Az egész történet még novemberben kezdődött. Igen, novemberben, mikor egy kedves ismerősöm az Ecseri piacról keresett, és küldött egy képet régi, de csodás bábokról. Hagyatékból eladó. Kell?

Egyből igent mondtam. És nem bántam meg. (Sajnos a róka már nem volt köztük, mire hozzám került)

Aztán sokáig nem találkoztunk, szinte már el is felejtettem, mikor decemberben, karácsony előtt megérkeztek a bábok.

Igazi, bábszínházi, alulról mozgatható pálcás bábokról beszélünk.

Meglátszott rajtuk az idő vasfoga, a tárolás minősége, de láttam bennük a csillogást, mikor a bábszínpadon játszottak. Egy kettőre életre keltek a kezemben.

Az ünnepek után pedig nyomozásba kezdtem. Vajon honnan jöhettek? Milyen mesét meséltek? Hány darabban szerepelhettek?

Bújtam a könyveket, végig néztem a Budapest Bábszínház bábkatalógusát, amiért rettentő hálás vagyok, hogy ezt létrehozták, mert bizony ott csodákat látni.

De sehol nem találtam semmit. Még csak hasonlót sem.

Így elkezdtem befotózni a bábokat, és úgy keresgélni, hiszen tudjuk, hogy a google a barátunk. De találat nem volt. 

Mikor az utolsó bábra is rákerestem, szinte reménytelenül, mégiscsak feldobott egy valamit. Nem pont őt, hanem első látásra is jól felimerhetően az öregapját vagy talán őt magát öregen. És épp eladó volt. 

El se akartam hinni, hogy itt bizony családegyesítés lesz. Mi az esélye annak, hogy két különböző helyről szinte egyidőben eladóvá válnak egy előadás bábjai?

Majd kiugrottam a bőrömből, mikor megérkezett.

Ez volt az a pont, ahol felvettem a kapcsolatot  barátnőmmel, Kántor Zsuzsannával, akivel a Színháztudományi mesterképzésen ismerkedtünk meg, mivel tudtam, hogy ha valaki segítene nyomozni, az bizony ő lesz. 

Rögtön össze is hozott egy találkozót Palya Gáborral, a Budapest Bábszínház bábkészítőjével és bábrestaurálójával, aki a találkozásunkkor tüzetesen átnézte a bábokat.

Azt még most sem tudjuk, honnan származhatnak, miben játszhattak, de sok érdekesség kiderült a bábokról.

Megvizsgáltuk az anyagokat, amikből készült. Megnéztük a tartóléceket, melyeken voanlkód is volt, vagyis vásárolt faanyagot használtak. A vonalkódokat Magyarországon 1984-ben vezették be, majd 1990-től terjedt el országszerte. Vagyis a bábok annál nem régebbiek. Hacsak...

Hacsak át nem lettek alakítva. Erre is találtunk több utaló jelet. A kezeket megnézve, elképzelhető, hogy eredetileg kesztyűbábként használták, és később kapták a belső merevítést. Persze ezek csak találgatások.

No és a származási helye? 

Erre is több elméletünk lett. Két báb pálcáján felirat volt, először azt vettük észre, mely a szóke pásztorlegényen volt: Leje Gorán. Ebből rögtön arra következtettem, hogy találn horvát eredetű, hiszen ez egy horvát férfinév. És kerestem, kutattam a meséket, melyben Gorán nevű szereplő van. Vagy esetleg Gorán nevű bábszínész akár még a volt Jugoszláviából. Mikor pedig megérkezett az öregapó, hát arra is volt írva valami. Eleje Öreg. Így, magyarul. Vagyis a másik bábon szereplő Leje, igazából Eleje. Tehát valószínű itthoni bábok. 

Akkor mi és ki lehet a Gorán? Keresgéléseim után megtaláltam, hogy a  goránok muszlim szláv nép a Gora régióban, a Koszovó, Albánia és Észak-Macedónia által határolt háromszögben. 

Tovább vizsgáltuk hát a bábokat.

A fejeket kicsit megbontva pedig kiderült, hogy azok papírmaséből készültek, és a felhasznált papírok közt cirilbetűs újság, illetve iskolai füzetlapok, javított dolgozatok is voltak. 

S hogy a végére jártunk-e a kutatásnak? Nem.

Viszont maga a kutatás rettentő izgalmas, tanulságos. Sok új ismerethez juttatott és folytatjuk, hátha kiderül, hogy milyen darabban és hol játszottak ezek a szereplők.

Ugyanitt, ha valaki ráismerne valamelyik bábra, vagy információja lenne róluk, ne habozzon, kérem írjon nekünk.

Csak bíztatni tudok mindenkit, ha valami érdekli, járjon utána!