Hányszor fordul elő, hogy egy egy könyvet szinte rongyosra lapozunk, olvasunk a gyerekkel?! Mi magunk szinte már oda se figyelünk, csak monoton mondjuk egymás után a leírt betűket, és alig várjuk, hogy vége legyen.

Elsőre még élvezettel és kíváncsian hallgattuk, másodjára a gyerekünk mosolyára és "aha" élményére figyeltünk, harmadszorra már a képeket is behatóan áttanulmányoztuk, majd az uncsibb részeket próbáltuk elsumákolni, egy "legyünk már túl rajta" olvasással.

Ajánlott könyv tőlem

Mit szeret ezen annyira a gyerek?

De kicsit nézzünk magunkba! Ugyebár mindenkinek van valami kedvenc filmje, amit már rengetegszer látott, és bármikor újra megnézne.

Mi történik ilyenkor?

Először a vizuális képekre, zenékre figyelünk. Másodszor már a tartalmi részt is nagyobb figyelemmel kísérjük. Harmadszor már azokra a részekre várunk, melyeket a múltkor nem értettünk meg, vagy csak átsiklottunk felettük. A továbbiakban pedig már lesz időnk szemügyre venni a főhős gyönyörű kék szemét, a női szereplők ruháit, a lakberendezést, a frizurákat, majd a legviccesebb avagy a lélekig hatoló mondatokat.

Ugyanezt teszi a gyermek is.

Első mesélésnél leragad a saját vizuális képeinél. Elképzeli a mesét, de a történet egészére még nem képes odafigyelni. A következő mesélésnél ezekkel a felépített vizuális képanyagával tovább dolgozva végig játssza magának a kis belső moziját a mesét hallgatva. A harmadik mesélésnél már a tanulságot is leveszi magának. A következőnél már a karakterekre is rátalál... és így tovább....

S mikor egy két hónap kihagyásával újra előkerül a már rongyosra olvasott könyv, akkor már nem csak a mesét kéri újra, hanem az ahhoz kapcsolódó érzelmi világot is, az összebújás emlékét, anya frissen mosott hajának az illatát, az "ezt mesélted, mikor kicsi voltam" érzését.

Minden mese mindig mást hordoz mindenkinek. A hallgató a saját érzelmi szintjén dolgozza fel a mese mondanivalóját. Van, amire csak hónapokkal később érik meg.

Én szerencsés vagyok, hogy az év minden napján mesélek, bábozok. Nincs egy olyan mese sem, melyet a hét minden napján egyformán adnék elő Minden nap egy egy újabb megértés van bennem, és ezek a megértések, érzelmi változások benne vannak az előadásba. De a csodálatos az, hogy a hallgatóság nem ezeket élik majd meg, hanem a saját érzéseiket, amiket épp nekik üzen a mese.

Egy példával élve: Egy anyák-napi mondókacsokrot báboztam, majd egy anyuka odajött, és megköszönte, mert ettől a mesétől újra megélte a születés/szülés élmény minden pillanatát. Más a bátorságra talált rá a mesében. Megint más csak a megszülető virágok sokszínűségét látták benne.

A mese mindig ott talál el, ahol a legjobban szükségünk van rá!

Ezért olvassatok a gyerekeknek egy mesét annyiszor, ahányszor csak kéri!