Idén ősszel 10 éves a Bábos Mesekuckó
Pontosan emlékszem a kezdetekre. Egy éves volt a harmadik fiam, mikor már erősen gondolkodtam a Bábos Mesekuckó elindításán. Tele voltam tervekkel, ötletekkel, kreativitással.
A három fiamnak rengeteget báboztam otthon. Először csak nekik, aztán átjöttek a barátok, rokonok, szomszédok. Híre ment az otthoni bábjátékoknak. Majd eljött az idő, mikor a közeli játszótéren is báboztam a gyerekeknek.
Több szülő megkérdezte, hogy megtalálható vagyok e szervezett keretek között. Ez volt az első olyan visszajelzés, mely elgondolkodtatott. Aztán áthívtak a barátok szülinapi zsúrjára is, hogy meséljek, bábozzak. Ez is megerősített abban, hogy jó úton haladok.
Majd egy hirtelen vezérelt ötlettől fogva felkerestem a Wekerlei Kultúrházat a foglalkozás ötletemmel. A nevem sok szójátékra adott lehetőséget: Babos - Bábos - Babás... és mint a rómaiatkól tudjuk "nomen est omen", azaz a név kötelez...így lett a foglalkozás neve akkor még Babás Bábos Mesekuckó
De kanyarodjunk vissza a kezdetekhez. Beadtam az ötlet javaslatomat a gyermekházba, és vártam. Nem azzal a napról napra izgulóssal, hanem azzal a nyugodt típusú várakozással.
Eljött a nyár. Végre volt a férjemmel egy szabad esténk, gyerekekre a nagyszülők vigyáztak, így elmentünk a Skanzenbe egy késő esti Szent Iván éji rendezvényre. A sok program között természetesen jósnő is volt. Sorban álltak az emberek, és szinte mindenkinek volt kérdése, amire kártyákból kaptak választ.
Kíváncsivá váltam, így én is beálltam a sorba. Mikor sorra kerültem, elhangzott a kérdés, hogy mire vagyok kíváncsi. Én őszintén elmondtam, hogy jelenleg nincs kérdésem, pusztán kíváncsi vagyok. Úgy érzem minden rendben van körülöttem. Ennek ellenére biztatott, húzzak három kártyát és ő elmondja amit lát. Így hát belevágtam.
Mosolyogva hallgattam amit kiolvasott a kártyákból, ugyanis gyermekáldást jósolt. Mosolyogtam, hiszen tudtam, ez tévedés, mert épp egy éve született meg a harmadik fiam, és biztosan tudom, hogy nincs útban a negyedik. (Persze rá három évre megszületett ő is).
Ekkor viszont a szemembe nézett, és azt mondta, ez a kártya nem csak a gyermekáldást jelenti, hanem a kreativitást, az újjászületést. Hogy létrehozok valamit, ami a gyerekekkel kapcsolatos, és kreatív energiákat mozgósít tele inspiráló ötletekkel. Bármi legyen is az, sikerre van ítélve.
Ekkor eszembe se jutott a bábos mesekuckó, csak a felejthetetlen kellemes érzés, hogy bármi is történjen, az jó lesz. Késő éjszaka értünk haza.
Másnap pedig felhívtak a gyermekháztól, hogy nagyon örülnének, ha szeptembertől elkezdeném a Bábos Mesekuckó baba-mama foglalkozást. Abban a pillanatban összeállt a kép. És bíztam benne, hogy sikeres lesz.
Idén ősszel 10 évesek vagyunk. Mára már védjegyes baba mama foglalkozás, franchise jelleggel országszerte megtalálható. Évente több foglalkozásvezetői képzéssel, remek csapattal.
10 év... van mit végig gondolni...
Szerencsés vagyok, mert a hobbim a munkám lett és a munkám a hobbim.