„A bolondság, mely második természetünk, és úgy látszik, vele született az emberrel, kapjon legalább egyszer egy évben szabad folyást. A bor is szétvetné a hordót, ha időről időre nem lazítanók ki a dugót és nem engednénk be egy kis levegőt. Mi, emberek, valamennyien rosszul tákolt hordók vagyunk, s a józanság bora széjjelvetne bennünket, ha szüntelen kegyes istenfélelemben forrna. Levegőt kell adni neki, nehogy megromoljék. Ezért némely napokon megengedjük magunknak a tréfacsinálást (a bolondozást), hogy aztán annál buzgóbban szolgáljuk tovább az Urat.”[1]

A karnevál eredete az ókori görögökig nyúlik vissza, mikor is Bacchus boristenük tiszeletére Bacchanáliát tartottak, illetve Saturnália ünnepét is hasonlóan rendezték meg. Utóbbira jellemző volt a tivornyázáson túl a szerepcsere, vagyis „fordított napként” engedélyezték. Ilyenkor a szolgák ruhát cseréltek uraikkal. Ezek az ünnepek jellemzően a húsvétot megelőző 40 napos böjt előtti időszakban zajlottak, ekkor még lehetett enni, inni, mulatozni. [2]

(kép:www.history.com)

Etimológialag mindkét szavunk közvetlenül a böjt előtti időszakra utal: Itáliában karneválnak nevezték el, melynek eredete kétféle történetre vezethető vissza. Egyfelől jelentését „carrus navalis”-ról származtatják -, egy hajót ábrázoló díszkocsi, melyet a felvonuláson maszkos alakoskodók toltak végig az utcákon - , másfelöl A carnevale szó a „carne” (latin)  „hústól” szóból és a „levare” vagy „vale” (latin) „elhagyni”, illetve „búcsúzom/~isten veled” szavakból eredeztethető: „búcsúzás a hústól”.

Nálunk mégis farsangként emlegetjük, mivel a bajor – osztrák szomszédjainktól került be hozzánk a farsang szavunk, ott ugyanis Fastnacht -nak (böjtelőéj) nevezték.3.

A farsang a közelgő tavasz ősi örömünnepe, egyúttal a tél és tavasz küzdelmének szimbolikus megjelenítése. Nem tartozik hozzá keresztény vallási kultúrkör, pogány néphagyományból eredeztethető. Számtalan gonoszűző és termékenységvarázsló álarcos, alakoskodó szokás fűződik hozzá.

(Kép: Elekes Attila André)

A régi élet elmúlásának ünnepe ez, de magában hordozza az új születését is. A természet és az emberi létezés körforgásának elemeit hozza párhuzamba.

A fordított napon feje tetejére áll a világ, a hétköznapi normákat felfüggesztik, ellenkezője történik minden normaként elfogadottnak. Bahtyin szerint a karnevál apofatikus kritikát mond, vagyis azzal, hogy mindent szabad a fordított napokon, egyben jelzi és tudatosítja az emberekben, hogy mit tilos tenni a hétköznapokon!

A farsangban benne rejlik a rossz, sötét és elmúlás elbúcsúztatása és az újjászületés, a termékenység, házasság éltetése. Kormos Edit szavaival élve „. A szigorúan szabályozott hétköznapok rendjével szemben a móka, a játék, a vígság, a tánc, az evés-ivás, az álarcos felvonulás, a tobzódás jellemzi, de gyakran a durvaság és az erőszakos viselkedés, sőt az illem határait átlépő gesztusok használata is.”[3]

(Kép: Elekes Attila André )

A farsang szintén népünnepély, ahol minden résztvevő művész, alkotó és befogadó is egyben. Az egyén azonos a közösséggel. Napjainkban, aki ellátogat a mohácsi busójárásra, nem csak külső szemlélője az eseményeknek, hiszen amint összekormozzák, megvesszőzik, részese lesz az eseményeknek, reakciójával pedig „művésze”, „alkotója” a játéknak.

Mint ahogy jellemzően a karneválnak, úgy a farsangnak is esztétikai felfogásmódja a groteszk realizmus jegyeit hordozza magán. A szellemit átfordítják testi, fizikai síkra, így a fordítottsága a napnak ezen a síkon is megtapasztalható. A testi örömöknek kedvezett ez az időszak, mivel evés-ivással, lakmározással, hordók csapolásával telt el. Így a farsangi ünnepkörünk lett a lakodalmak egyik kedvelt időszaka, melynek több oka is volt. Említésre méltó az a tény is, hogy az aratási, betakarítási időszakban nem lett volna idejük sem az esküvők lebonyolítására, megszervezésére, és az adventi, nagyböjti időszakban pedig az egyház tiltotta a házasságkötést.

(Kép: Elekes Attila André)

Szinte minden karneválra jellemző még az álarcok viselése is, mely elősegíti a szerepcserét, mely mögé elbújva a bolondból is lehet király. Az álarcok viselése egyben a télbúcsúztató pogány szertartás szerves része is lett, a szerepcserén kívül az égivel való összetartozást, a fentről érkező csoda megtörténtének a vágyát is kifejezi. (A nevetés, a testiség, az evés, ivás mind lefokoz, földközelbe hoz. A földön teremtünk, és oda múlunk el. A fej, mire a maszkot helyezzük, viszont az égbe mutat. A gonosz szellemek, baj, rossz dolgok elijesztésének földi eszközeiként vesznek részt a „szertartásban”

A karneválokra jellemző fogadkozás, esküdözés a farsangi hagyumányunkban rigmusokban jelenik meg, melyekre falufeljáró menetek leírásaiban találunk rengeteg példát.

„Nem csinálunk mi bajt sokat,

Csak megnézzük a tikokat”

Fontosnak tartom kitérni a karneválokra jellemző egyéb nyelvi elemekre, mint például a trágárság, káromkodás, mágikus ráolvasók, melyekre szintén számtalan példa található a farsangi hagyományunkban. Természetesen ez mind fokozza a jókedvet, a bolondozást. A nevetés így válik ünnepi, össznépi, egyetemes ujjongó de csúfolódó, gúnyolódóvá is.

Nem ritkák ilyenkor a féktelen kicsapongások, mulatozások, ivászatok, a szexualitás nyílt feltűnése, melyek nyomonkövethetőek a farsangi dramatikus játékokban, gyakori helyszínül pedig a fonó, tollfosztó szolgált, de lakodalmakkor is előadták ezeket. S a lakodalmat követő nászéjszakáról pedig mindenki tudott, azokról ma is tanúbizonyságot tesznek a fennmaradt pajzán népmeséink. A szexualitás megnyilvánult a felnőttek körében népszerű állatalakoskodásokban, ahol medve, kecske vagy egyéb állat bőrébe bújva a lányok közé rontottak, szoknyáikat fellebbentették, ölelgették őket.[4]

(Kép: sulinet.hu)

Folytatása következik...

[1] Tátrai Zsuzsanna, Karácsony Molnár Erika: Jeles napok, ünnepi szokások 2. kiadás, Planétás kiadó 1997. 64. old.

[2] Kormos Edit: Farsangi szokások és mondókák 2003/02   

[3] Velencei karnevál web: http://www.velenceikarneval.net/velencei_karneval_tortenete.html (2018.11.02.)

[4]Mihail Bahtyin: Francois Rabelais művészete, a középkor és a reneszánsz népi kultúrája, Osiris Kiadó 2002 87. old.

Minden szülő előtt ismert, hogy az este, az nem csak egy szó, hanem bizony fogalom. Sok családban hallottam már a mondatot, hogy "kezdődik az este" , a nagybetűs ESTE.

A gyerekek fáradtak, a szülők még inkább. Fürdés, fogmosás, néha már ez is küzdelem, aztán jöhet a jó illatú összebújás, a mese. Az "esti rutin". Ugye ismerős kifejezés?

Nálunk egész hosszú rendje volt az Estének. Meselámpa, meseszék, ölben a gyermek, könyvből olvasott mese, aztán lámpa oltás, egy "sötétben mese", majd mindig ugyanaz a dalocska, mert kérte, aztán jött a jó éjt puszi, majd kimentem a szobából,.

Ez sokáig működött, és büszke, boldog voltam, hogy lám lám, nekem sikerült, milyen jól is csinálom, megvan az esti rituálé, nincs gond az alvással.

Egész jól működött a rendszer, egészen addig, míg a gyermek ki nem nőtte a rácsos ágyat, és rá nem jött, hogy a kiságyból bizony ki lehet menni.

Akkor is végigcsináltuk a fent felsoroltakat, egészen a jó éjt pusziig és a szobából való távozásig.

Akkor jött a hideg zuhany. Ő felkelt, kijött, és mellénk feküdt. Jobb esetben mellénk feküdt. Rosszabb esetben csatlakozott hozzánk a lakás bármely pontján, ahol épp voltunk.

Akkor jött a visszakísérés, még egy utolsó mese, aztán hirtelen szomjas lett, majd pisilni kellett... nyilván bedőltem neki, hiszen már végre szobatiszta, és jobb este elintézni ezt, mint éjszaka nedves lepedőre ébredni. Aztán jöttek a játszmák... csak nem akart aludni.

Már nem voltam se boldog, se büszke, úgy éreztem, valamit nagyon nem jól csinálok. Egy este aztán rátaláltam a megoldásra:

"Késő este volt. Legkisebb fiam nem akart ágyba menni. Ahhoz még kicsi, és túl fáradt volt, hogy engedjek neki, de ahhoz már elég erős és nagy, hogy akaratát fizikai ellenállásban fejezze ki. Így nemcsak sírt és üvöltött, hanem erős kis lábaival kitámasztott, hogy még véletlenül se tudjam ágyba tenni.

Sorra bevetettem a bevált trükköket. Először megpróbáltam az értelmére hatni. Elmagyaráztam, hogy este van, mindenki aludni tért, de már a magyarázat közepén beláttam, hogy értelmetlen próbálkozás. Így aztán megpróbáltam a pocakjára hatni. Ez majdnem mindig bejön. Ha most lefeküdne, és aludna, akkor ébredés után kapna valami finomat. De most ez sem vált be. Egyre erősödött a „Tegyél le!” kifejezése. Éneklésbe kezdtem. Elhallgatott, majd újra kezdte, de most már a „Hagyd abba!” felkiáltással. Nem értettem, miért nem élvezi a dalom. Kezdtem türelmetlen lenni. Ismét próbáltam a „nagyfiús” „okos” értelmére hatni. Beígértem még egy „legutolsó” mesét, ha leteszi a fejét. „Nem kell mese!” Na most mit tegyek?

Megláttam az ágy sarkán az egyik bábját, Mazsolát. Gyorsan felhúztam a kezemre, és röfögős hangon beszélni kezdtem hozzá. Ő abbahagyta a hisztit, elhallgatott, és teljes figyelmét a bábnak szentelte. „Úgy vártalak már, nem tudok nélküled aludni. Gyere, feküdj mellém, hadd bújjak hozzád!” – mondta a báb. És csodák csodájára, az előbb még megvesztegethetetlen, elszánt kisfiú saját akaratából kérte, hogy tegyem be az ágyba. Letettem. Átölelte a bábot. Lehúztam Mazsolát a kezemről, majd jó éjt kívánva kijöttem az immár csendes, elégedetten szuszogó csemetémtől."(1)

Azóta minden este kérte a bábot, hogy hadd altassa el. Mesélt neki, és énekelt. Majd mindketten álomba merültek.

1, Babos Eszter - Otthonos bábok - Bábos otthonok, 2014. Fekete Sas Kiadó (részlet a könyvből)

Kemény Henrik, vagy ahogy sokan hívták, emlegetik, Heni bácsi, ma lenne 94 éves.

Budapesten született, egy háromgenerációs bábos családba.

Nagypapa, Korgnut Salamon, a Papa, Kemény Henrik, a Mama, Kriflik Mária mind hatással voltak Henrik és testvérei életére.

A Nagypapa, aki eredetileg csizmadia volt, 1897-ben kapott először engedélyt cirkuszi mutatványossághoz. Járta az országot, sőt, a környező országokat is, mint cirkuszi vándorló komédiás, volt körhintája is, és dalárdát is vezetett. A cirkuszi mutatványokat egyszer csak kiegészítették a bábjátékok. Hogy miért épp a bábok? Ezen Kemény Henrik maga is sokan gondolkodott, és úgy gondolta, talán azért, mert a "bábok nem kértek gázsit, nem  kellett még kenyér sem nekik." (1) Kiváltotta az élő cirkuszi szereplőt bábbal. Ezért van ennyire sok cirkuszi figura a bábos hagyatékban: zsonglőrök, bohócok, artisták, kínai táncosok....

Az ő előadásaira nem igazán emlékezett Heni bácsi, akkor még nagyon kicsi volt.

Mikor aztán a Papa hazajött Amerikából, a Nagypapa mindent átíratott a fiára, megegyeztek, hogy Columbia Magyar Mechanika Színház néven viszi tovább a bábszínházat.

Már egész kisgyerekként részt vett előadásokban, Mátyással, testvérével együtt. Akkor még "sámlira" kellett állniuk, hogy elérjék a paravánt. A Papa egy óriási Micky Egér marionett figurát készített Henriknek, 3 m-es zsinórzattal, amivel szintén fellépett a családi bábszínházban. A Mama pedig varrta a bábok ruháit.

A Vitéz László játékokat már a nagypapa is játszotta, de nem ő találta ki a figuráját. Sokat járt vásárokon, ott találkozott vele.

A háború, a zsidótörvény, az államosítás mind mind próbára tette a családot, de mégis fennmaradt a bábszínházuk.

Végül a Népligetben állt fenn sokáig a "Bódé". A három generáció alatt szinte minden magyar családba eljuttatták a vásári komédiákat, vicces történeteket, megnevettetve egy egész országot.

Ma Pályi János, Tatai Zsolt bábszínészek viszik tovább a lejegyzett Vitéz László előadásokat. Persze Kemény Henrik nevéről eszünkbe juthat Hakapeszi Maki is, vagy akár Süsü a sárkány, mely bábot Kemény Henrik mozgatta a bábfilm felvételein, és a nagyméretű figura mozgatási mechanizmusának kidolgozásában is részt vett. 

2011. októberében valószínűleg gyújtogatás következtében leégett a népligeti Bódé. Heni bácsi ezt már csak egy hónappal élte túl. Nem csak egy bódé vált a lángok martalékává, hanem három generáció élete, munkássága, egy ország gyermekeinek meséi, álmai, Heni bácsi egész élete.

Hagyatékát Láposi Terka, a debreceni Vojtina bábszínház művészeti vezetője kezeli. Ő maga személyes barátja volt Kemény Henriknek. Életét és munkásságát két gyönyörű képes könyvben gyűjtötte össze.

A fenti cikk szintén e két könyv nyomán került megírásra.

1. Kemény Henrik: Életem a bábjáték bölcsőtől a sírig - Egy vásári bábjátékos, komédiás önarcképe, Korgnut-Kemény Alapítvány, 2012.

2.Láposi Terka: A Kemény Bábszínház Képeskönyve - Korgnut Kemény Henrik színházteremtése, Korgnut-Kemény Alapítvány, 2015

Sokan úgy érezzük szülőként, hogy a báb-játékhoz nem értünk, ezért inkább bele sem kezdünk. Van egy képünk a bábelőadásokról még gyerekkorunkból, érdeklődve, izgatottan néztük a játékot, s joggal gondoljuk, hogy ezt nem tudjuk átadni gyermekünknek.

De a jó hír az, hogy szülőként nem is bábszínházat kell létrehoznunk. Egyszerűen csak játszanunk kell.

fotó:Babos Eszter - Bábos Mesekuckó

Mégis hogyan?

Levetve szülői szerepkörünket, bújjunk bele egy kiválasztott szereplő bőrébe, és azt keltsük életre. Lehet az egy plüss figura is. Csak játsszunk! A gyerekek ügyes vezetők ebben. Hamar partnerek lesznek, és segítenek levetkőzni gátlásainkat. És a legnagyobb meglepetésünkre a kutya egyszer csak ugatni fog a kezünk alatt, a lovak nyerítenek, a nyulak nagyokat ugranak. Ha belejövünk, akkor egész biztos, hogy valami csintalanságot is elkövetnek a szereplők.

Ha igazán átadjuk magunkat a báb-játéknak (szándékosan írom kötőjellel) akkor nem akarunk nevelni, nem akarunk irányítani, nem akarunk direkt kérdéseket feltenni és nem várunk válaszokat. Ha játszunk, akkor problémahelyzeteket hozunk létre, és mivel emberi mivoltunk legbensőbb vágya a rend helyreállítása, így biztos, hogy találunk valami megoldást.

Fotó: Ősi Lona - Bábos Mesekuckó

Ez pedig már önmagában minta. Anélkül, hogy direkt értékelnénk, vagy ítéleteket mondanánk az adott helyzetről. Egy felmerült problémának pedig több megoldása is lehet.

Érdemes meghallgatni gyermekünket, hogy ő mit javasolna.

Fotó: Babos Eszter

Vegyünk egy nagyon egyszerű példát. A nyuszi egyfolytában csak ugrált, de már többen figyelmeztették, hogy ne ugorjon fel olyan magasra, Egyszer csak rosszul ér földet és nagyon beüti a lábát. Ha gyermekünknél is van egy báb - vagy plüss - valószínű azonnal a segítségünkre siet. Ilyenkor pontosan látszik, milyen mintát követ a megoldásainál. Puszit ad a nyuszinak, mert attól minden meggyógyul? Esetleg kétségbe esik, hogy óriási a baj, hívni kell a mentőket? Orvoshoz kell menni? Esetleg beköti a lábat? Kétségbeesik? Vagy megoldást keres? Bármit is tesz, ne értékeljünk! Ez egy kis tükör önmagunknak, hiszen az általunk használt mintákat követik, utánozzák le. Ha tanácstalan, akkor a bábbal mutassunk neki példát. A példánál maradva, ha csak áll a békabábjával a fájós lábú nyuszi mellett, és nem tesz semmit, akkor érdemes irányítani. "Hozz egy kis gyógyfüvet, hogy beborogathassam a lábam"... "Megsimogatod? Nagyon fáj!"... "Szólj a nyuszimamának, hogy siessen!" Bármit is mondtok, az úgy helyes. Nincs jó vagy rossz megoldás. Minta van, példa és játék.

Szóval merjetek játszani! Sokat! Tanulhattok a gyerekektől és ők is tanulhatnak tőletek. Mindezt szórakozva!

Itt az ősz, borongósabb az idő és hamarabb sötétedik. Ilyenkor hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy most is minden a legnagyobb rendben van. Most is sok minden akad, ami boldoggá tesz minket, akkor is, ha fáradtnak érezzük magunkat.

1. A mozgás, a sport felszabadít! Oldja a feszültséget, levezeti a felgyülemlett energiákat. Jó idő esetén érdemes "kiszaladni" a világból - futni egyet a szabadban - míg gyermekünk biciklire pattanva velünk tarthat. Ha hűvös, esős idő van, akkor sem kell feladni a mozgást. Egy 20 perces torna, hancúrozás, csiki-parti, lépcsőzés, vagy az X-box mozgásos játékaiba való részvétel nem csak a mozgás által tesz majd boldoggá, hanem a közösen eltöltött értékes idő élményével is gazdagíthat minket.

2. A játék. Játszani sok mindennel lehet. A vacsorafőzésre szánt időt töltsétek inkább együtt, és játszattok közösen. Építhettek legóvárat, autóutat, vonatsín-hálozatot, vagy akár társasozhattok, bunkert építhettek, activityzhettek... válasszatok bármilyen közös játékot, csak arra figyelj, hogy ne akarj irányítani, ne akarj fejleszteni. Légy te is "gyerek", játékos. Hagyd, hogy kitaláljon, tervezzen, irányítson, te pedig sodródj és élvezd minden egyes pillanatát a közös időnek. A játék közben megélt vidám pillanatok feltöltenek, boldoggá tesznek.

3.Légy a jelenben 100%-ban. Hogy mit jelent ez? Kikapcsolod a telefont, lecsukod a laptopot, és csak a jelen pillanatait éled meg. Leteszed a munka gondjait, és nem gondolsz a jövőre. Nem akarsz tervezni, nevelni, példát mutatni, irányítani, hanem részese akarsz lenni a jelen pillanatának, amit a szeretteiddel élhetsz meg.

4. Beszélgessetek! Kezd a mesélést te! Milyen napod volt, mi volt a legviccesebb, milyen rajzfilmfigurák elevenedtek meg a városban, mikor munkába mentél - nálam a legviccesebb az volt, mikor egyszerre láttam Quasimodót és Hamupipőkét egy utcában, vagyis tényleg léteznek -, és kérd ki a véleményét a hallottakról. Vagy csak mesélj a gyerekkorodról, gyerekkoráról. Kérdezz és válaszolj, meséltess és mesélj. Nem kell megvárni ezzel az estét, akár a kanapén egymásra borulva, konyha asztalnál egymással szemben ülve, vagy a szőnyegen kiterülve is sort lehet keríteni egy spontán beszélgetésre. Akkor leszel boldog a beszélgetéstől, ha nincsenek benne elvárások, ha nem nevelni szeretnél vele. Mikor olyan kérdéseket teszel fel, amire őszintén válaszolhat, mert tudja, hogy nem értékeled a válaszát, akkor mindketten megélitek a boldogságot.

5. Olvassatok együtt vagy akár egyedül! A mesék, történetek keltette izgalmak szintén endorfint szabadítanak fel, és az így megélt közös idő, vagy én-idő boldogság hormonokkal tölt fel. A jó mese felszínre hozza a feszültséget és megoldást nyújt annak kezelésére. A személyiség változik, fejlődik általa. A főhős jellemfejlődése által az olvasó jelleme is fejlődik. Minden megélt fejlődés örömmel jár.

+1 Bábozzatok! Ne csak mesét bábozzatok, hanem spontán jeleneteket. A bábozáshoz nincs szükség konkrét céllal létrehozott bábokra. Megszólalhat akár a pohár vacsora közben, vagy a ceruza leckeírás közben. A báb egy eszköz, egy közvetítő elem, mely segítségével felszínre jöhetnek a szocializációnk során elnyomott érzelmek, kiszabadulhatunk az elvárások, megfelelési kényszerek alól. A báb oldja a feszültséget, hiszen amit mond, az külön áll a mozgatójától, mégis elválaszthatatlanul egyek. A báb, mint önkifejezési mód alkalmat ad a konfliktusok kezelésére, a sérelmek felszínre kerülésére, a feszültségek oldására, a közös bohóckodásra, a boldogság kiteljesedésére.

 fotók: Babos Eszter

2008 - ban indult útjára Wekerléről a mára már védjegyessé vált Bábos Mesekuckó baba-mama foglalkozás, mely komplexen magában foglalja a bábos mesét, mozgást, zenét és alkotást, mindent épp annyi időre, melyet a 1,5-4 éves babák befogadni képesek.

Babos Eszter, 4 fiú gyermek édesanyja, óvoda pedagógusi tapasztalatát és bábos múltját összeillesztette az anyaság nehézségeivel, így született meg egy olyan módszer, melynek segítségével "lelassulhatunk" gyermekeinkhez, és értékes együttlétben élhetjük át a foglalkozás minden fejlesztő hatását.

Mára országszerte több mint 20 foglalkozásvezető több mint 40 helyszínen, a hét minden napján több időpontban is várják a baba-mama párokat, hétről hétre új bábos meséikkel és a mesékhez kapcsolódó mozgásos, dalos és kézműves tevékenységekkel.

Gyakran teszik fel azt a kérdést a szülők, hogy „Miért jó a bábos mesekuckó?” „Mit fejleszt?”

Mert hát ugye azt már tudjuk, hogy a mai világunkban ami nem fejleszt valamit kimondva, az már nem is képvisel értéket.
Régen ösztönösen tudták, hogy mi mindenre jó a mese:

• választ ad a felmerülő kérdésekre
• neveltek, tanítottak vele
• gyógyították a szívet, lelket
• a minket körülvevő mindenség megtanítására használták
• erőt adtak vele a gyenge napokon
• és gyengédséget az erőseken
• megnevettetek és megtréfáltak általa
• elaltattak és ébresztettek vele
• probléma helyzeteket oldottak meg vele

Minderre ma is alkalmas a mese és a bábjáték! Hogy hogyan is mondják ezt manapság? Íme: megpróbáltam összeszedni én is, mi mindent is fejleszt ez a bábos mesekuckó foglalkozás.

A foglalkozás kerete, felépítésének ismétlődése, ritmusa biztonságot ad a gyermeknek, tudja mikor mire számíthat. Ez a megszokás segíthet kialakítani a helyes napirendet, példát ad neki a napok ritmikusságára.

A mese hat a gyermek egész személyiségfejlődésére. A mesébe ágyazott mondóka, vers ritmikussága biztonságérzetet ad neki, segíti a beszédfejlődésben. Ez a ritmikusság aztán visszaköszön az olvasásnál, a helyes szótagolásnál… no de ne szaladjunk ennyire előre.

A bábos mese, vagyis az, hogy nem csak hallja, hanem látja is, vizuális mintákat ad neki. Fejleszti esztétikai érzéket, fogékonyságát az igényességre. Azzal pedig, hogy egy egy állatkát más és más anyagból lát megvalósulni a különböző mesékben, kreativitását és logikai készségét is fejleszti.

A mesében használt mondókák, versek, hangutánzó, hangfestő szavak szintén pozitívan hatnak a beszédfejlődésre. A bábok mögé bújva, egy szerepet felvéve a dadogás is könnyebben kezelhető.

A bábok kipróbálásakor kézügyességük finomodik, szociális érzékenységük fejlődik, kommunikációs sablonokat sajátítanak el.

A mesetorna által hatunk a nagymozgásokra, miközben fantáziájukat is megmozgatják. A mesetornának óriási személyiségfejlesztő hatása van, hiszen egyre bátrabban járják be a főhősök útját. Nagyon fontos számukra a pozitív visszajelzés, a megerősítés.

A pihentető résznél egymás iránti türelmük, figyelmük van igénybe véve.

A kézművességnél a finommotorikájuk, anyagismeretük, eszközhasználatuk mind - mind fejlődik. Gyakorta előkerül festék, olló, ragasztó stift, só-liszt gyurma.

Látogassatok el a Bábos Mesekuckó hivatalos weboldalára vagy facebook oldalára, és vegyetek részt már a jövő heti foglalkozások valamelyikén.

Nagycsaládunk kis regényének utolsó fejezetéhez érkeztünk.

Bizony, elérkezett hazaindulás napja is.

Kora reggel még nem volt terv. Próbáltuk húzni az időt, kihasználni minden kis pillanatot az ottmaradásra.

Reggeli nagy bevásárlásra nem volt szükség, mivel mindenünk volt még. Csak friss pékárúért szaladtunk le a boltba.

A pakolást négy gyerek mellett már rutinfeladatként élem meg, gyorsan, tervszerűen történik. A táskákból kiborítottuk a homokot, mely rejtélyes módon minden csukott bőröndbe belekerült, majd rövid válogatás után bekerültek a tiszta és szennyes ruhák a helyükre.

A rengeteg gyűjtött kagylókból a gyerekek kiválasztották, melyekről nem szeretnének lemondani, azokat szintén gondosan bepakoltuk.

Ezután egy búcsú pancsolásra leengedtük őket a medencéhez, mi felnőttek pedig nagy körvonalakban kitakarítottunk magunk után, és helyre állítottuk a rendet.

11 órakor elhagytuk a szállást. Irány Faro, hiszen ott kell majd leadni az autókat, és onnan indul a repülőnk is este hazafelé. A fél órás út csendesen telt.

S hogy program nélkül ne maradjunk a 40 fokban, először egy római kori villának a romjait tekintettük meg, ahol gyönyörű, apró mozaikokból fennmaradt falakat, medencéket láthattunk. A nagy meleg ellenére a fiúk érdeklődve járták körül a romokat. Magam is meglepődtem ezen, hiszen érdektelenségre és tiltakozásra számítottam.

Így viszont szórakoztató és igazán kellemes volt az itt eltöltött fél óra. Még egy kis viccelődésre is jutott erő és idő, a múzeum falának dőlve.

Miután itt végeztünk, bementünk Faro központjába, a várfalon belülre. Itt már kezdődött egy kis szenvedés, hiszen rettentő hőség volt, és a levegő egyáltalán nem mozdult a falakon belül. Így a kikötőt céloztuk meg, és kerestünk egy rövidke hajóutat, hogy az óceánon ringatózva lehűthessük magunkat a hűvös tengeri széllel.

A kikötőtől nem messze, a várfal bejárata előtt több turisztikai cég is képviseltette magát, és harmadszorra meg is találtuk azt, amelyik egy órán belül 7 embert el tud vinni egy kis hajókirándulásra.

Az út egy óra hosszan tartott, napelemes, un. környezetbarát hajóval. A Ria Formosa Nemzeti Park a repülőgépről is látható volt mind az idefelé, mind a hazafelé vezető úton, hiszen a fölött szállnak le és fel a gépek.

Kapitányunk angolul mutatta be a kis öblökből álló területet, a földnyúlványokon élő állatokat, madarakat. Szinte minden fészekről tudott, minden ott megtalálható madárfajt ismert. Kacskaringózva és lassan haladtunk a lápos részek között, de rettenetesen élveztük, hiszen tényleg üdítően hatott ránk a menetszél.

Sok érdekes dolgot tudtunk meg túránk során. Például azt, hogy a portugál gólyák nem költöző madarak, az átlagban 15-20 fokos télre is itt maradnak, és nem békát esznek, hanem osztrigát, halat illetve amit találnak.

A parthoz közel sok görnyedt hátú embert láttunk, akik kis késekkel, kapákkal kapirgálták a büdös, süppedős talajt. Megtudtuk, hogy kagylót keresnek. Faróban több ezer család megélhetését biztosítja a kagylókeresés. Akik a természetvédelmi területen keresnek kagylót - és találnak is sokat - azok úgy mond "bérletet" vesznek a területre való bejáráshoz. Nagyon sok féle faj található meg itt, nem csak kagylóból, hiszen tele van a talaj szerves anyagokkal, melyek lebontásában a kagylók nagy mesterek. No és persze nem csak az emberek vadásznak rájuk... Az egész körforgás megtalálható ezen a területen.

Kalauzunk a visszafelé úton elővette saját kincseit, és kézről kézre adta óriási kagylóit, a kiszáradt csikóhalat. Megtudtuk, hogy az a nagy kagyló, melyet mutatott a tenger alatti földbe 2 méter mélybe beásva található, és általában 150 évig él. Ez az adat teljesen lenyűgözött és elgondolkodtatott. Vajon mit lehet csinálni több tíz méterrel a tengerszint alatt 150 évig??? Kicsit hangosan tűnődhettem ezen, mert a fiaim egyből megadták a választ, hogy csak eszik. 150 év... Tenger alatti föld alatt... teljes sötétségben... és csak eszik... :)

A kellemes hajókázás után leadtuk a bérelt autókat, titkos kacsintással elbúcsúztunk tőlük majd a reptéren feladtuk a csomagjainkat. Az ott eltöltött két óra gyorsan elrepült, de már elég nyugtalanok voltak a gyerekek, így egyre többször kellett szétválasztani őket.

Majd elkövetkezett a repülőgépbe való beszállás ideje. Elfoglaltuk a helyünket, kényelmesen elhelyezkedtünk, előkészítettük a könyveket és vártuk a felszállást. Helyette a légiutas kísérők arról tájékoztattak, hogy több mint egy órás késéssel fogunk indulni, mivel a francia reptéren jelenleg sztrájkolnak, és egy repülőt sem engednek be a légterükbe. Ezen időre kiköthetjük magunkat, a mosdókat megnyitják, vásárolhatunk tőlük, de a gépet már nem szabad elhagyni. A több mint egy óra két óra lett. Időközben sikerült helyet cserélnünk pár utassal, így az egész család egy kupacban ülhetett, mire felszálltunk.

Szinte mindenki elaludt a három és fél órás repülőúton, mely este nyolc helyett tíz órakor indult, így fél kettőre értünk Budapestre. Itt aztán újabb egy órát vártunk a csomagokra. A gyerekek jobbra balra dőltek a fáradtságtól, izgatottságtól. Mikor végre megérkeztek a bőröndök, észleltük, hogy kinyitották őket, de nem hiányzott semmi. A gyerekekben viszont egy világ dőlt össze, és még a hazafelé vezető autóúton is arra keresték az normális emberi magyarázatot, hogy miért, milyen alapon nyitják ki, és kik a csomagokat.

Hajnali háromra értünk haza. A macskák üdvözlése után hamarosan mindenki a saját ágyában folytathatta álmodozását az elmúlt napokra, avagy a hazaút izgalmairól.

Hirtelen érkezett meg az utolsó előtti napunk. Mint egy nem várt vendég, aki egyszer csak betoppan. És ha már megérkezett, akkor természetesen foglalkozni kell vele.

Reggeli közben végiggondoltuk a hátralévő időnket. Az utolsó nap valószínű már nem lesz fürdés az óceánban, hiába este indulunk csak, hiszen a szállást 10-11-ig el kell majd hagyni, és a homokos, sós vizet nem lesz hol lemosni magunkról. Vagyis a mai teljes napot a víznek szenteljük! Utazás nélkül.

Így hát elhatároztuk, hogy ismét felkeressük a hőn szeretett öblünket. Mintha a váratlan vendéget körbe szeretnénk vezetni a leggyönyörűbb helyeken a környékünkön.

Nem sikerült korán indulnunk, de még apály idején értünk a partra a szokásos felszereléseinkkel - strandlepedő, törülköző, vödör... Útközben a két középső lemaradt, mint később kiderült kicsit felderítették a terepet, kaktuszra vadászva. Megfigyelték, hogy nem messze a partra vezető úttól van egy épp gyümölcsöt hozó óriás kaktusz. Meglepetésemre 5-6 leszedett kaktuszgyümölccsel tértek vissza, melyeket szabad kézzel szabadítottak meg a tüskéktől. A legnagyobb is meglepődött, mert az ő fehér sapkáját használták a vörös gyümölcs szállítására. Természetesen foltos lett.

(fotó: hippopx.com)

Még időben utolértek bennünket, mert különben lehet el is tévedtek volna. Ugyanis a part teljesen megváltozott. Nem ismertünk rá! Ahol eddig homok volt, ott most csak szikla... kerestük a homokos öblünket, de mindenhol csak sziklás bemélyedéseket találtunk.

Aztán egyszer csak az egyik gyerkőc felkiáltott: Megérkeztünk! Nekem nem tűnt ismerősnek a terület... majd mégis... A szikla, melyen ülni szoktunk, ami épp szék magasságban emelkedett ki a homokból még két napja... a különálló kőrengeteg, melyen rengeteg kőszobrot építettünk... a lépcsősor, mely a hegynek fel vezet és hegyi úton átvisz a sörözőhöz... De valami nem stimmelt. Mi homokban szoktunk besétálni a vízbe, nem csúszós köveken. Két napja itt még beásták magukat a homokba a gyerekek... Most pedig sehol sem volt az a gyönyörű, puha, selymes vörösen izzó forró homok! Vagyis volt, de csak mutatóba.

Ekkor értettem meg a természet erejét! Ekkor jöttem rá, hogy mit is jelentett az, hogy az elmúlt két este nem fújt a szél. Nem volt semmi, ami "visszatolja medrébe" az óceánt. 

Most értettem meg Petőfi Sándor A Tisza című versének sorait.

"Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz. "

A dagály is később jött... vagyis így éreztük... aztán láttuk, hogy van dagály, de fele annyira nem közelíti meg a partot, mint eddig. Az ereje viszont továbbra is magával ragadó (szó szerint). Itt (és előző nap Fusetában) nyert értelmet a vers utolsó versszaka is. Petőfi "csak" a Tiszát látta. Mit írt volna az Atlanti Óceánról?

"Mint az őrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bőgve törte át a gátot,
El akarta nyelni a világot!"

Két nap alatt 1 m magas homokot ragadt magával a víz az öblünkből. Ahol eddig leért a lábunk, oda most nehéz volt felmászni. (A képen a sziklának az a része, ami szép tiszta sárga, még pár napja homok alatt volt!)

Elgondolkodtunk, hogy vajon ez a "megszokott" alakja itt ennek a partszakasznak, vagy esetleg az a puha homokos, amibe finoman süppedt a lábunk? Egyáltalán helytálló ez a kérdés? Van megszokott alakja egy partnak? Vajon mi volt itt a szokatlan: az első két esti hideg szeles idő, vagy a napsütéses meleg esték?

Sajnáltuk, hogy nem maradhatunk tovább, hogy nem fejthetjük meg ezt a rejtélyt és boldogok voltunk, hogy ennyi arcát mutatja ilyen rövid időn belül a part.

Sajnos a sziklák miatt nem volt alkalmas az öblünk arra, hogy szembeszálljunk a nagy hullámokkal, így arrébb húzódtunk a kiépített strand felé. Persze nem akartunk a tömegben elvegyülni, így egy a végig húzódó hordalékos hegyszakasz távolabbi tövében húztuk meg magunkat, közvetlenül a "kőomlás, veszély!" feliratú tábla mellett. Valamiért nem vettük komolyan, és szó mi szó, a nagymamának mindenképpen olyan helyet kellett keresnünk, ahol kényelmesen le tud ülni. Ez pedig olyan volt.

Persze nem maradtunk ott sokáig, mert jött egy fiatal "füttyös madár" (parti őr) és finoman felvilágosított minket arról, hogy ezen a helyen már öten meghaltak kőomlás miatt, jobb ha azonnal távolabb megyünk erről a szakaszról. Hát lehet ellentmondani egy ilyen nyílt és őszinte felszólításnak? Persze, hogy nem! :) Így megint arrébb költöztünk.

Aztán még kétszer... mert a víz mégis utolért minket.

Hétig maradtunk a parton, majd hazaérve ismét egy kis medencézéssel folytatták a gyerekek a fürdést. Fél kilenc körül pedig sikerült elindulnunk velük a búcsú esti sétánkra.

A vacsorát egy közeli gyors-étkezdében fogyasztottuk el. Nem egy ötcsillagos étterem volt, nem is helyi specialitások, de gyors, laktató és olcsó volt. Nem szerettük volna, ha a legkisebb ismét elalszik még mielőtt megkapná a vacsoráját. A helyet, ahol ettünk, leginkább az itthoni IKEA étterméhez tudnám hasonlítani, vagyis mi magunk válogattuk össze tálcára, hogy mit szeretnénk, a sor végén a kasszánál pedig fizettünk. 40 euróból mind a heten jól laktunk és ebben az italok és desszert is benne voltak.

Ezt követően fagyizással egybekötve lesétáltunk a partra, ahol kicsit megpihentek és utoljára mindenki belemártotta a lábát az óceánba. Jelképesen elbúcsúztunk ettől az erejét megmutató, tiszteletet parancsoló víztömegtől, aminek emlékét szívünkben visszük haza, és soha el nem felejtjük.

Hazafele már nehezebb volt az út, mivel addigra már mindegyikük fáradt volt. Olyannyira, hogy negyedórán belül csendben szuszogott mindenki.

Előző este(melyről itt olvashatsz) a koktélozás után megbeszéltük, hogy ha már Portugáliában vagyunk, az óceánon kívül adunk egy kis történelmet és kultúrát is a gyerekeknek, akár akarják, akár nem. Akár 40 fok van, akár nem. - Ez van, ha a szülők kapnak egy kis szabadidőt, rögtön a következetes nevelés mintaképei lesznek :D

Fogadalmunkhoz híven, újra kocsiba ültettük a családot, irány Silves, mely városon még jól látszanak a mór uralom jelei.

A városról itt olvashattok többet. Érdemes.

Első utunk a katedrálishoz vezetett, melyhez rengeteg lépcsőt kellett megmásznunk. Nekünk ez nem okozott gondot, de a nagymamát a párás meleg levegővel együtt ez azért kicsit lelassította. Viccesen meg is jegyezte, hogy úgy látszik mindent megteszünk azért, hogy már ne kelljen hazavinni, de ennek ellenére ő jól bírja. :D

Annak ellenére, hogy a lépcsőzés az anyósomat viselte meg a legjobban, mégis a gyerekek álltak vert seregként a rekkenő hőségben a katedrálisnak dőlve. Úgy keresték a legkisebb árnyékot is, mint itthon a kósza wifi jeleket. Amint találtak valami élhetőt, már rá is csatlakoztak.

A katedrális hűs atmoszférája mégsem ragadta magával őket. Azért nem adtuk fel, és itt megpihenve meséltünk nekik a város történelméről, a folyójának (Arade) fontos kereskedelmi szerepéről, a mór építkezés hatásáról, az itt történt történelmi eseményekről párhuzamban a magyar történelemről. Voltak szálak, melyek magával ragadták őket, és persze voltak, melyek nem.

A silvesi vár épp a katedrális mellett van, így egyértelműen oda vezetett tovább az utunk. A vár körbejárása utáni jégkrém beígérése sokat lendített a fiúk állóképességén, és érdeklődésük kitágításán. Még szerencse, hogy megvesztegethetőek ebben a melegben. A vár falán végighaladva, széllel átjárt bástyáin elidőzve sikerült lehűtenünk magunkat. A kilátás csodálatos volt, a vár udvarán lévő kert növényzete pedig káprázatos színekben pompázott.

Miután bejártuk, megkapták a megígért jégkrémet, és a helyi Lidl-ben végre sikerült szénsavas vizet is vásárolnunk. Ezidáig egyetlen boltban sem láttunk bubis vizet.

Úgy döntöttünk kultúrából a 40 fokban elég ennyi, irány a víz, mert már mindenhol csöpögött belőlünk az izzadtság. Fusetát választottuk, a fehér homokos kis szigetet, ahol férj még ifjú korában tenyérnyi nagyságú legyezőkagylókat talált. 60 km autókázás után meg is érkeztünk a kis halászfaluba.

Parkolás után egyből megtaláltuk a hajójegyárust, ahonnan átvisznek a szigetre, a strandra.

Az út rövid volt, ennyit akár át is úszhattunk volna - ha épp nem heten vagyunk, cuccokkal, és épp nem hajókikötőből kéne indulni.

Érkezés után elfoglaltunk két napozóágyat, - 10 euróért darabját -, amit a két középső rögtön birtokba is vett. A lidl-ben vett csokis croissan elfogyasztása után szaladtak is az óceánba. Meglepetten torpantunk meg a két méteres hullámok láttán! Itt értettük meg, hogy amit eddig tapasztaltunk Albufeirában,  csak a szelíd utánzata volt az itt láthatóaknak. A víz hőmérséklete viszont mintha melegebb lett volna.

Rengeteg SUP deszkával hullámlovagló önkéntes látványa szórakoztatott bennünket. A fiúk pedig már a kitűnően elsajátított technikákkal kezelték az óriási víztömeget, melyet a szél a partra lökött. Akár szemből, akár háttal a hullámnak ügyesen ugráltak, avagy buktak alá.

A "füttyös madarak" - strand őrök - folyamatosan járták a partot, és kifütyültek minden kisebb súlyú vagy bizonytalanul ugráló embert a vízből. Hát persze hogy a vékonyka gyerekeimet is kifütyülték, akik a legnagyobb ős önbizalommal próbálták megközelíteni a mélyebb részeknél lévő hullámokat is. A parti őrök mutatták nekik, hogy csak térdig mehetnek a vízbe. Még így is nem egyszer partra dobta őket, és volt amelyiküket meg is forgatta a víz. A természet erejét itt tapasztaltam meg először én is. miután engem is a partra dobott, mint egy kivetett halat, ezzel szerezve pár harci sérülést a lábamon. De azt is megéreztem, hogy nem csak kifele dob, hanem befelé húz is.

Este hétig ugráltunk a hullámokba. Addigra már akkora dagály volt, hogy a napozó ágyakat meglepetés szerűen lepte el egyik pillanatról a másikra a víz.Persze mondanom sem kell, hogy eszük ágában sem volt kimenni a vízből.

A szigeten viszont zuhanyzási lehetőség nem volt, pedig nagy szükség lett volna rá. A hullámok nem csak minket dobáltak a homokos partra, hanem a rengeteg hordalékot, homokot is a vízzel és velünk együtt, amik egy nagy része a fürdőruhánkba landolt Nem viccelek, de marékszám került ki homok onnan, ahová azt sem értem hogy jutott be. :D

Visszahajókáztunk hát a kis halászfaluba, és a parton 50 eurocent-tel működtetett köztéri zuhanyzóban letusolhattunk.

A parkoló felé sétálva elhaladtunk több étterem mellett is, és a gyomrunk korgására hagyatkozva, gyors haditanács után megbeszéltük, hogy ez lesz a nagybetűs Vacsoránk Portugáliába, mert hol máshol egyen tengeri herkentyűt az ember, ha nem egy halászfaluban.

Közvetlenül a tengerparton rögtönzött szabadtéri éttermek egyikében helyet foglaltunk, és mivel nem vagyunk valami nagy halfogyasztóak, de a tintahalkarikákat mindenki szereti, így kirendeltünk hat adag tintahalat, négy adag sült krumplit, két adag salátát és egy adag szardíniát.

Hosszas várakozás után meg is érkezett. De nem karikában és rántva, hanem egészben grillezve. Meglepetten néztük éhségtől kopogó szemekkel a grillezett tintahalakat és a szardíniát, mely láttam hogy még rám kacsintott.

Példamutatóan mosolyogva a tányéromra tettem egyet, és a szomszéd asztalnál ülőktől és férj utasítása szerint nekiláttam a tintahalnak a "hmmm., nagyon finom... kóstoljátok csak meg!" felszólítást ismételgetve.

Hozzáteszem, tényleg finom volt, csak nem erre számítottunk. A halak lassan, de biztosan a tányérokra kerültek, és mindenki evett legalább egyet. Na jó, a legkisebb nem. Ketteske viszont úgy tolta a szardíniát lefelé a torkán, mint a burleszkekben szokás. Farkánál megfogva lógatta a szájába, majd egy harapással ott tartotta, kevés rágás után pedig már le is küldte pocakba. Bevallom, mégsem ez volt életem nagybetűs Vacsorája, de ez persze gasztrokulturális szokásainknak köszönhető.

Este kilenckor indultunk haza, fél tízre már a szálláson is voltunk. Legnagyobb meglepetésünkre nem volt meleg víz. A gázpalack kifogyott. Így a gyerekek a kerti medence mellett tusoltak, majd fürödtek a medencében.

Hozzáteszem, MA SEM FÚJT A SZÉL!!! Vagyis az új pulóver használat nélkül pihent a fogason. Lehet, hogy mégiscsak jól tettem, hogy nem csomagoltam meleg ruhát?!

Benagilt látni kell.. Benagilt érezni kell... Benagil öbleire szánni kell időt...

A tegnapi meleg naplemente az öbölben, az un. fényképészeti "kék óra" megélése az óceánparton, a béke, a csend, mind arra sarkallt Bennünket, hogy ma egy viszonylag korai ébresztőt fújjunk, és visszatérjünk.

Viszonylag korait... hiszen valamiért 9 előtt sosem sikerül kikecmeregnünk az ágyból.

Szigorú voltam, és a reggeli kakaó és kávé után reggeliztetés nélkül mindenkit kocsiba ültettem, és irány Benagil.

Nem kis meglepetésünkre óriási sor állt minden telt parkoló előtt, és hát nekünk két autót is le kellett állítanunk. Anyósom két gyerek kíséretében kiugrott hát a kocsiból, hogy beálljon a hajó jegy árusító kígyózó sorába, és megvegye a 7 személyre szóló jegyet egy öböltúrára.

Előző este volt időm kitanulmányozni a lehetőségeket. Két fajta öböltúrát ajánlottak. Egy express utat, mely 30 perces, felnőtteknek 15 eu, gyerekeknek 10 eu.-ért hírdették, az 1óra 15 perces túra, mely fürdőzést is tartalmaz kevéssel került többe, vagyis a felnőtt 25 eu, a gyerek pedig 15 euró volt. Elterveztük, hogy utóbbit vesszük igénybe, hiszen nem minden nap látogatunk el ebbe az öbölbe.

Míg a nagymama a sorban állt két fiúval, addig mi a parkolást próbáltuk megoldani. A kijelölt parkolóba hiába róttuk a köröket, nem találtunk biztonságos helyet, Mert  hát ugye a bérelt autónál aztán igazán körültekintő az ember, nehogy épp itt húzza meg valaki, aki ügyetlenül kanyarodik vagy parkol. Így aztán jobbnak láttuk hogy a 100 méterrel feljebb lévő, az útról balra kanyarodó földút egyik szegletében hagyjuk ott a kocsikat. A gyerekekkel előre mentem, míg férj küzdött a parkolás nehézségeivel. Mire leértünk, épp már csak egy ember állt a nagyi előtt, aki kétségbe esve jelezte, hogy a telefonját a kocsiban hagyta, így nem tudott szólni, hogy pénztárca nélkül szállt ki.

Egy párt magunk elé engedtünk, hogy átnézzem, nálam hány euró van. Rövid számítás után kiderült, hogy épp a rövid útra elegendő, mivel itt derült az is ki, hogy  a gyerekjegy 10 éves korig érvényes csak, vagyis nekünk 5 felnőttel és két gyerekkel kell számolnunk mindegyik esetben.

Azt hiszem, mi mindent megtettünk. Kétszer jöttünk el a Benagilhoz, sorba állítottuk hősiesen a nagymamát, mégsem volt más választásunk, mint hogy a tervünkkel ellentétben az express utat válasszuk. A kapott jegy alapján délután 3-kor kerülünk sorra.

Addig pedig feltaláltuk magunkat, hiszen a hideg hűsítő hullámok mindent feledtetnek. A víz sorra mosta a lábunk elé a kagylókat, így újra a legszebbek keresésére indultunk. Annyi volt, hogy laza mozdulattal dobtuk hátra azokat, melyekből hiányzott akár egy kis darab is. Kicsit később a töredékeket vadásztuk, melyek gitárpengetőre emlékeztettek és a srácokkal már egy jó kis kagylópengető üzlet megalapításáról ábrándoztunk.

A nagyok apukájukkal és a nagymamával átúsztak a szomszédos öbölbe, dacolva az óriási hullámokkal, a hideg vízzel. A mellettünk lévő öbölnek két bejárata is volt, és óriási lyuk tátongott a tetején, ahol a beszűrődő napfény aranysárga fénnyel játszadozott a vörös hordalékfal domborulatain.

A nap erősen tűzött, mégis a hideg víz feledtette velünk a trópusi hőséget. A parthoz közel pedig kellemes szellő borzolta fel a sós víztő kiszáradt hajunkat, bőrünket.

A gyerekek mégis elfáradtak. A legkisebb fél háromra olyan fáradt lett, hogy a hajókirándulásról hallani sem akart. Igazából felállni és megmozdulni sem volt hajlandó és csak azt tudta kiabálni, hogy "Haza akarok menni, de nem a szállásba, hanem az otthonomba!" Hiába próbálkoztunk mindenféle csodamesével, hogy mit is fogunk nemsokára látni, hajthatatlan volt. Negyed órával az indulás előtt aztán bevetettem a jégkrém cselt. Mosolyogva minden gyerek kapott egyet, melytől új erőre kapott. Még mosoly is jelent meg az arcán, és boldogan indult el a hajóbérlő társaság kikötőjébe.

Nincsenek szavak, melyekkel leírhatnám amit láttunk. Beszéljenek helyettem a képek. Azt azért elmondanám, tényleg express tour volt...

Visszafelé úgy meghajtotta a hajót, hogy mindenki félelemmel teli tetszését nyilvánította ki széles mosoly kíséretében, majd ezt megtetőzve az utolsó kanyart olyan sebességgel vette be, hogy a fiúk háta érintette a hullámzó víztükröt.

Itt sikerült néhány olyan képet készítenem, melyen a legnagyobb, legkamaszabb is önfeledt nevetéssel az arcán sugárzik a boldogságtól. És valljuk be, egy kamasznál ezekért a pillanatokért érdemes élni. :)

A csónakázás után korán hazamentünk, és hagytuk hogy a gyerekek egy fürdés után átadják magukat a nálunk lévő összes elektronikai kütyü szellemének, mert láttuk, hogy rettentő fáradtak. A vacsorát ismét az Intermarché-ból oldottuk meg, kényelmesen elfogyasztva otthon, pihenve. Este 9-kor egy filmet kapcsoltunk be nekik, és a nagyira bízva otthon hagytuk őket.

Ideje volt, hogy megismerkedjünk az esti Albufeirával, hiszen már van pulóverünk.

Van pulóverünk, és nem fúj a szél. Talán késik... hmm... A hőmérséklet nem változott, légmozgás semmi. Lenge nyári ruhában indultam el, hónom alá csapva a pulóvert, mert hátha... meg aztán mégiscsak új ruhadarad - talán női olvasóim értik itt mire gondolok ;).

Sétánk során végignéztük a helyi ingatlaniroda hirdetését, és megdöbbenve láttuk, hogy itt, Portugália déli részén, egy medencés 58 nm-es, óceánhoz közeli rendezett ház annyiba kerül, mint Budapesten ugyanez, medence és óceán nélkül.

A fényeket és hangokat követve hamarosan a partra levezető főúton találtuk magunkat, ahol végignéztük a souvenir árusok portékáit. Ezek lassan elmaradoztak, majd étterem étterem mellett, no és a helyi szórakozóhelyek látványa tárult a szemünk elé. Természetesen mindenhol élőzenével, amit volt aki élvezett, de a nagy képernyős tévén focimeccset néző portugál közönséget feltehetően inkább zavart.

Kicsi kiülős helyet képzeljetek el, ahol a helyiek 50-70 év közötti hőségtől megfáradt párocskái nézték a meccset egy egy sör kíséretében.

Továbbsétálva egy kerek kis téren egy fiatal harmonikás szórakoztatta az arra járókat, a nézők pedig től 15m-re rendezett sorokban ülve hallgatták a zenéjét.

Pár saroknyira élő gitár koncert, kicsit lejjebb dobszóló... voltak részek, ahol minden hang épp összeért, és hatalmas zajforrásként telepedett az arra sétálókra.

Mire a partra értünk jól esett megpihenni a hűvös homokban, és hallgatni az óceán halk morajlását. A kutyák most élvezték igazán az időt, hemperegve feküdtek a víz enyhén büdös hideg hordalékába.

Nyugalmunkat egy észrevétlenül befutó halászhajó zavarta meg. Hirtelen a hajónál termett négy öt félmeztelen férfi, és egymásnak továbbadva juttatták a part vízmentes részére az esti fogást. Közelebb mentünk, hogy meglessük mit is hoztak, de a dobozokat futva felvitték a halászbodegákhoz, ahol már hosszú sor kígyózott várva az esti friss fogást.

Ott helyben elkezdték szatyrokba pakolni, mérni, eladni. Nem is értettük, honnan került ide az a sok ember. A helyieket még csak csak megértem, de a turístákat kevésbé. Most tényleg, a szállásra hazaérve nekiáll halat pucolni?! Úgy látszik, igen. Mi csak szemlélődtünk, örültünk, hogy ennek is részesei lehettünk, majd lassan elindultunk hazafelé.

Persz útba ejtettük a város legjobb koktélbárjaként hirdetett bárt, mely a jellegzetes fehérre meszelt házak között eldugva található, messze a hangos szórakozóhelyektől.

Nem volt drága hely, viszont annál finomabb koktélokat szolgáltak fel. A hangulatról élő hegedűszó gondoskodott egy hölgy tolmácsolásában.

A koktéloktól elbódulva fáradtan tértünk haza az első meleg este Albufeirába.