, a csend, mind arra sarkallt Bennünket, hogy ma egy viszonylag korai ébresztőt fújjunk, és visszatérjünk.

Viszonylag korait... hiszen valamiért 9 előtt sosem sikerül kikecmeregnünk az ágyból.

Szigorú voltam, és a reggeli kakaó és kávé után reggeliztetés nélkül mindenkit kocsiba ültettem, és irány Benagil.

img_5080.JPG

Nem kis meglepetésünkre óriási sor állt minden telt parkoló előtt, és hát nekünk két autót is le kellett állítanunk. Anyósom két gyerek kíséretében kiugrott hát a kocsiból, hogy beálljon a hajó jegy árusító kígyózó sorába, és megvegye a 7 személyre szóló jegyet egy öböltúrára.

Előző este volt időm kitanulmányozni a lehetőségeket. Két fajta öböltúrát ajánlottak. Egy express utat, mely 30 perces, felnőtteknek 15 eu, gyerekeknek 10 eu.-ért hírdették, az 1óra 15 perces túra, mely fürdőzést is tartalmaz kevéssel került többe, vagyis a felnőtt 25 eu, a gyerek pedig 15 euró volt. Elterveztük, hogy utóbbit vesszük igénybe, hiszen nem minden nap látogatunk el ebbe az öbölbe.

Míg a nagymama a sorban állt két fiúval, addig mi a parkolást próbáltuk megoldani. A kijelölt parkolóba hiába róttuk a köröket, nem találtunk biztonságos helyet, Mert  hát ugye a bérelt autónál aztán igazán körültekintő az ember, nehogy épp itt húzza meg valaki, aki ügyetlenül kanyarodik vagy parkol. Így aztán jobbnak láttuk hogy a 100 méterrel feljebb lévő, az útról balra kanyarodó földút egyik szegletében hagyjuk ott a kocsikat. A gyerekekkel előre mentem, míg férj küzdött a parkolás nehézségeivel. Mire leértünk, épp már csak egy ember állt a nagyi előtt, aki kétségbe esve jelezte, hogy a telefonját a kocsiban hagyta, így nem tudott szólni, hogy pénztárca nélkül szállt ki.img_5091-1.jpg

Egy párt magunk elé engedtünk, hogy átnézzem, nálam hány euró van. Rövid számítás után kiderült, hogy épp a rövid útra elegendő, mivel itt derült az is ki, hogy  a gyerekjegy 10 éves korig érvényes csak, vagyis nekünk 5 felnőttel és két gyerekkel kell számolnunk mindegyik esetben.

Azt hiszem, mi mindent megtettünk. Kétszer jöttünk el a Benagilhoz, sorba állítottuk hősiesen a nagymamát, mégsem volt más választásunk, mint hogy a tervünkkel ellentétben az express utat válasszuk. A kapott jegy alapján délután 3-kor kerülünk sorra.

Addig pedig feltaláltuk magunkat, hiszen a hideg hűsítő hullámok mindent feledtetnek. A víz sorra mosta a lábunk elé a kagylókat, így újra a legszebbek keresésére indultunk. Annyi volt, hogy laza mozdulattal dobtuk hátra azokat, melyekből hiányzott akár egy kis darab is. Kicsit később a töredékeket vadásztuk, melyek gitárpengetőre emlékeztettek és a srácokkal már egy jó kis kagylópengető üzlet megalapításáról ábrándoztunk.

A nagyok apukájukkal és a nagymamával átúsztak a szomszédos öbölbe, dacolva az óriási hullámokkal, a hideg vízzel. A mellettünk lévő öbölnek két bejárata is volt, és óriási lyuk tátongott a tetején, ahol a beszűrődő napfény aranysárga fénnyel játszadozott a vörös hordalékfal domborulatain.

img_5103.JPG

A nap erősen tűzött, mégis a hideg víz feledtette velünk a trópusi hőséget. A parthoz közel pedig kellemes szellő borzolta fel a sós víztő kiszáradt hajunkat, bőrünket.

A gyerekek mégis elfáradtak. A legkisebb fél háromra olyan fáradt lett, hogy a hajókirándulásról hallani sem akart. Igazából felállni és megmozdulni sem volt hajlandó és csak azt tudta kiabálni, hogy "Haza akarok menni, de nem a szállásba, hanem az otthonomba!" Hiába próbálkoztunk mindenféle csodamesével, hogy mit is fogunk nemsokára látni, hajthatatlan volt. Negyed órával az indulás előtt aztán bevetettem a jégkrém cselt. Mosolyogva minden gyerek kapott egyet, melytől új erőre kapott. Még mosoly is jelent meg az arcán, és boldogan indult el a hajóbérlő társaság kikötőjébe.

img_5089-1.jpg

Nincsenek szavak, melyekkel leírhatnám amit láttunk. Beszéljenek helyettem a képek. Azt azért elmondanám, tényleg express tour volt...

img_5136.JPG

img_5115.JPG

Visszafelé úgy meghajtotta a hajót, hogy mindenki félelemmel teli tetszését nyilvánította ki széles mosoly kíséretében, majd ezt megtetőzve az utolsó kanyart olyan sebességgel vette be, hogy a fiúk háta érintette a hullámzó víztükröt.

Itt sikerült néhány olyan képet készítenem, melyen a legnagyobb, legkamaszabb is önfeledt nevetéssel az arcán sugárzik a boldogságtól. És valljuk be, egy kamasznál ezekért a pillanatokért érdemes élni. :)

img_5146.JPG

A csónakázás után korán hazamentünk, és hagytuk hogy a gyerekek egy fürdés után átadják magukat a nálunk lévő összes elektronikai kütyü szellemének, mert láttuk, hogy rettentő fáradtak. A vacsorát ismét az Intermarché-ból oldottuk meg, kényelmesen elfogyasztva otthon, pihenve. Este 9-kor egy filmet kapcsoltunk be nekik, és a nagyira bízva otthon hagytuk őket.

Ideje volt, hogy megismerkedjünk az esti Albufeirával, hiszen már van pulóverünk.

Van pulóverünk, és nem fúj a szél. Talán késik... hmm... A hőmérséklet nem változott, légmozgás semmi. Lenge nyári ruhában indultam el, hónom alá csapva a pulóvert, mert hátha... meg aztán mégiscsak új ruhadarad - talán női olvasóim értik itt mire gondolok ;).

img_5162.JPG

Sétánk során végignéztük a helyi ingatlaniroda hirdetését, és megdöbbenve láttuk, hogy itt, Portugália déli részén, egy medencés 58 nm-es, óceánhoz közeli rendezett ház annyiba kerül, mint Budapesten ugyanez, medence és óceán nélkül.

A fényeket és hangokat követve hamarosan a partra levezető főúton találtuk magunkat, ahol végignéztük a souvenir árusok portékáit. Ezek lassan elmaradoztak, majd étterem étterem mellett, no és a helyi szórakozóhelyek látványa tárult a szemünk elé. Természetesen mindenhol élőzenével, amit volt aki élvezett, de a nagy képernyős tévén focimeccset néző portugál közönséget feltehetően inkább zavart.

Kicsi kiülős helyet képzeljetek el, ahol a helyiek 50-70 év közötti hőségtől megfáradt párocskái nézték a meccset egy egy sör kíséretében.

Továbbsétálva egy kerek kis téren egy fiatal harmonikás szórakoztatta az arra járókat, a nézők pedig től 15m-re rendezett sorokban ülve hallgatták a zenéjét.

Pár saroknyira élő gitár koncert, kicsit lejjebb dobszóló... voltak részek, ahol minden hang épp összeért, és hatalmas zajforrásként telepedett az arra sétálókra.

img_5163.JPG

Mire a partra értünk jól esett megpihenni a hűvös homokban, és hallgatni az óceán halk morajlását. A kutyák most élvezték igazán az időt, hemperegve feküdtek a víz enyhén büdös hideg hordalékába.

Nyugalmunkat egy észrevétlenül befutó halászhajó zavarta meg. Hirtelen a hajónál termett négy öt félmeztelen férfi, és egymásnak továbbadva juttatták a part vízmentes részére az esti fogást. Közelebb mentünk, hogy meglessük mit is hoztak, de a dobozokat futva felvitték a halászbodegákhoz, ahol már hosszú sor kígyózott várva az esti friss fogást.

img_5216-1.jpg

Ott helyben elkezdték szatyrokba pakolni, mérni, eladni. Nem is értettük, honnan került ide az a sok ember. A helyieket még csak csak megértem, de a turístákat kevésbé. Most tényleg, a szállásra hazaérve nekiáll halat pucolni?! Úgy látszik, igen. Mi csak szemlélődtünk, örültünk, hogy ennek is részesei lehettünk, majd lassan elindultunk hazafelé.

Persz útba ejtettük a város legjobb koktélbárjaként hirdetett bárt, mely a jellegzetes fehérre meszelt házak között eldugva található, messze a hangos szórakozóhelyektől.

img_5225-1.jpg

Nem volt drága hely, viszont annál finomabb koktélokat szolgáltak fel. A hangulatról élő hegedűszó gondoskodott egy hölgy tolmácsolásában.

A koktéloktól elbódulva fáradtan tértünk haza az első meleg este Albufeirába.

 

Szólj hozzá