2018. aug 14.

Utazás Portugáliába 4 gyerekkel és 1 nagymamával - utolsó teljes nap

írta: Bábos Eszter
Utazás Portugáliába 4 gyerekkel és 1 nagymamával - utolsó teljes nap

Hirtelen érkezett meg az utolsó előtti napunk. Mint egy nem várt vendég, aki egyszer csak betoppan. És ha már megérkezett, akkor természetesen foglalkozni kell vele.

Reggeli közben végiggondoltuk a hátralévő időnket. Az utolsó nap valószínű már nem lesz fürdés az óceánban, hiába este indulunk csak, hiszen a szállást 10-11-ig el kell majd hagyni, és a homokos, sós vizet nem lesz hol lemosni magunkról. Vagyis a mai teljes napot a víznek szenteljük! Utazás nélkül.

Így hát elhatároztuk, hogy ismét felkeressük a hőn szeretett öblünket. Mintha a váratlan vendéget körbe szeretnénk vezetni a leggyönyörűbb helyeken a környékünkön.

38746710_1084788998342935_298341510850543616_n.jpg

Nem sikerült korán indulnunk, de még apály idején értünk a partra a szokásos felszereléseinkkel - strandlepedő, törülköző, vödör... Útközben a két középső lemaradt, mint később kiderült kicsit felderítették a terepet, kaktuszra vadászva. Megfigyelték, hogy nem messze a partra vezető úttól van egy épp gyümölcsöt hozó óriás kaktusz. Meglepetésemre 5-6 leszedett kaktuszgyümölccsel tértek vissza, melyeket szabad kézzel szabadítottak meg a tüskéktől. A legnagyobb is meglepődött, mert az ő fehér sapkáját használták a vörös gyümölcs szállítására. Természetesen foltos lett.

cactus-fruit.jpg

(fotó: hippopx.com)

Még időben utolértek bennünket, mert különben lehet el is tévedtek volna. Ugyanis a part teljesen megváltozott. Nem ismertünk rá! Ahol eddig homok volt, ott most csak szikla... kerestük a homokos öblünket, de mindenhol csak sziklás bemélyedéseket találtunk.

38738034_239465326712842_4437002633277865984_n.jpg

Aztán egyszer csak az egyik gyerkőc felkiáltott: Megérkeztünk! Nekem nem tűnt ismerősnek a terület... majd mégis... A szikla, melyen ülni szoktunk, ami épp szék magasságban emelkedett ki a homokból még két napja... a különálló kőrengeteg, melyen rengeteg kőszobrot építettünk... a lépcsősor, mely a hegynek fel vezet és hegyi úton átvisz a sörözőhöz... De valami nem stimmelt. Mi homokban szoktunk besétálni a vízbe, nem csúszós köveken. Két napja itt még beásták magukat a homokba a gyerekek... Most pedig sehol sem volt az a gyönyörű, puha, selymes vörösen izzó forró homok! Vagyis volt, de csak mutatóba.

img_5375.JPG

Ekkor értettem meg a természet erejét! Ekkor jöttem rá, hogy mit is jelentett az, hogy az elmúlt két este nem fújt a szél. Nem volt semmi, ami "visszatolja medrébe" az óceánt. 

Most értettem meg Petőfi Sándor A Tisza című versének sorait.

"Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz. "

A dagály is később jött... vagyis így éreztük... aztán láttuk, hogy van dagály, de fele annyira nem közelíti meg a partot, mint eddig. Az ereje viszont továbbra is magával ragadó (szó szerint). Itt (és előző nap Fusetában) nyert értelmet a vers utolsó versszaka is. Petőfi "csak" a Tiszát látta. Mit írt volna az Atlanti Óceánról?

"Mint az őrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bőgve törte át a gátot,
El akarta nyelni a világot!"

img_5372.JPG

Két nap alatt 1 m magas homokot ragadt magával a víz az öblünkből. Ahol eddig leért a lábunk, oda most nehéz volt felmászni. (A képen a sziklának az a része, ami szép tiszta sárga, még pár napja homok alatt volt!)

Elgondolkodtunk, hogy vajon ez a "megszokott" alakja itt ennek a partszakasznak, vagy esetleg az a puha homokos, amibe finoman süppedt a lábunk? Egyáltalán helytálló ez a kérdés? Van megszokott alakja egy partnak? Vajon mi volt itt a szokatlan: az első két esti hideg szeles idő, vagy a napsütéses meleg esték?

Sajnáltuk, hogy nem maradhatunk tovább, hogy nem fejthetjük meg ezt a rejtélyt és boldogok voltunk, hogy ennyi arcát mutatja ilyen rövid időn belül a part.

38740274_268994813882139_5153851057440292864_n_1.jpg

Sajnos a sziklák miatt nem volt alkalmas az öblünk arra, hogy szembeszálljunk a nagy hullámokkal, így arrébb húzódtunk a kiépített strand felé. Persze nem akartunk a tömegben elvegyülni, így egy a végig húzódó hordalékos hegyszakasz távolabbi tövében húztuk meg magunkat, közvetlenül a "kőomlás, veszély!" feliratú tábla mellett. Valamiért nem vettük komolyan, és szó mi szó, a nagymamának mindenképpen olyan helyet kellett keresnünk, ahol kényelmesen le tud ülni. Ez pedig olyan volt.

Persze nem maradtunk ott sokáig, mert jött egy fiatal "füttyös madár" (parti őr) és finoman felvilágosított minket arról, hogy ezen a helyen már öten meghaltak kőomlás miatt, jobb ha azonnal távolabb megyünk erről a szakaszról. Hát lehet ellentmondani egy ilyen nyílt és őszinte felszólításnak? Persze, hogy nem! :) Így megint arrébb költöztünk.

Aztán még kétszer... mert a víz mégis utolért minket.

img_5384.JPG

Hétig maradtunk a parton, majd hazaérve ismét egy kis medencézéssel folytatták a gyerekek a fürdést. Fél kilenc körül pedig sikerült elindulnunk velük a búcsú esti sétánkra.

A vacsorát egy közeli gyors-étkezdében fogyasztottuk el. Nem egy ötcsillagos étterem volt, nem is helyi specialitások, de gyors, laktató és olcsó volt. Nem szerettük volna, ha a legkisebb ismét elalszik még mielőtt megkapná a vacsoráját. A helyet, ahol ettünk, leginkább az itthoni IKEA étterméhez tudnám hasonlítani, vagyis mi magunk válogattuk össze tálcára, hogy mit szeretnénk, a sor végén a kasszánál pedig fizettünk. 40 euróból mind a heten jól laktunk és ebben az italok és desszert is benne voltak.

Ezt követően fagyizással egybekötve lesétáltunk a partra, ahol kicsit megpihentek és utoljára mindenki belemártotta a lábát az óceánba. Jelképesen elbúcsúztunk ettől az erejét megmutató, tiszteletet parancsoló víztömegtől, aminek emlékét szívünkben visszük haza, és soha el nem felejtjük.

 img_5421.JPG

Hazafele már nehezebb volt az út, mivel addigra már mindegyikük fáradt volt. Olyannyira, hogy negyedórán belül csendben szuszogott mindenki.

 

Szólj hozzá

utazás utazás gyerekkel Portugália