A héten lezajlott Budapesten is a Gyermekbábjátékos találkozó.

8 izgatott gyermekcsapat várta, hogy bemutathassák bábelőadásaikat. A gyerekek életkora 6-10 év. A csapatok létszáma 4-24 fő között volt. Megjelent a bábjáték szinte minden válfaja, kezdve a kesztyűs báboktól, az árnyjátékon át, az asztali bábjátékig.

A paravánon innen a közönség ül. Amit lát, az a csillogó szempárok, a szépen kidolgozott díszlet és báb készlet, a lelkes, hol halk, hol hangos gyereksereg.

A paravánon innen ülnek a zsűri tagok is. Ők is ezt látják. De ezen kívül látják a színház szabályait is. Figyelik a dramaturgiát, a rendezést, a hangszínt, a hanglejtést, a kiejtést, az időzítést, az egységes színpadképet és még sorolhatnám. Egyszóval mindent. Természetesen az ő megfigyelésük a felkészítők munkáját segítik.

De mi van a paravánon túl?

Ott van a gyerekcsapat, és a csapatban külön a gyerekek. Minden gyermeknek és szerepnek külön története van. Ezekből a történetekből áll össze a kis csapat, no meg a bábelőadás.

Mert sokszor tudja a "rendező", hogy nem így kéne, de a gyerekek életkora, képessége, az idő, ami a velük való munkára rendelkezésre áll, mind befolyásolja, mikor meghozza a döntéseket.

A "rendező" tudja, hogy miért mondja egyszerre skandálva több gyerek ugyanazt a mondatot: mert egyedül egyik sem merne megszólalni, így viszont egymást bátorítva erősek lesznek, és egy év múlva már lesz köztük olyan, aki az önálló szöveg elmondására is képes lesz.

A "rendező" azt is tudja, miért a legmagasabb gyermek kapta az élőjátékban a kislány szerepét: mert Ő azt szerette volna játszani, mert Ő, a legmagasabb, abban a szerepben tud a jelenlegi élethelyzete miatt hiteles lenni, mert Ő, mikor ezt játssza, akkor ragyog és büszke. Ha pedig más szerepet kényszerítenének rá, kedvetlenül játszaná, legrosszabb esetben el sem vállalná.

A "rendező" azt is tudja, hogy a díszletnek magasabbnak, nagyobbnak kéne lennie, de a gyerekek nem érik el. Tudja, hogy a bábot csak egy gyermeknek kéne tartania, de az akkora, hogy két percnél tovább nem tudná tartani, így aztán ketten tartják, egymást támogatva.

A "rendező" ott van a fellépésen, hátul figyel, súg, segít, láthatatlan.

Ő tudja, hogy van aki folyton mellé szegődik, mert annyira izgul, és csak ott érzi biztonságban magát. Még akkor is ott lapul, mikor épp szerepe lenne. Ilyenkor cinkosan egymásra néznek, hogy ő jön, most kiszalad. Nem számít, hogy kicsit késik, nem erről szól a fellépés. Megvárják. Majd "leszerepel" és visszamegy a biztonságot nyújtó felnőtt mellé.

Ebben a korban a bábelaődás a mese, báb szeretetéről szól. A legfontosabb, hogy jól érezzék magukat, miközben játszanak. Ők JÁTSZANAK! Így szeretik meg a bábjátékot, és ezáltal lesznek később képesek az igazi bábjátékra.

 Minden gyermek-bábelőadás gyógyít, fejleszt, szívet lelket melenget, csapatot épít, megoldást keres, kreatív gondolkodásra sarkall, türelemre, elfogadásra tanít észrevétlenül. Felkészítőt és gyermeket egyaránt.

Megtiszteltetés egy gyermekcsapatot vezetni és vezettetni hagyni magunkat általuk. Tanítani akarjuk a gyerekeket, és tanulunk tőlük a darabról, magunkról, róluk.

Minden iskolában kéne működnie egy bábos csapatnak! Ahol a visszahúzódobbak báb mögé bújva mutathatják meg önmagukat, értékeiket, ahol a rátermettek vezetik a többieket.

Kívánom mindenkinek, hogy tapasztalja meg a bábjáték varázslatos erejét, akár játékosként, akár nézőként!