Mesefajták

Mik is azok a mesefajták? Műfaji megkülönböztetések.

Összeszedtem 6 mesefajtát, melyeket biztos ismertek, meséltetek, de érdemes őket újra és újra elővenni. Ismét az Otthonos bábok - Bábos otthonok című könyvemre hagyatkozok, abból idézek. A könyvbe itt is beleolvashattok.

1. Állatmesék Az állatmesék szereplői legtöbbször emberi tulajdonságokkal felruházott állatok. Cselekedeteik mindig valamilyen tanulsággal szolgálnak. Ezek a mesék jól bábozhatóak akár otthon is. Pl. Három kismalac: sok benne a mozgás, kevés a szöveg. Amit meg lehet oldani szöveg nélkül, azt meg is kell.

2. Tanmesék, fabulák: A fabula latin eredetű, és azt jelenti, hogy kitalált történet, mese. Eredetileg prózában, majd a 17. századtól La Fontaine munkásságát követően inkább verses formában megírt tanmesék voltak, amelyekben többé-kevésbé antropomorfizált, vagyis élő vagy élettelen dolgok, jelenségek vagy elvont fogalmak emberi vagy kizárólagosan emberinek hitt tulajdonságaira utaltak. Ilyen eset az, ha állatokat, növényeket vagy természeti erőket, például a szelet, esőt vagy a Napot emberi indítékokkal vagy épp a gondolkodás és a beszéd képességével ruházzák fel. Állatok vagy ritkábban növények a főszereplő Így embertől elvonatkoztatva segít megérteni valamilyen erkölcsi vagy vallási tanulságot. A tanmesék a népi bölcsességeket megjelenítő népmesekincset gazdagítják. Ilyen pl. A teknős és a nyúl.

3. Varázs vagy tündérmesék: A tündérmeséket Vlagyimir Jakovlevics Propp mesekutató szavaival írnám le: „Varázsmesék olyan műfajú mesék, amelyek valamilyen kár vagy veszteség bevezetésével kezdődnek; vagy valami birtoklásának óhajával; folytatódnak a hős otthonról való távozásával, segítőjével való találkozással, akitől mágikus tárgyakat kap, melyek segítségével a keresés tárgyát (sokszor egy megmentendő női alak) megtalálja. A továbbiakban az ellenséggel való találkozása szerepel, majd visszatérés és üldözés. Ez a kompozíció gyakran tovább bonyolódik. A hős már visszatérőben van, amikor testvérei szakadékba taszítják. Ezután mégis megérkezik, nehéz problémákon esik át, megnősül (házasság), és király lesz vagy saját országában, vagy apósáéban. Tágabb értelmezésben mágikus vagy varázsmese. A leghíresebb magyar mű tündérmese a Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi .

4. tréfás meséket: Ezekben a mesékben egymást követik a humoros események. A történet általában az emberi butaságot teszi nevetségessé. Mindig valami képtelenségre épülnek fel. Ezek közé sorolhatjuk a hazugság- vagy bolondmeséket és a csalimeséket. Ilyen mese pl. A kisgömbőc, Megitatják a fűzfát.

5. Láncmese: Azokat a meséket, amelyekben a mesemondó egy kis mozzanatot vagy egyetlen mondatot vég nélkül ismétel, láncmeséknek nevezzük. Adaptálásra kevésbé alkalmas. Sok szereplőt vonultat fel, kevés cselekvéssel. Gyerekekkel együtt való dramatizálásuk viszont vidám perceket okozhat. Pl. A kóró és a kismadár.

6. novellamesék: A középkorban jelenik meg, és elrugaszkodva a mesei hagyományoktól, a helyszín és a személyek pontosabban behatároltak, a mesék pedig realisztikusabbak, noha a történet világa továbbra is meseszerű Az emberi ész és furfang diadalát mutatja be. Ezeket általában inkább élő színházban adaptálják, előadásmódja a szellemes szövegre épül. Ilyen a Lúdas Matyi, Mátyás király történetek vagy A megfelezett ajándék.

Néha a pedagógusok és szülők kezére is bábot húznék, hogy egy félreeső helyen hadd játsszák ki magukból az állandó figyelmet igénylő gyermekek iránt érzett felgyülemlett feszültségüket.

Érdemes kipróbálni, tényleg hatásos. Ha egy róka kiabál egy nyúllal, és utána a nyúl a róka hasán és fején kezd ugrálni, azt hiszem, megbocsájtható. Nem kell, hogy más is lássa rövid játékunkat, és olyankor bátran szabadjára engedhetjük napközben visszafogott szókincsünket is.

Sok ősi kultúrában használtak bábukat bizonyos szertartásokhoz. Hittek a bábuk erejében, megszemélyesítve azokat. Valahol vudubabának hívták az ilyet, valahol boszorkányságnak. Használták rontásra, de ugyanúgy vágyak bevonzására is. Ezek a hiedelmek megmaradtak, megörököltük őseinktől.

Kiben rejtve, kiben nyíltan ott élnek a babonák, persze megszelídített formájukban, korunknak megfelelően. Lássuk csak, hányan hordanak halpikkelyt a pénztárcájukban, mert az bevonzza a gazdagságot. Varázserőt tulajdonítanak neki. Sokan, akik babára vágynak, kis plüssfigurákat vesznek, és helyezik el a lakás különböző pontjaira. Hisznek abban, hogy ha már van gyerekjáték, oda hamarabb érkezik meg a várva várt baba is. Nem beszélve arról, hogy ilyesfajta hittel nem rendelkező barátok és rokonok előtt sem kell magyarázkodniuk, hiszen egy-egy plüssfigura megjelenése a lakásban teljesen belefér normarendszerünkbe. Majd ha ezután tényleg várandós lesz a hölgy, akkor az a bizonyos plüssfigura még nagyobb becsben lesz tartva, talán a születendő baba ágyában az első játékfigura lesz, akire néha cinkosan rákacsintunk, megszemélyesítve azt, hogy mi mindketten tudtuk...

Talán még mindenki emlékszik vizsgáira, melyek csak egy adott ruhában, esetleg csak egy adott tollal, egy adott időpontban sikerülhetnek. Emlékszem olyanra is, aki gyermekkori kis játékát vitte be és tette maga elé a vizsgán, és még mindig magánál hordja a táskájában, mint egy szerencsetalizmánt.

Ez a sok-sok megszemélyesített tárgy, játék, figura, esetleg báb, mind arra szolgál, hogy megkönnyítse életünket, hogy okot szolgáltasson cselekedeteinkre, hogy néha elővéve ezeket, visszavigyenek minket a múltba. Persze a szebb jövőt is ezektől reméljük. Odáig szelídültek babonáink, hogy ha van is valamilyen szerencsetalizmánunk, csak tároljuk és cipeljük, néha megnézzük, de nem használjuk. Nem játszunk vele.

Ezért mondom, hogy néha bábot kéne minden felnőtt kezére adni. Akkor játsszunk azokkal. Vagy vegyük elő a talizmánunkat, és jól olvassunk be neki. Vagy a talizmán nekünk. Aki igazán szerencsés, annak a fejében is vannak bábok, akik a megfelelő időben és helyen jönnek elő, segítve az élet fordulópontjainak feldolgozását.

Késő este volt. Legkisebb fiam nem akart ágyba menni. Ahhoz még kicsi, és túl fáradt volt, hogy engedjek neki, de ahhoz már elég erős és nagy, hogy akaratát fizikai ellenállásban fejezze ki. Így nemcsak sírt és üvöltött, hanem erős kis lábaival kitámasztott, hogy még véletlenül se tudjam ágyba tenni.

Sorra bevetettem a bevált trükköket. Először megpróbáltam az értelmére hatni. Elmagyaráztam, hogy este van, mindenki aludni tért, de már a magyarázat közepén beláttam, hogy értelmetlen próbálkozás. Így aztán megpróbáltam a pocakjára hatni. Ez majdnem mindig bejön. Ha most lefeküdne, és aludna, akkor ébredés után kapna valami finomat. De most ez sem vált be.

Egyre erősödött a „Tegyél le!” kifejezése. Éneklésbe kezdtem. Elhallgatott, majd újra kezdte, de most már a „Hagyd abba!” felkiáltással. Nem értettem, miért nem élvezi a dalom. Kezdtem türelmetlen lenni. Ismét próbáltam a „nagyfiús” „okos” értelmére hatni. Beígértem még egy „legutolsó” mesét, ha leteszi a fejét. „Nem kell mese!” Na most mit tegyek?

Megláttam az ágy sarkán az egyik bábját, Mazsolát. Gyorsan felhúztam a kezemre, és röfögős hangon beszélni kezdtem hozzá. Ő abbahagyta a hisztit, elhallgatott, és teljes figyelmét a bábnak szentelte. „Úgy vártalak már, nem tudok nélküled aludni. Gyere, feküdj mellém, hadd bújjak hozzád!” – mondta a báb. És csodák csodájára, az előbb még megvesztegethetetlen, elszánt kisfiú saját akaratából kérte, hogy tegyem be az ágyba. Letettem. Átölelte a bábot. Lehúztam Mazsolát a kezemről, majd jó éjt kívánva kijöttem az immár csendes, elégedetten szuszogó csemetémtől.

/Részlet Babos Eszter: Otthonos bábok - Bábos otthonok című könyvéből/