Minden ami báb és mese...

2018.aug.05.
Írta: Bábos Eszter Szólj hozzá!

Portugália négy gyerekkel és egy nagymamával 1.rész

Egy kis életmesét írnék le nektek a következő napokban. Az élet egy nagy mese, rendkívül jó fordulatokkal és dramaturgiával. Éljétek meg a meséiteket! :)

július 28. szombat.

Délben indulunk, irány a reptér!
A gyerekek először utaznak repülővel, így az izgalom a tetőfokára hágott. A reptérig átbeszéltük mire számítsanak,
természetesen kicsit misztifikáltuk, mert nekünk is kijár az öröm, hogy végre érdeklődve hallgatnak, és egy nyomozós filmben érezhetik magukat. (Többször kitértünk a biztonsági ellenőrzésre, az átvilágításra, a zsebek kipakolására, a biztonsági kapuk véletlenszerű becsipogására, és felhívtuk a figyelmüket, hogy a pisztolyokat, késeket és baltákat hagyják a kocsiban. A legkisebbet is sikerült lebeszélnünk a nurf pisztolyok külföldre való csempészéséről) Szóval az út a reptérig kellemesen telt.

Mi viszont először utazunk úgy, hogy a reptéri parkolóban hagyjuk a kocsinkat. Férj interneten megrendelte, intézte, fizette.
Csak egy dolgot írt be rosszul, a parkolás kezdési dátumát. Valamiért azt hitte 29.-én megyünk. Így a reptéri parkolóba való érkezéskor ért minket az első bosszúság és kihívás, hogyan is tesszük le az autót?! Szerencsére lehet egy napra külön kérni jegyet, amit majd a hazaérkezéskor fizetünk.

img_4690.JPG

A reptérre jóval az indulás előtt érkeztünk, sikeresen átjutottunk minden ellenőrzésen, minden poggyászt feladtunk - még a kézieket is - és élveztük az indulás előtti órákat, perceket.

img_4692.JPG

A beszálláshoz való sorban állás dühítően hosszú volt, a gyerekek egyre izgatottabbak voltak, mert már rég elmúlt a gép kiírt felszállási ideje, és mi még mindig csak a sorban álltunk és vártunk. Több mint fél órás késéssel nyitották meg a kapukat, és arra a kis időre, amíg átszaladtunk a repülőhöz, hirtelen szakadni kezdett az eső. Sebaj, gondoltuk, úgyis vár ránk a 35 fok.

16.30. kor végre felszálltunk. Az út hosszú volt, 3 és fél óra. Az eleje nyugodtan telt, majd kezdődött a harc az ablak melletti ülésekért, cserékért.
Én a legkisebb mellett ültem és mesét olvastam neki folyamatosan. Két órás olvasás után már teljesen elfáradtam, szinte álomba meséltem magam, de nem hagyhattam abba. Ekkor én is az üléscsere mellett
döntöttem.

img_4703.JPG

Este 20.00. óra, helyi idő szerint 19.00. leszállás. A táskáink az első 5 percben megérkeztek.
Irány az autókölcsönző. Két helyszínről két kocsit béreltünk előre, mivel egy 8 személyes háromszor annyiba került, mint két négyszemélyes autó.

Az első kölcsönzőnél ért ismét a hideg zuhany, ahol közölték, hogy nem fogadják el a bank kártyánkat, mivel az debit card, és nem credit card. Így ugrott a rendelés és az előre átutalt összeg is. Hiába próbáltuk meggyőzni a fáradt és frusztrált hölgyet, hogy erre is tud depositot terhelni, ő hajthatatlan volt. Az van kiadva neki, hogy nem fogadhatja el, hát nem is fogja. Persze a megrendelést már lemondani nem lehetett, mivel az átvételi időpont után szerettük volna ezt megtenni.

Szóval négy fáradt gyerekkel, hét táskával ott álltunk, 30 km-nyire a szállásunktól. Férj ideges volt, gyerekek türelmetlenek, de én próbáltam jókedvűen hozzá állni, miszerint semmi sem véletlen...talán valami sokkal jobb vár ránk... és amúgy is... Portugáliában vagyunk...

Átmentünk a másik autókölcsönzőhöz, immár este 10 óra volt, helyi idő szerint 9, és egy kis sorban állás után
megkaptuk a négyszemélyes kis autónkat. Próbáltunk tőlük még egy autót bérelni, de csak internetes rendelést vesznek fel,24 órával előre.

A gyerekek már nagyon éhesek voltak, a reptéren ettek utoljára indulás előtt. Annyira fáradtak voltak, hogy már veszekedni sem volt erejük..

Este 11- re (helyi idő szerint 10.re) minden papírral együtt boldogan szálltak be négyen a kis autóba.
Mi pedig hívtunk egy taxit, vállalva az 55 eurós költségeket, és azzal utaztunk a szállásig, Albufeiraba.

Este 23.15. megérkeztünk mind a heten.

A szállást átadták, ahol meglepődve láttuk, hogy négy ágy van összesen a szoba konyhás, DE medencés apartmanban. Mi ezen
lepődtünk meg - sehol a beígért pótágyak - a szállást átadó személy pedig a létszámunkon.

casapinheiromar.jpg

(fotó: booking.com)

Na ennek is meg volt a története. Interneten keresztül foglaltunk két négyszemélyes apartmant, még jóval az indulás előtt. Foglalás után perceken belül kaptuk is a választ, hogy köszönik a négyszemélyes apartmanra a foglalást. Jeleztük, hogy a gép nálunk kétszer négy,vagyis nyolc személyre igazolta vissza a foglalást, mivel heten megyünk. Visszaírtak, hogy ők ezt máshogy látják, és nem tud két négyszemélyest adni. Jeleztük, hogy az nekünk kevés, ebben az esetben keresünk mást. Pár perc múlva visszajeleztek, hogy két pótágyat viszont be tud tenni. Megállapodtunk, hogy ez nekünk megfelel, mivel a kicsi úgyis közöttünk alszik. És most őszintén, így a tervezett ár feléért jutunk hozzáa medencével ellátott, az óceánparttól 10 percnyi sétára lévő apartmanunkhoz. Úgyis csak aludni járunk majd haza.

img_14976.jpg

Mikor megérkeztünk, mégis aggódva és értetlenül állt előttünk a szállást átadó hölgy és várakozásra intett bennnünket. Bíztunk benne, hogy lesz hol aludnunk.

Fél 12 kor megjelent még két matraccal - ezek voltak a pótágyak - , mosolyogva jelezte, hogy minden rendben, így végre hátradőlhettünk.

Viszont még mindig éhes volt a banda.

Hárman otthon maradtunk, (én a legkisebbel és legnagyobbal) míg négyen elmentek vacsorát szerezni. Pár percnyi sétára találtak egy pizzériát, ahol megvacsoráztak, nekünk pedig hoztak haza pizzát. Mire hazaértek addigra a legkisebb elaludt, a legnagyobbal pedig már épp fogat mostunk. Túl estünk az éhségen, és már csak az ágy húzott bennünket.

Otthoni idő szerint hajnali fél egykor mindenki ágyba került.

Délben indultunk, éjfélre értünk a szállásra, ebből 3 és fél óra volt a repülőút.

Napi veszteségünk: - egy napi parkolás a budapesti repülőtéren, egy hétre szóló autóbérlés Faroba, egy taxi út Albufeiráig. Ezeken most nagyvonalúan átlendültünk, és izgatottan vártuk az első igazi napot. Mert Portugália csakis jó lehet!

img_4752.JPG

 Katt ide a folytatásért: Portugália négy gyerekkel és egy nagymamával-2.rész

Mona Lisa és a didaktikus mesék

Régen a mesékkel gyógyítottak, nevettetek, összetartották a családot, közösséget, falut, népet. Vidámságot vittek a hosszú sötét estékbe, tanítottak vele, életre neveltek, bölcsességeket, ősi mítoszokat és tanításokat rejtve bele.

1_6.jpg

           (Fotó: Balla Csaba)

Volt gyökere, és tartott valahová. A mese Fentről jött és engedte, hogy az olvasó maga járja végig az útját, és felfedezze a számára tartogatott kincseket. Elindulhattunk az úton, és megérkezhettünk valahová. Az út végeláthatatlan, nem lehet egy gyorsvonattal végigrobogni rajta, kihagyva a tanítások mélységét. Évekig is eltarthat míg célba érünk, de addigra minden értéket magunkévá tehetünk. A mese nem volt didaktikus, szájbarágós, mégis mindig eltalált épp ott, ahol a legnagyobb szükségünk volt rá.

Manapság a mesék egy része más célból születik. Hiúságból, anyagiasságból, cinizmusból, az örök igazságok elferdítéséből, a túl pszichologizált eszmék reformálása céljából. Aztán persze egyre több a didaktikus mese, melyek ugyan jó cél érdekében születnek, de a tanulságot olyannyira egyértelműen tálalja, hogy az ember nem talál benne semmi felfedeznivalót. Ezek a mesék nagyrészt felkérésre születnek, vagy pályázatokra, vagy oktatási célzattal.

Sokan úgy gondolják, hogy a napjaink fenyegető problémáira nem találni mesét, mellyel megközelíthetnénk a gyerekeket. Pedig vannak! Csak keresni is elfelejtettünk már. Ahhoz, hogy ezekre a kincsekre rátaláljunk, ahhoz olvasni is kéne azokat.

Láttatni akarunk, és mi magunk sem látunk!

Tanítani akarunk, de mi magunk is tanulunk még!

Mindent meg akarunk mutatni, nézni, de értékes tartalommal nem tudjuk megtölteni. Mert az értékek felfedezéséhez, befogadásához idő kell. És manapság az időből van a legkevesebb!

Itt kicsit elkalandoznék a meséktől a kulturális kincsek felé. Minden festményt meg akar nézni a ma embere, ezért beutazza a fél világot pár nap alatt, hogy kipipálhassa, lefotózhassa. De semmit nem tud a korszakról, melyben született a kép, semmit nem tud a festőről, aki készítette, átrobognak köveket rugdosva a Forum Romanum-on, és azt kérdezik, hogy "most tényleg ezekért a kövekért jöttünk el idáig? Csináljunk pár képet, és inkább igyunk egy lattét!"  Hányszor hallani, hogy "Nem halhatok meg úgy, hogy nem láttam a Mona Lisa-t" Aztán mikor végre ott van, egész közel a képhez, akkor csak a képnek hátat fordító turistákat látja, akik épp selfit készítenek Mona Lisával, és félre állnak egy azonnali posztolásra.

mona-lisa-selfie.jpg

(Fotó: Instagram, jimmacmillan)

A fotók nagy részén a festmény másodrendű. Az amúgy is kicsi kép homályba veszik.

Vajon ugyanezek a turisták hányszor nézték meg művészeti kiadványokban ugyanezt a képet? Ha meg is nézték, mennyi időt szenteltek rá? Mennyire mélyedtek el a műben? Mennyire érdeklődtek Leonardo da Vinci élete, munkássága iránt. És a legfontosabb kérdés: Tényleg csak egy fotó erejéig akarták látni?

Jöttek, láttak, győztek. Mona Lisa pipa. Az érték pedig elveszett. Ja nem, az nem is volt mögötte. Az értékekhez idő kell. Ahhoz, hogy a Forum Romanumon meghalld Cicero beszédét, Vergilius énekét, ahhoz is idő kell.

Épp így van a jó mesénél is. Idő kell hozzá, hogy az értékekre rálelj!

A jó mesét sokszor kéri a gyerek, és sokszor szereti mesélni a szülő, mert mindig van benne valami új felfedezni való. A jó mese megvárja, míg megérik rá a szív és a lélek. Erőszakkal nem lehet átadni a mondanivalót.

Mikor főzünk, és mellettünk segédkezik a gyermekünk, részfeladatokat adunk neki. Amire már megérett, amit megért, amit felfog, amit képes megcsinálni. Először csak gyúrja a tésztát, lenyalogatja a habverőről amit le lehet, és megtanítjuk, hogy mit ne kóstoljon meg nyersen. Később már a méréseket is rábízhatjuk, és a pucolást, szeletelést. S évek telnek el, mire önállóan elkészít egy ebédet. Nem egy év. Több év!

nevtelen_terv_8.png

(Fotó: canva.com)

Ha a recept felolvasásával, adatok halmazának ismertetésével didaktikus magyarázatokkal bombáznánk kicsi korában, és nem hagynánk, hogy felfedezze a főzés közös élményének örömét, persze akkor is megtanulhat főzni, de a lényeget hagynánk elveszni. Az értéket, az együttlétet, az önálló gondolkodást, szárnypróbálgatást, az akarni akarást...

Így van ez a mesékkel is.

Te szóba állnál bábokkal?

Mondhatnánk kísérlet sorozatnak is, hogy önmagamhoz híven bábokkal megyek ki  minden évben a Vörösmarty térre. Sokszor máshová is viszek magammal bábokat. Már nem csak én :) Erről korábban itt olvashattatok.

Az Ünnepi Könyvhéten a Molly és Milo, a szeleburdi manók című könyvem dedikálására magammal vittem két szereplőt. Milot, az egyik főhös manót, és a zsémbes Hóbaglyot - melynek neve a könyv folytatásából kiderül-.

unnepikonyvhet4-1.jpg

Milo mindenkinek integetett, köszönt. Mindenki, aki elhaladt mellett mosolyra húzta a száját, megállt és visszaintegetett, a bátrabbak vissza is köszöntek. Persze többségében a gyerekek szólították meg, de látszott a felnőttek arcán is, hogy olyan szívesen mondanának neki valamit, csak hiányzik az a csöppnyi belső gyermek lazasága. Mosollyal az arcukon álltak, és vártak. Várták Milo biztatását, hogy mondjon nekik valamit. Volt, akinek csak ennyi kellett, és végig a bábot nézve beszélgetésbe elegyedett vele, nem törődve a báb mozgatójával. Volt, akinek még ez is kevés volt, a báb mögött látta annak mozgatóját, esetleg átsuhant a gondolat a fején, hogy ha szóba állna vele, biztos illene vásárolnia is a könyvből. Pedig nem.

unnepikonyvhet1-2.jpg

Nehezen engedjük el gátlásainkat. Félünk mások előtt természetesen viselkedni. Félünk szóba állni egy bábbal, aki mozog, beszél, szinte tényleg él. Pedig úgy vágyunk rá!

A legtöbben visszaintettek, kacsintottak, volt aki puszit is küldött neki, majd rám néztek, és ilyenkor még mindig mosolyogva csak annyit mondtak: "Cuki!" "Aranyos", majd továbbmentek, de lopva még hátrapillantottak, hátha valaki legyőzi gátlásait, és szóba áll vele.

unnepikonyvhet20181.jpg

Egy babakocsiban ülő kisfiú messziről észrevette Milot, szemei tágra nyíltak, ragyogtak, két kezével nyúlt felé. Nem beszélt magyarul, de a szemein az látszott, mintha rég látott ismerősével találkozna újra. Szavak nélkül is megértették egymást. Simogatta az arcát, és a báb kezével a sajátját, majd olyan szorosan ölelte magához, hogy el se lehetett tőle venni. Hát hagytam, hadd örüljenek egymásnak. Igazi szeretet volt köztük. Az a mindent átható, feltétel nélküli. Hosszan búcsúzkodtak. Olyanok voltak, mint Molly és Milo, ha olvastátok a történetet.

unnepikonyvhet2018-11.jpg

4 ok miért mesélj élet - történeteket?

Az egzisztenciamegerősítő mesék nagyon fontosak a gyerekek számára. De valljuk be, nekünk is jól esik a legviccesebb, legemlékezetesebb történeteinket másoktól újra és újra hallani.

nevtelen_terv_10.png

Hogy miért?

1. Mert tudjuk, hogy emlékeznek ránk, jó szívvel őriznek minket a szívükben. Ezt a gyerekek is tudják.

2. Mert mikor mély ponton vagyunk is, jó felidézni a "régi szép időket", amiből a jelenre nézve leszűrhetjük a saját tanulságunkat.

3. Mert az útkereséshez, önmagunk megismeréséhez ezek az emlékek vezetnek.

4. Mert a szeretettel mesélt történetekből alakul ki egy énkép, és ha jól éreztük magunkat abban a bizonyos helyzetben, akkor ismét arra fogunk törekedni.

nevtelen_terv_9.png

Szóval bátran zárjátok az esti mesét a gyerekek "régi" avagy "kiskori" meséivel. Vagy a saját gyerekkori történeteitekkel. Utóbbi azért is jó, mert kicsit visszarepít abba az érzésvilágba, látásmódba, amit akkor képviseltetek, így könnyebben megérthetitek gyermekeink jelenkori problémáit, lelki állapotát, reakcióit.

Egy élet írta mese a mi kis családunkból, négy fiam egyikéről:

"Mikor pici voltál, nagyon nehezen aludtál el. Ezt a szokásodat a mai napig megtartottad. Egy kimerítő meleg tavaszi nap végén mégis korán elaludtál. Miután lefektettük a többieket is, apukáddal örömmel néztünk egymásra, végre miénk az este. Épp leültünk beszélgetni, mikor vidáman mosolyogva közénk totyogtál. Kialudtad magad. Próbáltalak visszafektetni, meséltem, inni kaptál, de egyre elevenebb lettél. Mi pedig egyre fáradtabbak. Már mozdulni is alig bírtunk. Lassan hajnali kettőt ütött az óra, de téged semmi nem tudott kiütni. Csak magyaráztál, ugráltál, sétáltál... Nem volt más választásom, beültettelek a babakocsiba, és útnak indultam veled az éjszakába. Fél órán át tologattalak, mire elaludtál. Nem mertelek már kivenni a babakocsiból, féltem, hogy újra felébredsz, és én sosem kerülök ágyba, így jól betakargattunk, és a teraszon aludtad át az éjszakát. Mondanom sem kell, te aludtál aznap reggel a legtovább. A testvéreid már reggel hatkor ébresztettek minket."

our_family_is_growing.png

Nálatok van kedvenc történet, amit gyakran szeretne hallgatni a gyermek?

Képek forrása:www.canva.com

Miért bábozzunk otthon a gyerekekkel?

A Bábos Mesekuckó honlapján megtalálható a válasz:

Régen ösztönösen tudták, hogy mi mindenre jó a mese:

completion.png

  • választ ad a felmerülő kérdésekre
  • neveltek, tanítottak vele
  • gyógyították a szívet, lelket
  • a minket körülvevő mindenség megtanítására használták
  • erőt adtak vele a gyenge napokon
  • és gyengédséget az erőseken
  • megnevettetek és megtréfáltak általa
  • elaltattak és ébresztettek vele
  • probléma helyzeteket oldottak meg vele.

A mese hat a gyermek egész személyiségfejlődésére. A mesébe ágyazott mondóka, vers ritmikussága biztonságérzetet ad neki, segíti a beszédfejlődésben. Ez a ritmikusság aztán visszaköszön az olvasásnál, a helyes szótagolásnál… no de ne szaladjunk ennyire előre.

A bábok segítik az érzelmek kifejezését, a jó és rossz tulajdonságok elkülönítését. Megtanulnak okozókká válni, és megtanulnak gyorsan reagálni a különböző helyzetekben.

completion_1.png

A bábos mese, vagyis az, hogy nem csak hallja, hanem látja is, vizuális mintákat ad neki. Fejleszti esztétikai érzéket, fogékonyságát az igényességre. Azzal pedig, hogy egy egy állatkát más és más anyagból lát megvalósulni a különböző mesékben, kreativitását és logikai készségét is fejleszti.

 A mesében használt mondókák, versek, hangutánzó, hangfestő szavak szintén pozitívan hatnak a beszédfejlődésre. A bábok mögé bújva, egy szerepet felvéve a dadogás is könnyebben kezelhető.

 A bábok kipróbálásakor kézügyességük finomodik, szociális érzékenységük fejlődik, kommunikációs sablonokat sajátítanak el.

Nem utolsó sorban a közös bábos mesés élmény az anya-gyerek kapcsolatot egy magasabb dimenzióba helyezi, magabiztossá tesz, játékosságot csen a hétköznapokba, oldja a feszültséget és probléma kezelési megoldásokra tanít.

completion_2.png

Szóval, miért ne próbálnátok ki már ma este?

Nincs bábod otthon? A plüss figurák is megteszik, de ha készítenél valamit gyorsan, amíg alszik a kicsi, íme itt találhatsz egy "zokni-katicát".

4+1 mese tipp, ha várakozni kell

Íme néhány tipp, mit meséljünk, ha sokat kell várakozni, mondjuk orvosnál, vagy hivatalos ügyintézésnél, és elfelejtettünk magunkkal vinni gyermekünk kedvenc mesekönyvét, no és persze telefont nem szívesen adnánk a kezébe.

1. A legkisebbekkel a mondókázás a legcélravezetőbb. Azokból is a "simítgatók", "csiklandozók". Ilyenek pl.:

Kerekecske, dombocska, Itt szalad a nyulacska! Ide szalad, itt megáll, Egy kis körutat csinál. Ide bújik, ide be: Kicsi gyerek ölibe.

nevtelen_terv_2_1.png

Így lovagolnak a hölgyek,A huszárok így ügetnek, A huszárok így ügetnek, A parasztok így döcögnek, A parasztok így döcögnek. (A gyerekek mind leesnek!)

2. A 3 év felettieknek rövid állatos meséket mondjunk. Nem baj, ha egy sem jut eszünkbe, azokból, amiket már gyakran olvastunk. Egyszerűen hagyatkozzunk a fantáziánkra. Egy szabály van, az ő esetükben mindenképpen fontos a pozitív végkifejlet! Vagyis ne egye meg a főhőst a farkas! Meséljünk nyugodtan a kedvenc kis állatkájáról.

Mit meséljünk az óvodásoknak? - 3 mesetípusról bővebben

3. A 3-4 éves gyerekeknél meséljünk róluk. Szőjük bele a mesébe az ő hétköznapjait. Fontosak az un. egzisztenciamegerősítő mesék, melyekben saját élethelyzeteit élheti át újra és újra megoldásokkal, feloldásokkal. Örömmel  hallgatja meg, mit csinál a nagymama, ha épp nincs otthon. Mit csinál a testvére az óvodában. Mit csinál az óvónéni, mikor hazamegy....stb...

4. 5 éveseknek már mesélhetünk csodás, varázslatos dolgokról is. Akár kitalálhatunk történetet az épp aktuális helyszín varázsáról, ahol épp várakoznunk kell. Például ha kórházban várakozunk vizsgálatra, akkor az épületben található titkos emeletről, elvarázsolt doktornéniről, csodát tevő pirulákról. Ha misztikussá tesszük a helyet ahol várakozni kell, máris kalandos lesz az ott tartózkodás, és úgy érzik a gyerekek, egy titkos,különleges helyre csöppentek.

nevtelen_terv_4_1.png

+1 Ha már 6-7 éves gyermekkel várakozunk, akkor szőjünk közösen mesét. Felváltva alakítsuk a mesefolyamot, a gyermek által választott szereplőkkel. Egy idő után már csak ő akar mesélni az általa kitalált fordulatokról, megoldásokról. Érdekes tapasztalat ez a szülőnek, egy új oldaláról ismerheti meg gyermekét. Próbáljátok ki!

nevtelen_terv_3_1.png

Hasonló kérdéskörről már írtam a Hogyan válasszunk mesét gyermekeinknek címen! Ez is érdekes lehet! :) Olvassátok el ezt is!

 

A paravánon innen, a paravánon túl

A héten lezajlott Budapesten is a Gyermekbábjátékos találkozó.

8 izgatott gyermekcsapat várta, hogy bemutathassák bábelőadásaikat. A gyerekek életkora 6-10 év. A csapatok létszáma 4-24 fő között volt. Megjelent a bábjáték szinte minden válfaja, kezdve a kesztyűs báboktól, az árnyjátékon át, az asztali bábjátékig.

sunset_chaser.png

A paravánon innen a közönség ül. Amit lát, az a csillogó szempárok, a szépen kidolgozott díszlet és báb készlet, a lelkes, hol halk, hol hangos gyereksereg.

A paravánon innen ülnek a zsűri tagok is. Ők is ezt látják. De ezen kívül látják a színház szabályait is. Figyelik a dramaturgiát, a rendezést, a hangszínt, a hanglejtést, a kiejtést, az időzítést, az egységes színpadképet és még sorolhatnám. Egyszóval mindent. Természetesen az ő megfigyelésük a felkészítők munkáját segítik.

De mi van a paravánon túl?

Ott van a gyerekcsapat, és a csapatban külön a gyerekek. Minden gyermeknek és szerepnek külön története van. Ezekből a történetekből áll össze a kis csapat, no meg a bábelőadás.

Mert sokszor tudja a "rendező", hogy nem így kéne, de a gyerekek életkora, képessége, az idő, ami a velük való munkára rendelkezésre áll, mind befolyásolja, mikor meghozza a döntéseket.

sunset_chaser_1.png

A "rendező" tudja, hogy miért mondja egyszerre skandálva több gyerek ugyanazt a mondatot: mert egyedül egyik sem merne megszólalni, így viszont egymást bátorítva erősek lesznek, és egy év múlva már lesz köztük olyan, aki az önálló szöveg elmondására is képes lesz.

A "rendező" azt is tudja, miért a legmagasabb gyermek kapta az élőjátékban a kislány szerepét: mert Ő azt szerette volna játszani, mert Ő, a legmagasabb, abban a szerepben tud a jelenlegi élethelyzete miatt hiteles lenni, mert Ő, mikor ezt játssza, akkor ragyog és büszke. Ha pedig más szerepet kényszerítenének rá, kedvetlenül játszaná, legrosszabb esetben el sem vállalná.

A "rendező" azt is tudja, hogy a díszletnek magasabbnak, nagyobbnak kéne lennie, de a gyerekek nem érik el. Tudja, hogy a bábot csak egy gyermeknek kéne tartania, de az akkora, hogy két percnél tovább nem tudná tartani, így aztán ketten tartják, egymást támogatva.

20180505_130559.jpg

A "rendező" ott van a fellépésen, hátul figyel, súg, segít, láthatatlan.

Ő tudja, hogy van aki folyton mellé szegődik, mert annyira izgul, és csak ott érzi biztonságban magát. Még akkor is ott lapul, mikor épp szerepe lenne. Ilyenkor cinkosan egymásra néznek, hogy ő jön, most kiszalad. Nem számít, hogy kicsit késik, nem erről szól a fellépés. Megvárják. Majd "leszerepel" és visszamegy a biztonságot nyújtó felnőtt mellé.

Ebben a korban a bábelaődás a mese, báb szeretetéről szól. A legfontosabb, hogy jól érezzék magukat, miközben játszanak. Ők JÁTSZANAK! Így szeretik meg a bábjátékot, és ezáltal lesznek később képesek az igazi bábjátékra.

 Minden gyermek-bábelőadás gyógyít, fejleszt, szívet lelket melenget, csapatot épít, megoldást keres, kreatív gondolkodásra sarkall, türelemre, elfogadásra tanít észrevétlenül. Felkészítőt és gyermeket egyaránt.

Megtiszteltetés egy gyermekcsapatot vezetni és vezettetni hagyni magunkat általuk. Tanítani akarjuk a gyerekeket, és tanulunk tőlük a darabról, magunkról, róluk.

Minden iskolában kéne működnie egy bábos csapatnak! Ahol a visszahúzódobbak báb mögé bújva mutathatják meg önmagukat, értékeiket, ahol a rátermettek vezetik a többieket.

Kívánom mindenkinek, hogy tapasztalja meg a bábjáték varázslatos erejét, akár játékosként, akár nézőként!

 

 

BÁB-szerda - avagy bábok szokatlan környezetben

 

A BÁB-szerdák célja a meghökkentés, a valóságtudat kitágítása, hogy bármikor, bárhol, bármi előfordulhat, csak nyitott szemmel, nyitott szívvel kell járni a világban, és hinni, vágyni kell a csodákra.

31277557_994053734104887_1890441700854202368_n.jpg

E heti képsorozatunkat ismét egy Bábos Mesekuckó foglalkozásvezetőtől, Ősi Lonától kaptam, aki elmondása szerint mindenhová magával viszi a bábokat. Számára már az a meghökkentő, ha kis pajtásai nincsenek vele, vagy gyermekével.

babos_mesekucko.png

Így került aztán a három kismalac a játszótérre, focipályára, a kisfia edzésére, az autószerelőhöz, vagy akár csak a boltba vásárolni.

Látom magam előtt, ahogy az autószerelő mosolyogva egy csavarhúzót kér a báboktól.  :)

love_ina_cup.png

Lona nem csak babáknak, ovisoknak bábozik, hanem önmagának, családjának és mindenkinek is egyben. Játszik egész nap, mert ha játszunk, akkor boldogok vagyunk és felszabadultak. Ha pedig felszabadultak vagyunk, minden sokkal de sokkal szebb és könnyebb.

Játszatok sokat ti is felszabadultan. Akár egy zokniból elkészített báb is elég egy kis mókához ;)

Tiltsam vagy engedjem? - korunk gyermekei és az elektronika

Amint hazaért a gyerek az oviból, suliból, az az első kérdése hogy nézhet e tévét? Vagy játszhat e az X-box-on? Esetleg a tablet-et követeli, vagy egyszerűen csak félre vonul egy telefonnal játszani?

nevtelen_terv_5.png

Rettegsz a délutánoktól, estéktől, mivel más programot szánnál neki, de semmi nem érdekli?

Este lelkiismeret furdalással fekszel le, mert újra és újra engedtél az akaratának?

Sok cikket olvastál már arról, hogy engedni kell, mert ez a jövő?

Van megoldás?!?

Van!

Légy határozott és következetes a szabályok felállításában. Merd elvenni a kiskamasztól a telefont, nem baj ha kiabál, duzzog, csapkod. Ez is egy tanulási folyamat. Megtanulja levezetni a feszültségét, megfogalmazni érzéseit. Igen, és elrontja a nap további részét, de minden visszahat, és ezt is meg kell tapasztalnia. Kemény dolog, de kemény volt az is, mikor csecsemőként leszoktattad a cumiról, vagy az éjszakai óránkénti evésekről. Szeretettel és következetesen lehet mindent megoldani.

Persze jó, ha van egy szabály, melyet mindketten jóváhagytok. Sőt, az sem árt, hogy amikor megkapja a kiskamasz élete első telefonját, vagy bármilyen elektronikai kütyüjét, írásbeli szerződést köttök, melyben lefektetitek, hogy a telefon tulajdonjoga nem az övé, csak a használati joga, így bármikor fenntartjátok a jogot a telefon visszavételére. Ezzel elkerülhető, hogy a 8-10 éves csemete a szemedbe kiabálja, hogy nincs jogod elvenni a telefonját. Mert enélkül a megállapodás nélkül igaza van. A magántulajdon megsértése nem jó példa!

nevtelen_terv_6.png

Mit kezdj a kisebb gyerekkel, aki azért várja, hogy hazavidd az oviból, hogy elektronikai agymosást vigyen véghez?

Mondj nemet! Határozottan, következetesen. Ne adj esélyt a cuki mosolynak, könyörgésnek, "lécci, lécci, lécci"-nek, mert ha ilyenkor engedsz, újra és újra ezzel a fegyverrel él majd ellened.

Hogy mit fog tenni? Duzzogni fog, majd unatkozni. Ez ismét egy tanulási folyamat. Meg kell tanulniuk unatkozni is. De hidd el, rövid időn belül újra rá fog találni a játékaira.

Ami még fontos, nyújts neki alternatívát! Ha már kicsiként függővé vált, segíteni kell visszatalálni az általad képviselt értékekhez. Ülj le neki mesélni, vegyetek elő társast, süssetek együtt palacsintát vagy menjetek a szabadba. Rengeteg dolog közül lehet választani!

nevtelen_terv_4.png

De amíg a gyerek is azt látja, hogy a szülő hazaérve rögtön a gép elé ül, vagy tévét néz, esetleg a telefonját nyomkodja és úgy hallgatja a gyermeket, hogy nem szentel teljes figyelmet rá, addig ne várjuk el tőle sem, hogy értékes, minőségi időt tölt el mellettünk.

A gyermek utánoz. Minket. Használjuk hát ki, amíg nem késő!

Telefonokat letenni, gépeket kikapcsolni, irány egy társasparti! Jó szórakozást!

 

Itt a hétvége! Készítsünk bábot!

Itt a tavasz, egyre több kis katica jelenik meg körülöttünk. Készítsétek el otthon kis kedvenceteket egyszerűen, gyorsan, zokniból.

Részlet Babos Eszter Otthonos bábok - Bábos otthonok című könyvéből.

Katica

Hozzávalók:

  • fekete zokni
  • 20X20 cm-es piros filc anyag (TIPP: ha nincs otthon piros filc anyagunk, de van elfekvőben piros mikulás sapkánk még a télről, az is megfelel)
  • 3X20 cm fekete fi c anyag (vagy polár)
  • fekete cérna, tű
  • 2 db fehér pom-pom szemeknek
  • 2 db fekete zsenília-drót

 

Magunk elé helyezzük a zoknit sarkával lefelé, és rávarrjuk az orr részére a két fehér pom-pomot szemnek. Fekete filccel itt se felejtsünk el szemgolyót rajzolni bele.

Az egyik fekete zsenília drótból levágunk kb. 5 cm-nyit, hogy ne legyen túl hosszú a csáp, majd az orr részre, középre rávarrjuk, úgy, hogy a megcsomózott cérnát többször áttekerjük a zsenília dróton, majd a zokni drót melletti részeit, a drót felett elvezetve összehúzzuk, és elvarrjuk. (Lehet ragasztani is, de ha nem pontos a ragasztás, és látszik a műanyag ragasztó , sokat vesz az esztétikai élményből.)

 

A piros filc anyagból kivágunk két félkört, (kb. 17 cm átmérőjűt), illetve a fekete anyagból a tetszőleges számú fekete pöttyöt (kb. 2,5 cm átmérőjű)

 

A pettyeket felvarrjuk a szárnyakra, és a másik zsenília drótot öt darab egyenlő hoszszúságú részre vágjuk. Ezek lesznek a lábak. A hatodik a csápból leesett maradék darab lesz. A lábakat félretesszük.

Felvarrjuk a szárnyakat a fekete zoknira. A lábakat a megfelelő helyre varrjuk a 2. pontban leírtak alapján.