"A Kiserdei Halloween ma már nemcsak egy egyszerű program, hanem az ország egyik leglátványosabb és leghangulatosabb halloweeni fesztiválja, amely évről évre ezreket vonz a József Attila-lakótelep szomszédságában található Kiserdőbe. Azonban fontos kimondani: mindez nem jöhetne létre a Ferencvárosi Önkormányzat nélkül. Az önkormányzat stabil támogatása és partnersége az a szilárd alap, amely lehetővé teszi, hogy a Telepesek által megálmodott és szívvel-lélekkel szervezett esemény évről évre fejlődjön, nagyobbá, biztonságosabbá és még színvonalasabbá váljon. Ez a szoros együttműködés a tökéletes példája annak, hogy mire képes egy elszánt lakosközösség és egy támogató helyi önkormányzat, ha ugyanazért a célért dolgozik: Ferencváros és a Kiserdő megtöltéséért élettel, közösségi élményekkel." - lehet olvasni a Kiserdei Halloween hivatalos FB oldalán.

Óriásit álmodtak, és évre évre fantasztikusabb és nagyobb a rendezvény.

Mi viszont egy másik nézőpontból is írnánk egy kicsit róla. Ez a nézőpont pedig a Mese-sátor, ami a legkisebbeknek szólt.

A szervezők nagy gondot fordítottak arra, hogy ez az este minden korosztály számára emlékezetes legyen, életkoruknak megfelelően.

Különös figyelmet fordítottak az óvodás és kisiskolás korú gyerekeknek való programokra, amik sötétedéskor kezdődtek, és késő délután - kora este lett végük. 

A programok szervezése már tavasszal elkezdődött. Igen, tavasszal. Így volt idő mindent megbeszélni, leszervezni, pontosítani, hogy a nagy napon minden gördülékenyen menjen.

A Mesesátor közvetlenül egy főút melletti leágazásnál volt, így nem kellett a sötét erdőben sétálni a gyerekekkel, és még a teljes rendezvényhelyszínen sem kellett átmenniük, így riadalom nélkül megközelíthették a kicsiknek szánt programot.

Idén két olyan szervezet gondoskodott a gyerekeknek szánt programokról, akik mögött több éves pedagógiai, irodalmi, mesemondó, bábos gyakorlat van.

A legkisebbeket délután öt órakor Varga Krisztina, Bábos Mesekuckó foglalkozásvezető várta, erre a külön alkalomra írt meséjével és erre az alkalomra készített bábjaival. Sziporka, a kedves kis zöld cica, pontosan abban az erdőben lakik, ahol a Mesesátor is állt. Épp oda szaladt be, és aludt el. A kis cica álmát árnyjáték jelenítette meg. A gyerekek élvezettel nézték, és szinte észre se vették, ahogy maguk elé mormolták halkan, hogy mit is álmodhat Sziporka. Sziporka repülni akart. Ehhez viszont boszorkányos varázslatra volt szüksége. 

A bábos mese egyben volt vicces, érzelmes, tanulságos, kedves, mégis egy olyan varázslatos világba vitte a gyerekeket, ahol bármi megtörténhet. A negyven perces előadás végig vezette a nézőket, akik örömmel adták közben akár a susogó erdő hangját, vagy épp a baglyok huhogását.

Ezt követte Babos Eszter mesemondó meséje a már kicsit nagyobbacskáknak. A Szép Cerceruska című magyar népmesét (Benedek Elek gyűjtéséből) vitte el a családoknak, akik a fél órás mesét úgy hallgatták végig, mintha csak öt perc telt volna el. Folyamatos figyelemmel, csillogó szemekkel, izgatott várakozással várták a folytatást, vajon mi lesz Cerceruskával. Az élőszavas mese varázsa ismét bizonyított, hogy még mindig szükség van rá és van létjogosultsága.

Ezután immár az iskolásoknak szóló program következett, melyet a Lilatinta Alapítvány álmodott meg kifejezetten erre az alkalomra.

Az Alapítvány szakmai munkáját Egri Krisztina és Reubl Csilla vezetik. Mindketten gyakorló magyartanárok, magyar mint idegen nyelv szakos pedagógusi, valamint könyvtáros tanári végzettséggel is rendelkeznek.

Na de mivel is készültek pontosan, erről kérdeztük Egri Krisztinát:

"Miközben a kiserdei Halloween erdejében mindenfelé izgalmas kalandok várták az érdelődőket, mi egy másik útra hívtuk a gyerekeket. Egy japán történettel készültünk, amely az emlékezésről, a szeretetről és az őrzött pillanatokról mesélt. A fesztivál zsibongása közepén bekuckóztunk a Mesesátorba, történetet hallgattunk, kedves emlékeket idéztünk fel, és mindannyian készítettünk egy apró dobozt, amelybe talán egy-egy különleges pillanat is belefért. Szeretjük, amikor egy történet nem ér véget az utolsó mondattal. Amikor kérdéseket ébreszt, emlékeket hív elő, beszélgetésre és alkotásra inspirál. Mert az emlékek is történetek, amelyeket jó néha újra elővenni, megosztami egymással, és egy kicsit továbbírni."

S ebben van némi igazság, de csak akkor, ha tényleg megőrizzük az emékeket.

Hiszen senki nem születik hallhatatlannak, csupán az élők tarthatják életben a már rég elmúlt dolgokat, a már eltávozott embereket.

Csak mi menthetjük meg a feledés homályától azokat a pillanatokat, melyek fontosak, örömteliek, értékesek. 

Utóbbit a történeteink, vagy már a szüleinktől hallott történetek továbbmesélésével menthetjük meg, ha azok számunkra is fontosak. A nagypapa fiatalkori utazásai, a kenyérsütés, a gyermekkori karácsonyok... az emlékek. 

Történetekként, meseként, népmeseként adjuk szájról szájra. 

                                             Fotó: Kertész Fruzsina

A Népmese Napja alkalmat ad arra, hogy összejöjjünk. Emékeztet erre a fontos feladatra. Emlékeztet arra, hogy a mesék összekötnek, gyógyítanak, megnevettetnek, jóbbá tesznek. Mert mi lehet jobb annál, mikor boldogan, elégedetten térhetünk haza, mikor kinevethetjük a gonoszt, és azonosulhatunk a hősünkkel.

A Népmese Napja már augusztusban emlékeztet erre. És emlékeztet Benedek Elekre, aki itthon egyike volt azoknak, akik lejegyezték a meséinket.

Fontos, hogy megtartsuk, emlékezzünk, ápoljuk a hagyományainkat és hozzunk létre új hagyományokat. Akár családon belülit. Akár egy nemzetet érintőt.

Mert ezekben egy kicsit együtt lehetünk. 

A Jövőt Mozgató Kultúrális Egyesült hagyományt teremtett három évvel ezelőtt, és kivitte a mesét a Wekerletelepen található Kós Károly térre, hogy mindenki, aki arra sétál, belehallgathasson. Persze a legtöbben már várják, és terveznek a szabadtéri mesemondással. 

Az idei évben is hárman meséltek, Babos Eszter, Bartók Ágota és Szabó Ágnes. 

                     Fotó: Kertész Fruzsina, a képen balról jobbra: Bartók Ágota, Babos Eszter és Szabó Ágnes

Az eseményről a Hír Tv Radar című adásának összefoglalója és interjú Babos Eszterrel itt található.

"Mert mese kell mindenkinek, legyen az lyány, legén, vagy asszony, öreg vagy fiatal, rusnya vagy szép." (Babos Eszter)

Hogy mit nyújt a Bábos Mesekuckó?

Meghitt pillanatokat, bábos mesét, közös, ölbe bújó emlékeket.

Itt nincsenek felvillanó fények, nincs hangzavar. Csak te és a gyermeked.

Egy biztonságos tér, ahol közösen mesét nézhettek. És ez nem az a mese, ami a képernyőn van. Ez az a mese, ami a jelen pillanatában, ott, veletek együtt születik meg Benneteket. Ehhez a meséhez rátok is szükség van. Szükség van a gyerekek segítőkészségére, a csillogó szemeikre, a varázslatra, a hitre.

Nem tudunk versenyezni a felgyorsult világgal. és talán nem is kell. Mert aki ellátogat hozzánk, annak pont arra van igénye, hogy lelassuljon a gyermekéhez, hogy rácsodálkozzon a béka brekegésére, hogy közösen daloljon, alkosson a gyermekével.

 Fotó: Erdei Kuckó Játszóház 

Mert ezek azok a pillanatok, melyekből erőt meríthettek majd mindketten a későbbiekbe. Nem a bábos mesére fog feltétlenül emlékezni a gyermeked, hanem arra, hogy milyen jó volt anya biztonságos ölébe bújva végignézni a mesét, anya kezét tartani a cicának, hogy igyon belőle. és milyen jó érzés volt anya kezét fogva végigsétálni a meseúton.

Mert rólad, rólatok szól ez az egy óra.

Mert amit alkottok, azt otthon újra elkészíthetitek, játszhattok vele, mesélhettek vele, bábozhattok vele.

Ezt nyújtja nektek a Mesekuckó.

Biztonságot. Együttlétet. Értékes közös pillanatokat. Emléket. és meséket.

A Jövőt Mozgató Kulturális Egyesülettől Babos Eszter, a Meseszó Egyesülettől pedig Bartók Ágota és Szabó Ágnes  összefogásával immár második éve rendezik meg Budapest 19. kerületében, a Wekerletelepen a "Mesék a Kóson, avagy élőszavas mesemondás a Népmese Napja alkalmából" gerillarendezvényüket.

2024 őszén volt az első ilyen típusú mesélés, melyről a helyi social media fórumokon adva hírt megtelt a Kós Károly játszótér egyik sarka vidám gyerekekkel és felnőttekkel, akik örömmel hallgatták a meséket.

Idén 5 népmese is sorra került, így a legkitartóbbak egy órán keresztül hallgathattak népmeséket, egész a totyogóktól a kamaszokon át a felnőttekig. Minden korosztály megtalálhatta a számítását.

Sőt, volt olyan mese, melyhez szükség is volt a nézők segítségére, mivel bizony beleállhattak egy egy népmesei szereplő bőrébe, és eljátszhatták a történetet, miközben a mesemondó mondta a mesét.

A felnőttek, szülők legalább annyira élvezték a meséket, mint a kisebbek. Sőt, volt aki gyermek nélkül állt meg hallgatni azokat.

S talán a legnagyobb "siker", hogy a 16-18 éves fiatal felnőttek, - oly divatosan kamaszok - is csatlakoztak a mesehallgatók társaságához, és még közbe is szóltak, csatlakoztak a történethez.

Miért épp a bábozás mellett teszem le a zászlóm?

Mikor a gyermekünk megkér, hogy bábozzunk, sokszor nem is sejtjük, hogy mennyi lehetőség rejlik abban a kis állatkában, amit a kezünkre húzunk.

A bábokkal történő mesedramatizálás, verselés, éneklés fejleszti gyermekünk beszédkészségét, kiejtését, meghozza beszédhez való kedvét, mindemellett jótékony hatással van ritmusérzékére is.

A bábozás egyszerüsít, sűrít, stilizál. A bábokkal megismerhetik a különböző karaktereket és a hozzájuk tartozó fogalmakat. Óvodás korukig létezik a jó és a rossz, a szép és a csúnya, a büdi és illatos... Végletekben gondolkodnak. Mire óvodába mennek, a karakterek és a hozzájuk tartozó fogalmak árnyaltabbá válnak, ahogy a nekik való mesék szereplői is változatos karaktereket jelölnek. Ilyen a félős nyuszi, bölcs bagoly, ravasz róka, erős és igazságos medve... stb. 

A bábozásban megvan az a három alkotóelem, mely a képzeleti játékokra (2 éves kortól alakul ki) jellemző: Ezek közé tartozik a "szerep", mely szimbolikusan jelenik meg a bábos mesékben, a gyermek mondanivalóját képviseli. Második a mozgatás, vagy cselekvés. A bábok mozgatása. Harmadik pedig a szociális szabályrendszer, mely az emberi kapcsolatokat tükrözi vissza.

A bábozást ne csak meséléshez használjuk. Segítségükkel oldhatjuk a szorongást, félelmet és veszekedések, konfliktushelyzetek elé mehetünk, ha bábfiguráink a kellő időben közbelépnek.

Én a mindennapi életben is nagy hasznát veszem a bábozásnak. Legkisebb fiam, mikor két éves volt, a nemrég elkészült Mazsola bábba szeretett bele annyira, hogy szinte mindenhová magával cipelte. És nem volt elég neki, hogy Mazsola mellette van, hanem igényelte is, hogy szóljon hozzá. Ilyenkor kéte, hogy vegyem fel, és immár nem engem hívott játszani, hanem Mazsolát. Én csak addig kellettem neki, míg belebújtam új játszópajtásának bőrébe. Vagy inkább Mazsola bújt az én bőrömbe, hiszen valahol megőriztem „anyaságomat”, s miután közösen építettünk kockákból, megkértem Mazsola nevében, hogy rakjon rendet. Néha, báb nélkül, küzdés volt a pakolás, s lássatok csodát, most szó nélkül egy kétéveshez képest hihetetlen gyors tempóban a helyére kerültek a játékok. Ilyenkor kipirult, mosolygó arccal várta Mazsola elismerését. Az ő kedvéért, még a délutáni alvással is megbírkóztunk.

Egyszóval Neki mindent meg tett. Aztán néha cseréltünk. Ő húzta a kezére a bábot. Ilyenkor annyit mondott csak: „Maszola vagyok! Megpuszilgatlak!” S én tudtam, hogy ezek a puszik az én legkisebb fiamtól vannak, akkor is, ha azt egy báb adja át.

A másik két óvodás fiam is gyakran játszott „bábszínházasdit”. Ilyenkor ők beszéltették az állatfigurákat, bábokat. Gyakran így tudtam meg, hogy mi is történt velük az oviban, illetve így láttam vissza, hogy a köztünk kialakult esetleges konfliktust ők mennyire más szemszögből látják, s ha sikerült is viselkedésüket a helyes irányba terelnem, (pl. nem verekedéssel győzzük meg testvérünket a játék átadásáról), a bábozás közben kiélhették az elfojtott vágyaikat a nem kívánt viselkedési formákkal kapcsolatban (a bábok verekednek, bár tudják, hogy nem szabad – de a bábnak lehet!) és máris közösen nevetgélve hagyták ott a bábokat.

Érzelmeiket szimbolumokba rejtették és kijátszották a feszültséget.

Esti mese helyett is gyakran kérték, hogy bábozzak nekik. Átlalában konkrétan meg is mondták, hogy melyik mesét szeretnék látni.

Sokadszorra is ugyanazzal a kíváncsisággal és lelkesedéssel nézték végig előadásaimat, majd utána ők bábozták el nekem a meséket. Ilyenkor mindegyikük a vérmérsékletéhez mérten bánt a mesehősökkel. Egyikük csak kajlán kiabálva rohangált a bábbal, másikuk a mesét próbálta eljátszani, kicsit módosítva, harmadikuk pedig kiválasztva egy-egy mesehőst, eloldalgott, s csak beszéltette őket. Lassan aztán összeállt a sokszor kért és látott mese, illetve meserészek. Azok a részek, melyek nekik a legtöbbet jelentettek. Néha olyan részeket választottak ,melyeket én felnőttként épp csak érintettem, de nekik épp az volt a legmeghatározóbb.

Ilyen volt például egy nap elmúlása. Az én verziómban csak elmondtam, hogy lefeküdtek aludni, és másnap reggel korán keltek. Náluk pedig az altatás menete, megágyazás, mese és éneklés a báboknak sokkal hosszabb volt, mint a mese többi része. Nekik erre volt szükségük. Az esti, biztonságos, megszokott "rutin" "ceremónia" eljátszására. Erre a fajta játékra szükségük is van.

Legutóbb, a Bábozás otthon! cikksorozatunk 1. részében, mely itt olvasható, a nyelvi fejlődés és a szociális készségek kialakulásának szempontjairól írtam. 

Most az érzelmi kifejezés segítségét szeretném kiemelni.

Sok gyermek könnyebben beszél a saját érzéseiről akkor, ha azokat „átadhatja” egy bábnak. Így a bábozás segíthet félelmek, szorongások vagy örömök megfogalmazásában.

De mégis miért? És hogyan?

Nemrég kaptam egy levelet egy anyukától, aki nagyon hálás, hogy rátalált a bábra, mint eszközre, amivel könnyedén tud kapcsolódni az amúgy igencsak beszédes gyermekéhez. Most kezdték az óvodát, és a bábok átsegítették őket az első hétköznapokon. A gyermeknek igénye volt, hogy otthon óvodásat bábozzanak.

Hiszen nagyon sokszor nincs meg még a megfelelő szókincsük, hogy elmeséljék mit éreznek, mi is történt pontosan. Viszont el tudják játszani. A plüssmaci megszemélyesítheti az óvónénit, és máris eljátszhatja vele, hogyan várta a gyerekeket, mit mondott ebédnél, hogyan mesélt, simogatott, ölelt. A kisnyúl pedig lehet akár éppen ő. Aki esetleg összeütközött az udvari játéknál a kisrókával, és sírt. Vagy épp élvezte az új autók pakolását. 

Vagyis a gyermek átéli, megéli a történteket, megfigyel, beépít, utánoz, majd otthon egy egyszerű bábjátékban pedig feldolgozza azt. Elmélyíti a szabályokat, nézőpontokat válthat. Segít megérteni a másikat, ha épp annak a szerepében vagyunk, az ő szemüvegén át nézzük a helyzetet. 

És ennek az ellenkezője is lehetséges, vagyis segítheti a hétköznapokat. Nem csak a már megtörtént helyzeteket lehet eljátszani, hanem azokat is, amik előttünk állnak. 

Erre legjobb példa talán, ha orvoshoz kell mennünk. Előtte bagolydoktor megvizsgálhatja a kismacit, megmutatva, hogy mi is fog történni. A kismaci mamája végig ott van, biztonságban, és a kismaci hamarosan meggyógyul. 

De persze komolyabb dolgokra is felkészíthetjük őt, akár egy vérvételre, amitől fél. Kismaci is félhet, hiszen nem rossz dolog félni. Viszont megnyugtató látnia, ahogy hősiesen végig tűrte a kismackó, nem húzta el a kezét, mert akkor fájt volna, és a végén matricát is kapott. S végül a báb el is kísérheti az orvoshoz, és anya kezében meg is erősítheti jelenlétével.

Ugyanígy a buszon való közlekedésre, vagy akár a fogmosás fontosságára is rávezethetjük. 

Hogy mennyivel több ez, mint egy mese?

A közös bábozás vizuális mintát is ad és erősíti a kapcsolatot. S mert ebben aktívan részt vesz, beszél, cselekszik a bábok helyett, sokkal jobban beépül. Tanítja őket, miközben épp tanul. Tanítja fogatmosni, úgy hogy akár meg is mossa helyesen a fogát. Tanítja orrot fújni, úgy hogy ő maga is alaposan kifújja az orrát. 

Próbáljátok ki, a báb egy csoda!

Rengeteg példát tudnék még hozni, de biztos vagyok benne, hogy a hétköznapokban ti is megtaláljátok a nektek legmegfelelőbb helyzeteket.

A bábozás egyszerre játék és fejlesztő eszköz. Nem kell hozzá sem színészi tehetség, sem különleges felszerelés – csak egy kis fantázia és közösen töltött idő. A gyerekek számára a bábok világa varázslat, a szülők számára pedig lehetőség arra, hogy közelebb kerüljenek gyermekükhöz. Egy rövid bábjáték néha többet mond minden szónál – és maradandó, közös emlékké válik.

A bábozás otthon sokszor annyira egyszerű játéknak tűnik, hogy inkább ki sem próbálják. Ma már mindenhol az olyan játékokat részesítik előnyben, melyre nagy betűkkel rá van írva, hogy milyen részképességet fejleszt. A bábokra nincs rá írva semmi. És igen, elég a legegyszerűbb dolgokra gondolni: egy papírbáb, zoknibáb vagy akár a fakanál, de még a gyermek plüsse vagy legó figurája is megteszi.

De miért is hasznos a gyermek fejlődése szempontjából a bábozás?

1. Nyelvi fejlődés: a bábozás során új kifejezéseket, szavakat sajátíthat el. 

Megtapasztaltam már azt is, hogy beszédlemaradásban lévő kisgyermek a bábnak annyira akart válaszolni, hogy addig próbálkozott, míg sikerült, majd a bábozást otthon is folytatva, gyors tempóban "megeredt" a gyermek nyelve.

Na de ne szaladjunk ennyire előre.

A gyermek mintát követ. Amit hall és lát újra és újra képes eljátszani. Az egész kicsiknél fontos a látott bábjelenet, mert még nem képesek önálló történet létrehozására, az óvodás korú gyermek viszont már örömmel játszik el általa kitalált történetet is. 

Az ilyen kitatlált történetek sokszor abból fakadnak, amiket már látott, így nem csak leutánozza, de be is gyakorolja a szófordulatokat, viselkedésmintákat, reakciókat, melyeket később a való életben is könnyebben tud alkalmazni, lesz mihez nyúlnia.

Lássuk ezt egy példán keresztül.

Egy óvodás csoport a következő történetet látta egy Bábos Mesekuckó foglalkozáson az oviban: Az óvodában elvették a kismalac papírrepülőjét. A kismalac sírt, és elszaladt. Azt, aki elvette a játékát, a többiek elkezdték kerülni, nem akartak vele beszélgetni. Ez rosszul esett neki, és félre ült duzzogni. Ekkor egy óvónéni odament hozzá, és a fülébe súgott egy-két varázsszót, melyet ha kimond, akkor újra játszani fognak vele. Ezek a varázsszók pedig a "Ne haragudj" "Kérem szépen" "Köszönöm". A kis bajkeverővel ismét szóba álltak, a kismalac pedig készített egy új papírrepülőt, és közösen játszottak.

A gyerekek a bábjáték alatt felismerték az erkölcsileg "rossz" és "jó" cselekedeteket. Mikor elvették a kismalac repülőjét, hangosan bekiabálták, hogy "nem szabad!" "Add vissza neki" és "Én sem leszek a barátod!" mondatokat. Mikor pedig bocsánatot kért, megváltozott a gyerekek véleménye, és "Játszhatsz majd velem is!", "Leszek én is a barátod" mondatokat kiabálták be a mesehősöknek.

Majd ezután lehetőségük volt a bábokkal játszani.

A mesét maguktól játszották újra, és begyakorolták a bocsánatkérést, a helyes viselkedést, a közös játékot. 

Egy hét múlva az óvónő visszajelzésként elmondta, hogy a gyerekek jobban odafigyeltek egymásra, és mikor valaki elvette a másik játékát, emlékeztették, hogy "ne legyen olyan, mint a kisróka, aki elvette a kismalac repülőjét." Többször hangzott el a csoportban a "Kérlek szépen", "Légyszíves" kifejezések.

Vagyis mivel nem csak látták, de egyben meg is élték, majd el is játsztották, begyakorolták a szófordulatokat, helyes viselkedésmintát, így beépült, és magukévá tették.

Ez persze csak egy példa votl a sok közül, de érdemes kipróbálni.

Hamarosan hozom a többi szempontot is, hogy miért is hasznos a gyermek fejlődése szempontjából a bábozás.

Kedes szülők, anyukák, apukák!

Az óvodakezdés egy nagy mérföldkő a gyermek életében, de négy gyermekes anyukaként merem állítani, hogy még nagyobb mérföldkő az anyukák életében is.

Elengedni azt, akinek a kezét fogtuk három éven keresztül. Akinek a lélegzetét hallgattuk éjjel nappal. Akinek este mesét olvastunk, és tudtuk, hogy mikor alszik el, mikor ébred. Tudtuk, hogy mit szeret, mit nem. Ismertük. Ismerjük.

A csodát, aki reggelente átkarol, el kell engedni. Akinek a mosolya begyógyít minden sebet, melyet napközben szereztünk.

Nem könnyű.

És kérem, ez a tény, hogy nem könnyű, sokszor nem elég a szülőnek. Sokszor még lelkiismeretfurdalással is ostorozzuk magunkat. Rengeteg kérdés cikázik a fejükben, amikre keressük a választ. Keressük a védőnőnél, nagyszülőknél, szomszédoknál, játszótársaknál, orvosi, pszichologiai cikkekben, óvónőknél, postásnál, újságban, könyvben... mindenhol. Talán a reggeli műzliben és a napsütötte paradicsomban is.

(kép forrása: Canva)

S mik ezek a marcangoló kérdések?

Szerintem mindenki tudna mondani párat.

"Vajon elég érett az ovira?" "Mi a helyes a beszoktatásnál, ha minden nap viszem, vagy néha kihagyhatunk egy egy napot?" "Fog még szeretni délután, ha reggel otthagyom?" "Ha sír, és ott hagyom, mit gonodol majd rólam?" "Vajon jól csinálom?" 

És a leggyakoribb: "Elég jó szülő vagyok?" (igen, ez a kérdés az egyetlen, ami elkíséri az embert élete végéig, s melyre a választ az idő hozza meg, mert mindig jobbak szeretnénk lenni, mindig jobbat szeretnénk a gyermekeinken. És ez így van jól)

Sok kérdés van, amire ilyenkor szeretnénk tudni a választ, és bármit megtennénk, ha valaki döntene helyettünk.

De dönteni nekünk kell.

Kikérjük mások véleményét, és van aki így, van aki úgy javasolja, még több kételyt ültetve el Bennünk.

(kép forrása: Canva)

Amit én tanácsolnék, az egyetlen egy dolog.

Minden kérdésre Bennetek van a válasz. Nem a szomszédnál, nem a statisztikai adatokban. Benneteket és a gyermeketekkel való kapcsolatotokban.

Te ismered. Őt, a tempóját, a szokásait, félelmeit.

Te vagy neki a biztonság. Te vagy az ő hőse. A Tökéletes anyukája.

Mert mind jól csináljátok! Másként, de jól!

A tanácsom?

Halld meg a saját hangod. Halld meg a válaszod! Hallgass magadra! Mert szerető szülő vagy, aki JÓL csinálja. 

Menni fog! Együtt megoldjátok! Csak bátran! Hiszen nem hogy elég jó szülő vagy, de Te vagy a legjobb szülő a gyermekednek. Hallgass magadra, a ti igényeitekre! 

Mesés óvodakezdést mindenkinek!

Az elmúlt hónapokban sokszor és sokan tették fel nekem ezt a kérdést.

Hogyan közelítsünk a bábokkal?

Nos, először saját magunkhoz kell, hogy közeledjenek a bábok.

                                (Kép forrása: Bábos Mesekuckó)

Aki még sosem próbált meg egy élettelen tárgyat megszólaltatni, annak elsősorban ezt kell kipróbálnia. Meg kell ismernie önmagát, miben hiteles, mert fontos, hogy mikor egy bábot mozgatunk és életre keltünk, abban megtaláljuk önmagunkat.

Hogyan lehet benne megtalálni önmagunkat? - jön a következő kérdés.

Hát úgy, hogy átadjuk neki magunkat.

                                                            (Kép forrása:Babos Bábos Társulat)

Mire gondolok?

Mikor egy bábot mozgatunk, nagyon fontos mind a mozgatója, mind a néző szempontjából, hogy a mozgató a bábot nézze. A bábos tekintete vezeti a néző tekintetét. És itt talán el is érkeztünk a második fázisba. Ha a bábot nézem, akkor látom a karakterét, látom merre néz, beleérzek a helyzetébe, amibe helyeztem és a karakteréből fakadó kérdéseket, mondatokat mondatja ki velem a báb. Bizony. A báb. Vagyis szívem, lelkem kölcsönadom neki, így élhet ő. 

Ha a nézőre, a gyermekre nézek, akkor  a néző, gyermek is rám fog nézni, hiszen nincs izgalmasabb az emberi arcnál, melynek több száz apró izmocskája mozdul meg minden másodpercben. Ebben az esetben a báb csak egy eszköz a kezemben.

                      (Kép forrása:Babos Bábos Társulat)

A szemkontaktus viszont zavarba ejthet. A bábozót és a gyermeket, nézőt is. Már ugyanaz a kapcsolat lesz kettőjük között, mint a bábozást megelőzően.. 

Szülő - gyermek esetén alá és fölé rendletség.

                             (Kép forrása: Bábos Mesekuckó)

Ha viszont a bábot nézem és a karakterének megfelelően mozgatom és szólaltatom meg, akkor a báb és a gyermek közt egy partneri viszony alakul ki.

Könnyebben kimond dolgokat a báb, és könnyebb válaszolni is neki. Lehetünk tündérek, de kiengedhetjük a bennünk lakozó sárkányt is. Felszabadító érzés egy egy szerepkörbe, báb mögé bújva kimondani dolgokat.

Na de térjünk vissza az eredeti kérdéshez.

Hogyan közelítsünk a bábokkal a gyeremekek felé?

Fokozatosan.

Van, aki azonnal befogadja, elfogadja, és beszélget vele, irányítja, de van, aki kétkedve nézi, hogy megmozdul és életre kel, ami eddig csak tehetetlen játékként feküdt a dobozba. Ilyenkor teret és időt is kell adni a gyermeknek.

Integetés, pacsi küldés, puszi dobás... kérdések, válaszok... Mikor már ezeken túl vagyunk, megpróbálhatunk közeledni felé. 

                              (Kép forrása: Bábos Mesekuckó)

A gyerekek szeretik, ha ők a nagyobbak, okosabbak, erősebbek, bátrabbak. Vagyis ha egy bajba jutott, elesett esetleg éhes báb kér tőlük segítséget, örömmel segítenek. Kis tenyerüket kinyitják, melyben ott lapul a "répa", "mogyoró", vagy karjaikban elbújtatják a közelgő veszély elől... és csak a fantáziánk szab határt ezeknek a szerepjátékoknak.

Összefoglalva a legfontosabb lépések:

1. Hitelesség

2. Fokozatosság

3. Megértés

4. Interakció

Próbáljátok ki ti is. Kellemes bábos időtöltést! 

Vagy látogassatok el a hozzátok legközelebbi Bábos Mesekuckó foglalkozásra.

Az egész történet még novemberben kezdődött. Igen, novemberben, mikor egy kedves ismerősöm az Ecseri piacról keresett, és küldött egy képet régi, de csodás bábokról. Hagyatékból eladó. Kell?

Egyből igent mondtam. És nem bántam meg. (Sajnos a róka már nem volt köztük, mire hozzám került)

Aztán sokáig nem találkoztunk, szinte már el is felejtettem, mikor decemberben, karácsony előtt megérkeztek a bábok.

Igazi, bábszínházi, alulról mozgatható pálcás bábokról beszélünk.

Meglátszott rajtuk az idő vasfoga, a tárolás minősége, de láttam bennük a csillogást, mikor a bábszínpadon játszottak. Egy kettőre életre keltek a kezemben.

Az ünnepek után pedig nyomozásba kezdtem. Vajon honnan jöhettek? Milyen mesét meséltek? Hány darabban szerepelhettek?

Bújtam a könyveket, végig néztem a Budapest Bábszínház bábkatalógusát, amiért rettentő hálás vagyok, hogy ezt létrehozták, mert bizony ott csodákat látni.

De sehol nem találtam semmit. Még csak hasonlót sem.

Így elkezdtem befotózni a bábokat, és úgy keresgélni, hiszen tudjuk, hogy a google a barátunk. De találat nem volt. 

Mikor az utolsó bábra is rákerestem, szinte reménytelenül, mégiscsak feldobott egy valamit. Nem pont őt, hanem első látásra is jól felimerhetően az öregapját vagy talán őt magát öregen. És épp eladó volt. 

El se akartam hinni, hogy itt bizony családegyesítés lesz. Mi az esélye annak, hogy két különböző helyről szinte egyidőben eladóvá válnak egy előadás bábjai?

Majd kiugrottam a bőrömből, mikor megérkezett.

Ez volt az a pont, ahol felvettem a kapcsolatot  barátnőmmel, Kántor Zsuzsannával, akivel a Színháztudományi mesterképzésen ismerkedtünk meg, mivel tudtam, hogy ha valaki segítene nyomozni, az bizony ő lesz. 

Rögtön össze is hozott egy találkozót Palya Gáborral, a Budapest Bábszínház bábkészítőjével és bábrestaurálójával, aki a találkozásunkkor tüzetesen átnézte a bábokat.

Azt még most sem tudjuk, honnan származhatnak, miben játszhattak, de sok érdekesség kiderült a bábokról.

Megvizsgáltuk az anyagokat, amikből készült. Megnéztük a tartóléceket, melyeken voanlkód is volt, vagyis vásárolt faanyagot használtak. A vonalkódokat Magyarországon 1984-ben vezették be, majd 1990-től terjedt el országszerte. Vagyis a bábok annál nem régebbiek. Hacsak...

Hacsak át nem lettek alakítva. Erre is találtunk több utaló jelet. A kezeket megnézve, elképzelhető, hogy eredetileg kesztyűbábként használták, és később kapták a belső merevítést. Persze ezek csak találgatások.

No és a származási helye? 

Erre is több elméletünk lett. Két báb pálcáján felirat volt, először azt vettük észre, mely a szóke pásztorlegényen volt: Leje Gorán. Ebből rögtön arra következtettem, hogy találn horvát eredetű, hiszen ez egy horvát férfinév. És kerestem, kutattam a meséket, melyben Gorán nevű szereplő van. Vagy esetleg Gorán nevű bábszínész akár még a volt Jugoszláviából. Mikor pedig megérkezett az öregapó, hát arra is volt írva valami. Eleje Öreg. Így, magyarul. Vagyis a másik bábon szereplő Leje, igazából Eleje. Tehát valószínű itthoni bábok. 

Akkor mi és ki lehet a Gorán? Keresgéléseim után megtaláltam, hogy a  goránok muszlim szláv nép a Gora régióban, a Koszovó, Albánia és Észak-Macedónia által határolt háromszögben. 

Tovább vizsgáltuk hát a bábokat.

A fejeket kicsit megbontva pedig kiderült, hogy azok papírmaséből készültek, és a felhasznált papírok közt cirilbetűs újság, illetve iskolai füzetlapok, javított dolgozatok is voltak. 

S hogy a végére jártunk-e a kutatásnak? Nem.

Viszont maga a kutatás rettentő izgalmas, tanulságos. Sok új ismerethez juttatott és folytatjuk, hátha kiderül, hogy milyen darabban és hol játszottak ezek a szereplők.

Ugyanitt, ha valaki ráismerne valamelyik bábra, vagy információja lenne róluk, ne habozzon, kérem írjon nekünk.

Csak bíztatni tudok mindenkit, ha valami érdekli, járjon utána!