Július 29. vasárnap.

Sokáig aludtunk, az utazás mindenkit kimerített. Aki korábban felkelt, az csendben olvasott.

Katt ide, hogy megtudd, miért voltunk fáradtak: Portugália négy gyerekkel 1. rész.

Míg a többiek még pihenték az utazás fáradalmait, a két legkisebbel lementünk a közeli Intermarché-ba, ahol csodálkozva tapasztaltuk meg a narancslét frissen facsaró gépet. Egy gyerek adogatta a narancsokat,
egy pedig alá tartotta a fél vagy egy literes palackokat, és nyomta a gombot, hogy a gép dolgozzon. A gép benyelte sorban a gyümölcsöket, majd egy "fruit-ninja" mozdulattal ketté vágta. A fél narancsokat ezután összenyomta két oldalról és máris csurgott a friss narancslé. 1 liter frissen facsart narancslé 3 eu.-ba került.

Mindeközben a bolt túl oldaláról igazi kávé illata csapott meg minket, de a várakozó sort meglátva inkább a nescafét választottuk és irigykedve néztük a gyerekek nélkül sorban állókra.

Viszonylag későn, de bőségesen reggeliztünk. Friss zsemle, felvágottak, zöldségek, kávé, narancslé, és kakaó.
Nutellával megkent bagettet csomagoltunk a biztonság kedvéért, hiszen még nem tudjuk, hogy hová is keveredünk a mai napon, legyen nálunk valami, ha megéheznek. És hát a nutellás bagettnek melyik gyerek mondana nemet?! :)

Miután mindent összepakoltunk, gyalog lesétáltunk a partra, ami nem volt nagy, viszont telis-tele volt strandolókkal. Alig tudtunk a sok napozó között közlekedni.

Amint meglátták az óceánt, már el is tűntek mellőlem, miután bekentem őket. A legkisebb kirántotta magát a kezeim közül, hogy le ne maradjon, így a jobb válla nem lett bekenve. Estére ez meg is látszott rajta. Mindenhol szép színe volt, de a jobb válla vörösen izzott, láttatni engedvén az ujjnyomokat, amik alól kiszökött.

Miután egyedül maradtam a cucokkal, nem volt más választásom, mint hogy várjak és napozzak.

Fél órán belüla három nagy visszajött, ők kaptak fagyipénzt, s a feladatuk az volt, hogy önállóan oldják meg a fagyivásárlást, legyőzve a "nem merek megszólalni külföldön" mumust. Vigyorogva, nagy adag fagyival tértek vissza. Sikerült összehaverkodniuk a fagyiárussal.  Eldöntöttem, hogy ez végig az ő feladatuk lesz.

Egy óra heringtípusú strandolás után, miután mindenki visszajött, felkerekedtünk, hogy végigsétálunk a parton, és keresünk valami nyugodtabb részt, mert egyikünk sem bírja ezt a tömegben fekszünk a homokon féle nyaralást.

Egy helyi utcai árustól vettem egy 2mX2m-es strand lepedőt 10 euróért, bár 12-re tartotta, de beleegyezett a
10-be is.

Ahogy elindultunk, csodásnál csodálatosabb helyeket, sziklákat láttunk.
A teremtő által megalkotott ezer féle színben és látványban gyönyörködhettünk.
Ha semmi mást nem látnánk a héten, csak ezt, már ezért megérte eljönni. Hálásak lehetünk, hogy ebbe a csodába beléphettünk, és itt és most megtapasztalhatjuk ezt a színorgiát.

Vörös színű partszakasz, vörös, finom homok, türkiz és kék óceán, hatalmas fehér sirályok, rózsaszín, sárga, lila és ki tudja még hány féle virágzó növény és rengeteg zöld fa, bokor.

A szél kellemesen borzolta össze a hajunkat, észrevehetetlenül simogatott minket a nap, melynek keze nyomát csak este fedeztük fel magunkon, leginkább én, mert hát mire mindenkit bekentem, már nem maradt mellettem senki, aki engem bekent volna.
A legkisebb is viccesen nézett ki a nap végére. Látszik rajta, melyik vállánál szaladt ki a napkrémet kenő kéz alól.

Vadregényes, óriási hullámokat vető partszakaszon táboroztunk le. Rajtunk kívül senki nem volt ott. Később jöttek arra felé, akik átmenetileg maradtak mellettünk, majd továbbálltak.

Úszni, búvárkodni nem tudtunk, olyan erővel hullámzott a tenger, de így se tudtuk kicsalogatni a gyerekeket a 20 fokos vízből. Bevallom, nekem is jól esett a 38 fokban megmártózni a hideg vízben.

Később mégis kicsalta őket a homok. A homokozóvödör pedig csodákra képes még a 14 éves kezében is.

Készítettünk vicces árnyékképeket, szaladtunk az óceánba a hullámok közé, és partra vetett halaknak álcáztuk magunkat, készültek kő-tornyok és persze beásták egymást a homokba.

Anyósommal felfedeztük a szomszédos strand sörözőjét is, majd visszafelé a hegyoldalon jöttünk, így felülről is megcsodálhattuk ezt a gyönyörű helyet. Hogy miért a hegyi utat választottuk? Mivel a dagály elérte a kiálló sziklákat, és az egyméteres hullámok immár a hegyoldalt csapkodtak, elzárva ezzel az átjárást a nyugodt kis öblünktől.

Mire visszaértünk, menekíteni kellett holmiainkat is a gyorsan felfelé kúszó víztől.

Hazaindulásunkkor még szorult helyzetben voltunk, és a hegymászás volt az egyetlen kiút. Az elején könnyűnek tűnt, majd vadregényessé, szűkké vált, aztán kihívásokkal teli perceket okozott, többszöri visszafordulásra kényszerítve minket.
Úszni nem volt érdemes, mert elég erős hullámok jöttek, és a part sziklás volt, a víz pedig átláthatatlan a homoktól.

A hegy megmászása a nagymamának rejtett magában sok kihívást. Egyszer csak véget ért a kijelölt hegyi út, azon átmászni már nem tudott. Ezen a ponton mégis a tengert választotta. Az utolsó 50 m-t kénytelen volt az óceánban úszva megtenni. Hihetetlen, hogy a dagály milyen gyorsan, és milyen nagy területet foglal el.

.Albufeira strandjához kiérve leültünk megpihenni egy kicsit, a gyerekek pedig kaptak fagyipénzt. Már örömmel keresték fel a "vicces" fagyiárust. A fagyiztatásra azért volt szükség, mert tudtuk, hogy egyhamar nem kapnak vacsorát, és valljuk be, ma még csak reggelit kaptak, illetve egy nutellás bagetten osztoztak négyen a délután folyamán.

Viszonylag gyors fürdés és hajmosás után, kilenc óra körül elindultunk a közeli (tényleg 3-4 percre lévő) étterem felé.
Sajnos tele volt, és már csak kint volt szabad hely. Szélcsendes időben ezen nem sajnálkoznék, de most bizony a nappali 36-40 fok  20-25 fokra hűlt le, óriási széllökések kíséretében.

Itt kell elmondanom még valamit. Budapesten, az induláskor óriási büszkeség fogott el, hogy a hét személyre, csak
egy feladott bőröndünk volt - és az sem érte el még a kézipoggyász megengedett súlyhatárt sem -illetve azon kívül összesen 5 kézipoggyász, szellősen pakolva. Hogyan sikerült ilyen remekül kevés cuccot pakolnom? Úgy, hogy a 40 fokra készültem, megfeledkezve az esetleges esti lehűlésről. Vagyis se pulóver, se hosszú nadrág, széldzseki, de még csak zoknit, és zárt cipőt sem tettem be senkinek. Persze a szemüvegek, pipák és úszócipők benn voltak! Ezeket viszont nem tudtuk használni.

Visszatérve az estére. A levegő lehűlt. A szél erősen fújt. A hajunk frissen mosva, arcunk, testünk tüzel a leégéstől.
Kint, a szeles teraszon leültünk és rendeltünk. Majd vártunk... vártunk... vártunk... aztán két három percenként felváltva wc-re jártunk melegedni. Aztán már csak nézelődni is be mentünk a belső részbe... és vártunk... mikor már zsibbadt mindenünk a hidegtől és fáradtságtól, akkor már az étvágyunk is elment. Plédekről és takarókról beszélgettünk. A legkisebb pedig az egyetlen hosszú ujjú fehér ing-blúzomba bugyolálva elaludt.

Lassan, nagyon lassan sorban meghozták a rendeléseket. Már senki nem volt éhes. Nem esett jól a rágás, mert vacogtak a fogaink. A legkisebb felébreszthetetlen volt. Aki befejezte a vacsoráját, felugrott és szaladt hazafelé. A legkisebbet férj felkapta és hazavitte.
A vacsoráját becsomagoltattam. Mire a számlát kértem, már csak hárman maradtunk. A fizetéshez már csak ketten.
A kirendelt sör megmaradt, és vágyakozva gondoltunk egy pohár meleg teára, vagy forralt borra.

Az altatással nem volt gond.
Napi veszteség: egy karúszó és egy búvár szemüveg, melyeket elsodortak a hullámok, egy adag vacsora - bár azt hazavittük

Összességében fantasztikusan telt a mai napunk, és azt hiszem mindenkinek sikerült kikapcsolnia mindenféle gondot. A gyerekek újra egymásra találtak, és a nagymama is hősiesen leküzdött minden akadályt. :)

Ha lemaradtál az utazásunk napjáról és az azzal járó kalandjainkról, itt elolvashatod! Négy fiúval az élet facebook oldalon pedig végig követhetitek az öniróniával átitatott néha nehéz, de vicces kalandjainkat.

Az utunkat a TravelX állította össze, így bátran belevághattunk az útnak ekkora létszámmal, hiszen jóval olcsóbban jött ki, mint amit a nagy utazás szervező cégek hírdetnek.