Minden ami báb és mese...

2022.feb.01.
Írta: Bábos Eszter Szólj hozzá!

Differenciált bábjáték az óvodában

A pandémiát megelőző években a legtöbb óvodában rendszeresen fogadtak utazó bábszínházakat, hogy a gyerekeket megörvendeztessék a mesék varázslatos világának ilyen formájú bemutatásával is. A nagyobbakat pedig (a területi lehetőségekhez mérten) bábszínházba is elvitték.

A hallott mese és a bábjátékkal előadott mese élménye is más hatást ér a gyerekeknél.

nevtelen_terv_10.png

Sok óvodapedagógusban jogosan merül fel a kérdés, hogy az épp beszoktatott 3 éves gyerekeket vajon bevigyék e a megrendelt bábelőadásra, vagy sem. Jogos a felvetés, hiszen a három éves gyerekeknek más az ingerküszöbük, a figyelmük, érzelmi reakciójuk. Hamarabb megijednek egy hirtelen hanghatástól, vagy akár attól a zajtól, amit másik 60 gyermek ad ki magából, mikor segíteni próbálnak a főhősnek, vagy épp bekiabálnak ha veszély közeledik.

A beszoktatott kicsiknél az év elején még épp hogy csak kialakult a napi rutin, épp hogy csak megszokták a csoportos létet, az óvónénik osztott figyelmét. Még nem tudják, hogy mire számítsanak egy óvodai bábszínházban. Ehhez ugyanúgy hozzá kell szokniok, a tapasztalat újtán kell megtanulniuk. 

Vagyis nem elég az, hogy helyesen felmérve a helyzetet, nem visszük be őket egy négy éves kortól ajánlott bábelőadásra, de fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy számukra is biztosítani kell úgynevezett "beszoktató bábelőadásokat".

88228479_2636717066437863_2858832138906632192_n.jpg

(kép forrása: Wekerlei Mesekör FB oldal, Babos Eszter)

S hogy miben tér el egy ilyen előadás? Elsősorban alkalmazkodik a gyermekek életkori sajátosságaihoz.

  1.  Rövidebb ideig tart, a három éves kicsik figyelmét elég első alkalommal 15 - 20 - 30 percre lekötni, előadástól függően. Utána egy közös játék a bábokkal, vagy közös dalolás megnyújthatja az élményt olyan elvárások nélkül, melyekre még életkorukból fakadóan nem érettek (45-50 perc nyugodt ülés, figyelem, fegyelem).
  2.  Amennyiben lehetséges, válasszunk olyan előadást, melynél a bábok "kimennek" a gyerekekhez, pl.: megetethetik a madárkákat a tenyerükből.
  3.  A beszédcentrikussággal szemben több dalt és mondókát tartalmaz (lehetőleg általuk ismert mondókát is).
  4. Gépi zene helyett élő hangszeres vagy élő énekes kíséretet tartalmaznek ezek az előadások.
  5.  Fontosnak tartom, hogy a gyermekek lássák a bábmozgatót is, vagyis ne paravános előadás legyen az első élmény. Az előadóknak is jó visszacsatolás, ha ők is látják a gyerekeket, jobban egymásra tudnak érezni, az előadás ritmusa könnyebben kialakul.

Az ilyen "beszoktató" jellegű bábelaődásokon megtapasztalhatják kicsiben a "színházi kultúrát", elsajátíthatják a "színházi szabályokat", vagyis:

  •  előadás közben nem eszünk, nem iszunk,
  •  előadás előtti mosdó használat,
  •  úgy ülünk le az előadást nézni, hogy mindenki jól lásson,
  •  figyelmünket az előadásra összepontosítjuk, nem viszünk be játékot, könyvet magunkkal.

A legkisebbeknek szóló bábelőadások követik az életkornak megfelelő meseválasztást, vagyis gyakoriak benne az ismétlődő elemek, mondókák, dalok, esetleg mozgásos elemek. Kevesebb a fordulat bennük, mint a népmesékben, a történet jellemzően egy szálon halad. Ezek általában állatos mesék vagy egzisztencia megerősítő mesék, természetesen évszakokhoz illetve ünnepkörökhöz fűződő történetek is lehetnek.

nevtelen_terv_2_1.png

A megfelelő meseválasztásról itt és itt lehet bővebben ovlasni.

Ha még mindig lenne kérdés az óvodai differenciált bábjátékokat illetően, vessünk egy pillantást a nagy kőszínházak életkori ajánlásaira. A Budapest Bábszínház gyermekelőadásainak életkori elosztása a következőképpen alakul:

- 4: 4 éves kor alatti gyermekeknek ajánlva

4+ : 4 éves kortól ajánlva

6+ : 6 éves kortól ajánlva

14+: 14 éves kortól ajálva

16+ illetve 18+ : 16 illetve 18 éves kortól ajánlva.

Mivel tudja segíteni a pedagógus a "bábszínházra szoktatást"?

Ha a csoporton belül előkerül a "csoport-báb", mely már a beszoktatási időszakot is könnyebbé teheti. Ez a báb lehet a hívószó a különböző foglalkozásokra. 

Az első csoport szintű bábos élményt pedig szerencsés, ha maga az óvodapedagógus nyújta a kicsiknek. Mint egy igazi "tyúkanyó", maga köré gyűjtve őket, rövid állatos verses meséket eljászva akár apró ujjbábokkal, dugóból készült bábokkal vagy zoknibábokkal, melyeket aztán a gyerekek is kézbe vehetnek, és játszhatnak velük ők is. Ha sikerül egy meghitt körülményt biztosítani a bábos mese idejére, akkor a gyerekek figyelme is tovább fenn tartható a mesékhez, bábozásokhoz.

Bíztatnék minden óvodapedagógust, hogy legyenek ők az első bábosok a kicsik életében, majd bátran hívjanak bábos társulatokat a legkisebbekhez is, figyelembe véve a fent leírt életkori sajátosságokat.

 

Dugonics András Irodalmi Díj 2021

2021. Október 18. estéje igazán izgalmasan telt a kortárs irodalmat kedvelők körében. Ugyanis ezen a napon került sor eredményhírdetésre 23 plusz 1 kategóriában a kortárs magyar irodalom írói között közönségszavazat alapján.

Június 30.ig lehetett jelölni kedvenc írókat, könyvük megjelölésével, és utána kezdődött a szavazási időszak.

De ki is az a Dugonics András? És miért épp október 18 az eredményhírdetés napja?

Dugonics András 1740. október 18.-án született, s az ő nevéhez kötik az első magyar nyelvű regény megírását. Így ez a nap ma már a magyar regény írás napja lett. 

242957011_331014615465387_5906300382386774194_n.png

Az Imádom a könyveket facebook oldal 2020-ban létrehozta a Dugonics András Irodalmi Díjat, melyet közönség szavazatok alapján ítélnek oda hazai kortárs magyar szerzőknek idén már 23 kategórában.

A szavazást, eredményhírdetést és köszönetnyílvánításokat megtekinthetik az olvasók hivatalos facebook oldalukon, a Dugonics András Irodalmi Díj oldalon. A plusz 1 díj pedig nem más, mint az un. Etelka díj, vagyis az abszolút első a kategóriák között. Idén 581 szerzőt jelöltek összesen a 23 kategóriára, vagyis rájuk lehetett szavazni az elmúlt hónapokban.

S mivel ez a blog a mesékkel foglalkozik, hát lássuk a Top 10 kortárs meseírokat.

1. Czirják Erika

2. Babos Eszter

3. Kőszegi Arbeiter Anita

4. Kozma Ani

5. Palencsár Ibolya

6. Bombicz Judit

7. Csete Dóra

8. Garay Zsuzsanna

9. Becz Dorottya

10. Farkas Nóra

246453695_903349090299323_2989698551472263351_n.jpg

fotó: Dugonics András Irodalmi Díj facebook oldal

Ami fantasztikus, hogy a mesekategóriából ketten is bekerültek az Etelka Díjra jelöltek Top10-es listájába, vagyis az 581 kortárs hazai szerző közül, a 23 kategóriából az összesített, abszolút Top 10-es listában két meseíró is helyezést ért el.

Ők pedig: 4. Czirják Erika, és 6. Babos Eszter a Molly és Milo, a szeleburdi manók című mesekönyv sorozatával. De nem csigázunk fel senkit, elárulom, hogy Dóró Sándor költő vihette el az Etelka Díjat, vagyis az 581 szerző közül ő kapta idén a legtöbb szavazatot nem csak a kategóriájában, hanem az összesítésben is.

 

És hogy kinek köszönhető, hogy fellendült a hazai írói élet?

A díj alapítója M. Baranyai Anikó szintén író, az Imádom a könyveket oldal, a Dugonics András Irodalmi Díj és a Mogul Kiadó alapítója.

annie-300x195.jpg

fotó: Mogul Kiadó honlapja

"Jómagam is írok, már tizenéves korom óta. Ez az egyik hobbim, ami mellett elköteleződtem. Szeretném, ha mások is írhatnának és az írói szakmát választhatnák.
Hiszek a folyamatos fejlesztésben, mely a Mogul Kiadó esetében a szerzőink és a kéziratokon munkálkodó szakemberek együttes elégedettségét hivatott szolgálni. Hiszen mi mind az olvasóinkért vagyunk. Az olvasókért, akik lehetővé teszik, hogy az írásaink ne a fiókok mélyén porosodjanak.
Könyveinkkel tudást, élményeket, álmokat és célokat adunk ajándékba, gazdagítva ezzel mindenkit, akik kezükbe veszik szerzőink remekműveit." - írja a Mogul Kiadó honlapján M. Baranyai Ankó.

Reméljük hamarosan egyre több olyan könyv jelenik meg, melyek címlapján megtaláljátok a Dugonics András Irodalmi Díj jelzést, illetve forgassátok, olvassátok a közönségszavazatos nyertesek műveit!

Nemec Mariann munkássága - Író, festő, művészeti vezető és édesanya

Nemec Mariannal még a főiskolán kötöttünk életreszóló barátságot, így munkásságát, pályafutását régóta követem. 

Mindamellett, hogy két gyönyörű kisfiú édesanyjaként helytáll nap, mint nap, felnőttekhez szóló írásaival, előadásaival rengeteg elismerésre tett szert. Nem véletlenül!

Aki már egyszer beleolvasott valamelyik könyvébe, vagy esetleg annak egy egy részletét meghallgatta Mariann saját előadásában, annak a lelkében egy olyan kapu nyílt meg, mely várja, vággya a folytatást. Mariann lélekmeséket (is) ír.

Ahogy írtam, lélelkmeséket is, hiszen költői tevékenysége már egész fiatal korában teret hódított. Személyes kedvenc versem, az Igazán szeretni címet viseli. Szívhez szól. És oda legbelülre, ami a szíven is túlmutat. Jólesne még tovább fürdőzni írásaiban. Verseti a Főnix című kötetében olvashatóak, mely az első megjelent könyve volt.

Írásai és festményei összefonódnak, egy csodás univerzumba léphetünk általa. S minél többet nézzük festményeit, vagy olvassunk gondolatait, annál inkább rá kell jönnünk, hogy a saját univerzumunkat tárja fel, amit eddig valamiért nem voltunk képesek meglátni.

149098004_857181555015110_7385745289070685161_o.jpg

Fotó: Nemec Mariann

Festményei belső indítatásuak, saját bevallása szerint pedig akkor van kész egy kép, mikor már ő maga beleszeretett. Képes akár többször átfesteni egy egy munkáját, amíg ez az érzés el nem tölti. A szeretet érzése.

130304627_818252632241336_7106013421702474702_o.jpg Fotó: Nemec Mariann

Többször láttam dolgozni, s mintha kezét isteni gondviselés vezetné. Bevillanak érzések, színek, képek, formák, s nem is gondolná az ember, hogy mi lesz az elkezdett ecsetvonásokból. Nem másol. Nem fotókról fest. Nem realisztikus látásmódot követ. Belülről fakad nála minden.

130304643_818300345569898_5214723020334664086_o.jpg

 Fotó: Nemec Mariann

Színvilága, rendhagyó látásmódja megihlette Kálomista - Könczöl Alexandrát, a Nagea márka divattervezőjét is, és közösen létrehozták a Soulpainting ruhamárkát. Így Mariann festményei mindenki számára elérhetővé váltak, csodásan megtervezett ruhákra, díszpárnákra kerültek. 

126184097_107590411172863_2687258452805396275_o.jpg

 Kép forrása: Soulpainting 

 Néha elgondolkodom, hogy lehet valakiben ennyi kreatív energia, ennyi ötlet.

Jelenleg mindemellett a munkássága mellett a TeArt Művészeti és Spirituális Központ életének fellendítésén is munkálkodik, ahol összehozza a művészeket, alkotókat, írókat, festőket és persze a művészetet, irodalmat, verseket, festményeket és előadásokat kedvelő művészeket.

Aktuális eseményeit gyerekeknek itt és felnőtteknek itt találhatjátok.

 

 

Mítoszok csatája

Jön a vílágegyetem első online mítoszok csatája! Magyarországtól Delhin át Tokióig és Washingtonig mindenhonnan láthatóak és hallhatóak lesz!

Dátum: FEBRUÁR 26! (fb esemény)

És hogy mit jelent mindez?

Nyolc mesemondó, nyolc mítosz, egy Zoom, és négy jótékony cél!

Amíg a közönség egy értékes előadást kap, nyolc felejthetetlen mítoszt, nyolc mesemondó tolmácsolásában, addig egyben egy jótékony célt is támogat. 

Míg a Mítoszok témája "Bezárva", addig kinyílik egy ajtó, hogy segíthessék azokat, akik igazán rászorulnak, és szükségük van rá.

A mondás, hogy "Ha egy ajtó becsukódik, kinyílik egy másik" ebben a fantasztikus kezdeményezésben hatványozottan igaz.

135866164_3515885518467072_8110466191878596134_o.jpg

(kép forrása: facebook)

A MythOff nemzetközi mesemondó rendezvénysorozat, mely a világ mitológiáit hozza el élőszóban, szórakoztató keretek között felnőtt közönségeknek. Nyolc mesélő, nyolc történet – a díjakat pedig a közönség szavazatai alapján osztjuk ki!

A mesemondók:

  • Bumberák Maja
  • Dala Dániel
  • Gregus László
  • Hajós Erika
  • Nagy Enikő
  • Stenszky Cecília
  • Varga-Fogarasi Szilvia
  • Zalka Csenge Virág

img_2720.JPG

(kép forrása: internet)

A Mítoszok csatája felnőtteknek szóló mesemondó rendezvény. Zalka Csenge jóvoltából 2011 óta rendezik meg itthon, külföldön régebbre vezethető vissza ez az érdekes, itthon mégis kevésbé ismert színpadi műfaj. 

A mítoszokat párokban adják elő a mesemondók. Minden pároshoz tartozik mindig egy egy vicces kérdés, persze a mítoszokhoz kapcsolódóan, mégis a nézőt/hallgatót megérintő kérdések, mint pl. "Melyik rémséget fogadnád fel bébiszitternek? A vagy B mítosz szörnyetegét?" A néha meglepő és fordulatos válasz mindig a közönségtől érkezik.

A rendezvény online elérhető

HOGYAN VEHETSZ RÉSZT RAJTA?

  1. Válassz egy szervezetet az alább található felsorolásból!
  2. Utald át nekik a jegyed árát (legalább 1500 Ft-ot)
  3. Töltsd ki a regisztrációs űrlapot: https://forms.gle/X1npfPBRSFspY9HPA
  4. Küldd el Zalka Csengének az igazolást, hogy az adományt elküldted!
  5. Vegyél részt az eseményen zoommal

Itt megtalálhatóak a támogatandó szervezetek. Mint például a Bagázs Közhasznú Egyesület: “Mi a BAGázsnál egy olyan társadalmban hiszünk, ahol mindenkinek lehetősége van arra, hogy elérje a céljait, ha tesz azok megvalósításáért. A telepeken élő romákat fejlesztjük annak érdekében, hogy képesek legyenek megfogalmazni és lépéseket tenni céljaik eléréséért. Emellett érzékenyítjük a többségi társadalom tagjait, hogy befogadóbbá és elfogadóbbá váljanak.” Vagy a Világszép Alapítvány, mely gyermekotthonokban élő gyermekeket támogat rendszeres mesemondással, nyári táborokkal, önkéntes mentorokkal, és sok más, inkluzív élménypedagógiai programmal.

A Tekergő Meseösvény Egyesület: "Mesemondó programok erdélyi szórvány magyar településeken.
Célunk, hogy rászoruló, erdélyi magyar szórvány településekre is el tudjuk vinni a
népmeséket, a magyar nyelvű mesemondást. Szeretnénk minél több rászoruló gyermeknek ingyenes részvételi lehetőséget biztosítani programjainkon és minél több magyar intézménybe eljutni, például óvodákba, iskolákba."

A Kántorjánosi központjában található Biztos Kezdet Gyerekház olyan kisgyermekes családokat segítő intézmény és közösségi hely, amely hozzájárul a szegénység újratermelődésének megakadályozásához

Regisztráljatok még ma, így két legyet üthettek egycsapásra. Egy izgalmas és szórakoztató, mégism tanulságos mítoszcsatát és egyben egy jótékony ügy támogatását.

Mesékkel, bábokkal a lelki egészségért

Mesékkel, bábokkal sokat  tehetünk gyermekeink és családunk lelki egészségéért.

A korosztálynak megfelelően kiválasztott közös mesélésnél fontos, hogy mind a mesélő, mind a mesehallgató a mese bűvöletébe kerüljön. Vagyis, ha a szülő gondoltai teljesen máshol járnak, és automatikusan olvassa a betűket, szavakat, esetleg gyorsolvasást hajt végre, vagy épp ellenkezőleg, hangsúlyozás nélkül andalítóan lassúra veszi az olvasást, azzal épp attól fosztja meg a gyermeket, hogy megfelelően értelmezze, leképezze a saját számára.

Érdemes olyan mesét választani, melyet a szülő is szívesen olvas, akár sokadszor is. Ha az olvasó felnőtt mindig képes fókuszálni a történetre, megtapasztalhatja azt, hogy neki, felnőttnek milyen új üzenetet hordoz a választott mese egy újra olvasás alkalmával. Ugyanígy a gyermeknek is mindig újabb és újabb kapukat nyit meg, újabb és újabb témákat ért meg, jobban látja a logikai összefüggéseket.

Arról, hogy miért kéri a gyermek egymás után többször ugyanazt a mesét, ebben a cikkben olvashattok bővebben.

57373080_10216833919613596_494279757140066304_n.jpg

Mi köze ennek a lelki egészséghez?

Ha kellőképpen lelassulunk az közös meseolvasáshoz, akkor egy sokkal nyugodtabb lelki állapotba kerülünk.

Az összebújás, egymás karjába fonódás, testi érintés csökkenti a feszültséget, stresszt. Sokszor észre sem vesszük - főleg nagyobb gyermeknél - hogy milyen keveset öleljük, érintjük egymást. Ezek a mesealkalmak viszont pótolhatják ennek hiányát. Feltöltik a testet, lelket.

Ha beletesszük az értékes időt és sikerül tényleg lelassulnunk a gyermekünk ritmusához, hagyjuk, hogy kérdezzen, hogy megmutassa az illusztrációkat, ha nem sürgetjük, akkor a szívritmusunk csökken, egy sokkal nyugodtabb helyzetbe kerülünk, hiszen ezáltal csökken a vérnyomásunk is, viszont megnő a szerotonin szint, mely a jó közérzetért felelős. 

18738863_10211638445369987_7632139520422943714_o.jpg

Így tehát elmondhatjuk, hogy immunrendszerünk erősítését, lelki egyensúlyunkat is szolgálja az a fajta csodás, varázslatos együttlét, mikor egy közös mesélésre összebújunk gyermekünkkel.

Ha pedig még a bábok is előkerülnek, és egy közös játék kerekedik a mesélésből, biztosak lehetünk benne, hogy sok emlékezetes vidám pillanatban lesz részünk. S azt már mindenki megtapasztalhatta, micsoda energetizáló, kreatív energiák szabadulnak fel egy - egy őszinte, örömteli nevetés által.

 

Bálint Napi Huncutságok - avagy mesék szerelemről, párválasztásról felnőtteknek

Egy igazán különleges programra hívnám fel az olvasók figyelmét!

Kicsit rendhagyó a maga módján, mégis szívet melengető kezdeményezés.

Babos Eszter bábos, író, előadóművész, Uresch Éva és Willmann Fábián, a wekerlei Másik Bolt vezetője összeállt, és egy különleges ötlettel rukkolt elő.

dad_s.png

Eszter évek óta mesél felnőtteknek virágnyelven, szerelemről, párválasztásról, házasságról sok-sok humorral fűszerezve. A szerelem örök kérdésére a múlt hagyományaiban és elbeszéléseiben keresve a választ, rá kell jönnünk, a régi kor férfi és fehérnépének humora, érzésvilága semmiben nem különbözött a mai kor emberétől.

Hallgatva ezeket a meséket kedvünk támad felidézni a fiatalkori szárnypróbálgatásokat, avagy elmélyülni a jelenlegi kapcsolatban.

A Bálint Napi Huncutságok csomagban most Eszter Borba fojtott mesék című előadásából négy különlegesen kedvenc mesét választott, melyek a szerelem ünnepén igazán önfeledt szórakozást, felejthetetlen közös élményt nyújtanak a pároknak.

A 30 perces előadás online lesz elérhető, így most azok is részesei lehetnek, akik eddig a gyerekek mellől nem tudtak elszakadni, hogy ellátogassanak ezekre az előadásokra.

Ezt a műsort méltón egészíti ki a Huncutka (édes fehér bor) A Másik Bolt-ból, és Uresch Éva szívvel - lélekkel megrajzolt mézeskalácsai.

148171197_484741316022922_1486579533049100364_n.jpg

Így egyben csábító, hucut, édes, mézes csomag várja a szerelmes párokat február 14-én, Valentin Napján.

Rendelnés leadására február 13-áig van lehetőség a baboseszter4@gmail.com email címen.

A csomag ára 5000.-

Budapesten bizonyos kerületekben ingyenes a kiszállítás! Részletekről érdeklődni szintén a fenti email címen lehet.

Aki még nem foglalta le ezt a felejthetetlen élményt, tegye meg minél előbb, hiszen a mese nemcsak a gyerekeké.

balint_napi_huncutsagok_1.png

 

10 éves a Babos Bábos Társulat

Idén ősszel ünnepli 10. évfordulóját a Babos Bábos Társulat!

Nem szokványos, hogy egy bábos társulat ilyen hosszú időt megél, de Esztert és Brigit nem csak a közös munka, érdeklődés, hanem szoros barátság is összeköti. Az elmúlt 10 év tartalmasan, fordulatosan, élménydúsan telt. (A cikk végén a társulat facebook játékán feltett kvíz kérdésekre megtalálhatjátok a válaszokat.)

10_evesek_lettunk_babos_mesekucko_az_ertekes_egyuttlet.png

Forgattak bábfilmet, felléptek Kapolcson, bejárták Magyarországot Keletről Nyugatra, Északról Délre, szerveztek két bábos meseutat is, Székesfehérváron és Mosonmagyaróváron immár 5 éve havonta visszatérő vendégelőadók baba-bábszínházzal.

Babos Eszter a felnőtteket székely pajzán mese estekkel szórakoztatja, melynek kiinduló helyszíne a Wekerle Telepen található Másik Bolt. Azóta is itt fordul meg a leggyakrabban. Fábival, a bolt vezetőjével való barátságának köszönhetően, egy kis fényképes kiállítás is megtekinthető lesz A másik Boltban szeptembertől.

dsc_5804_1.jpg

Az évforduló alkalmából egész évben sok játékkal, rendezvénnyel kedveskednek a gyerekeknek, óvodáknak, intézményeknek.

A nyitó rendezvényük szeptember 7.-én, a Wekerlei Kultúrház és Könyvtárban kerül megrendezésre 16.00. órai kezdettel. A visszaemlékezéseken, beszélgetésen kívül készülnek  egy rövid kis performansszal, Klajkó Szandra énekesnő Egyszer volt... című dala is felcsendül, és bábkiállítás is várja az oda látogatókat.

meghivo_jj.jpg

Ha még nem válaszoltatok a társulat facebook oldalán feltett kérdéseire, gyorsan tegyétek meg. Írjátok be az fb. oldalukon a #báboskvíz szót, és játszatok!

Ha nem tudnátok a válaszokat, íme egy kis segítség:

  1. Hány éve jött létre a Babos Bábos Társulat? - 10 éve játszik együtt Babos Eszter és Biró Brigitta
  2. Az elmúlt 10 évben hány vendégelőadóval dolgoztak együtt? - 4
  3. Mi a címe a 2011-ben a Babos Bábos Társulattal forgatott bábjátékfilm sorozatnak? - Lelkes- Mérő Család
  4. Mivel ünnepli közösen születésnapját a társulat? (segítség: védjegyes baba-mama foglalkozás) - Bábos Mesekuckó
  5. Melyik darabbal léptek fel Kapolcson? - Molly és Milo, (vagy: Északi manók...

Jó játékot! Ünnepeljetek a Babos Bábos Társulattal!

Mesék felnőtteknek

Sokan kérdezik tőlem egy egy székely pajzán meseest után, hogy miért kezdtem el felnőtteknek is mesélni?

A válasz egyszerűnek tűnek, mégis hosszú út vezetett el idáig.

Eleinte én is, mint mindeni gyerekeknek meséltem. Pedig a mesék eredetileg a felnőtteknek születtek.

narrative-794978_1920.jpg

Kép forrása: pixabay.com

Nem volt film, rádió, hanem az élet írta a történeteket, amiket aztán a jó mesélő néha kiszínezett.

Régen ösztönösen tudták, hogy mi mindenre jó a mese:

  • választ ad a felmerülő kérdésekre
  • neveltek, tanítottak vele
  • gyógyították a szívet, lelket
  • a minket körülvevő mindenség megtanítására használták
  • erőt adtak vele a gyenge napokon
  • és gyengédséget az erőseken
  • megnevettetek és megtréfáltak általa
  • elaltattak és ébresztettek vele
  • probléma helyzeteket oldottak meg vele
  • felkészítettek az emberi fejlődés állomásaira
  • megerősítették a hitet, hogy a jó győzedelmeskedik a rossz felett
  • kitartásra neveltek általa
  • értékeket közvetítettek

... és még napestig sorolohatnánk.

old-tv-1149416_1920.jpg

Kép forrása:pixabay.com

Aztán jött a némafilm, a hangosfilm, a rádió, illetve a manapság könnyen elérhető videóletöltő programok. Mondhatnánk, hogy ez mind helyettesíti a mesét. De egy dolgot nem tud nyújtani, a közösségi élményt. Azt a tanulságot, amit mások reakcióiból levonunk. Azt a fajta szeretet energiát, amit az nyújt, mikor látjuk a szeretteinket, vagy a többi embert önfeledten mosolyogni. Mikor a látjuk a többiek szemében, hogy a saját filmüket nézik. Nem nyújtják azt a teremtő erőt, amit az élő mese nyújt.

dsc_5806.jpg

Fotó: Nagy Gábor Zsolt (Babos Eszter mesélés közben)

Középiskolás koromban kezdtem el székely népmeséket mesélni, tanulni. Az első, Kóka Rozália gyűjtéséből A pletykás asszony című mese volt, mellyel több versenyt is megnyertem. Ezt követte több mese is, majd mikor a gyermekeim nagyobbacskák lettek, újra előkerültek. Nem csak a családban, hanem baráti társaságban is. S mikor a gyerekek lefeküdtek, akkor jöttek elő a felnőtteknek szóló pajzán népmesék.
Mindannyian szeretünk meséket hallgatni. Ezek pedig nem is mesék, inkább humorral tűzdelt, őszinte élettörténetek. “Virág nyelven” jut el a hallgatóhoz, mégis mindenki tudja miről is szólnak. S ha mégis fültanúvá válik egy kisebbecske gyermek, hát annak sem kell befogni a fülét. Csak talán másra gondol a történeteket hallva.

Idén ősszel 10 éves a Bábos Mesekuckó

Pontosan emlékszem a kezdetekre. Egy éves volt a harmadik fiam, mikor már erősen gondolkodtam a Bábos Mesekuckó elindításán. Tele voltam tervekkel, ötletekkel, kreativitással.

55.JPG

A három fiamnak rengeteget báboztam otthon. Először csak nekik, aztán átjöttek a barátok, rokonok, szomszédok. Híre ment az otthoni bábjátékoknak. Majd eljött az idő, mikor a közeli játszótéren is báboztam a gyerekeknek.

Több szülő megkérdezte, hogy megtalálható vagyok e szervezett keretek között. Ez volt az első olyan visszajelzés, mely elgondolkodtatott. Aztán áthívtak a barátok szülinapi zsúrjára is, hogy meséljek, bábozzak. Ez is megerősített abban, hogy jó úton haladok.

Majd egy hirtelen vezérelt ötlettől fogva felkerestem a Wekerlei Kultúrházat a foglalkozás ötletemmel. A nevem sok szójátékra adott lehetőséget: Babos - Bábos - Babás... és mint a rómaiatkól tudjuk "nomen est omen", azaz a név kötelez...így lett a foglalkozás neve akkor még Babás Bábos Mesekuckó

img_5539.JPG

De kanyarodjunk vissza a kezdetekhez. Beadtam az ötlet javaslatomat a gyermekházba, és vártam. Nem azzal a  napról napra izgulóssal, hanem azzal a nyugodt típusú várakozással.

Eljött a nyár. Végre volt a férjemmel egy szabad esténk, gyerekekre a nagyszülők vigyáztak, így elmentünk a Skanzenbe egy késő esti Szent Iván éji rendezvényre. A sok program között természetesen jósnő is volt. Sorban álltak az emberek, és szinte mindenkinek volt kérdése, amire kártyákból kaptak választ.

Kíváncsivá váltam, így én is beálltam a sorba. Mikor sorra kerültem, elhangzott a kérdés, hogy mire vagyok kíváncsi. Én őszintén elmondtam, hogy jelenleg nincs kérdésem, pusztán kíváncsi vagyok. Úgy érzem minden rendben van körülöttem. Ennek ellenére biztatott, húzzak három kártyát és ő elmondja amit lát. Így  hát belevágtam.

Mosolyogva hallgattam amit kiolvasott a kártyákból, ugyanis gyermekáldást jósolt. Mosolyogtam, hiszen tudtam, ez tévedés, mert épp egy éve született meg a harmadik fiam, és biztosan tudom, hogy nincs útban a negyedik. (Persze rá három évre megszületett ő is).

20150215083644-gyermek.jpg

Ekkor viszont a szemembe nézett, és azt mondta, ez a kártya nem csak a gyermekáldást jelenti, hanem a kreativitást, az újjászületést. Hogy létrehozok valamit, ami a gyerekekkel kapcsolatos, és kreatív energiákat mozgósít tele inspiráló ötletekkel. Bármi legyen is az, sikerre van ítélve.

Ekkor eszembe se jutott a bábos mesekuckó, csak a felejthetetlen kellemes érzés, hogy bármi is történjen, az jó lesz. Késő éjszaka értünk haza.

Másnap pedig felhívtak a gyermekháztól, hogy nagyon örülnének, ha szeptembertől elkezdeném a Bábos Mesekuckó baba-mama foglalkozást. Abban a pillanatban összeállt a kép. És bíztam benne, hogy sikeres lesz.

33333798_2036683173237225_8063712578964029440_n.jpg

Idén ősszel 10 évesek vagyunk. Mára már védjegyes baba mama foglalkozás, franchise jelleggel országszerte megtalálható. Évente több foglalkozásvezetői képzéssel, remek csapattal.

10 év... van mit végig gondolni...

Szerencsés vagyok, mert a hobbim a munkám lett és a munkám a hobbim.

Vicces kézműveskedés az egész családnak

Egy esős, borongós délután, mikor elmaradtak az edzések, elővettem egy óriási papírt és a színes ceruzákat.

Hívtam a gyerekeket, hogy rajzoljunk közösen. Nem aratott nagy sikert az indítvány, főleg a nagyobbaknál.

Akkor támadt egy ötletem. Megkértem a legkisebb fiamat, vegye le a zokniját, és rajzolja körbe a lábát. Persze én is csatlakoztam. Ez már izgalmasnak hangzott és a nagyobbak is körénk gyűltek. Aztán a tenyerünket is körbe rajzoltuk, terv nélkül. Hamarosan a nagymama is becsatlakozott, és már három tappancs nyomunk is volt.

És most rajzoljunk valamit belőlük! Ki mit lát bennük? - vetettem fel a kérdést.

20190306_202418.jpg

Ez volt az a pont, ahol a kiskamaszok is becsatlakoztak, és csak úgy sziporkáztak.

20190306_192535.jpg

Hamarosan több mint húsz, talán harminc láb és kéznyom várta, hogy új életet kezdjen, akár tűz, medve, kutya, sárkány, vagy alma képében... és csak a papír határai vetettek véget a határtalan ötletelésnek.

Íme az eredmény.

20190306_202409.jpg

Talán egy kis ötletindítónak megteszi.

Elő a papírokat és ceruzákat! Bohókás rajzolásra fel!

süti beállítások módosítása