A szelfi-függőség rögeszmés/kényszeres vágy, hogy képeket tegyen fel a személy önmagáról különböző közösségi oldalakon. Ez egy módja annak, hogy a hiányzó önbecsülést és intimitást megélje, vagy éppen pótolja.
A viselkedési függőséghez hasonlóan, jellemzően bordenline személyiségzavarként értelmezik és megkülönböztetnek akut és krónikus tüneteket.[1]

Szelfi függőség biztos jelei közé tartozik,

1.) ha a napot már reggel egy önmagáról készített képpel kezdi, melyhez hosszasan előkészül (smink, öltözet, frizura…) esetlegesen ezeket a fázisokat is dokumentálja.

2.)  A napi 3-6, vagy annál több szelfi posztolás szintén a függőség jele. Gyakran egy tökéletes kép készítését megelőzi akár 20-50 kép készítése, majd ezt követi a képek átnézése, válogatása, esetleges retusálása, szerkesztése, és a posztolás. Vagyis egy kép posztolását akár fél óra „előkészület” előzheti meg. 

3.) A legtöbb esetben a posztolók 10 percenként ellenőrzik a szerzett lájkokat, hozzászólásokat, melyek ha nem az elvárt arányban érkeznek, dühöt, frusztráltságot okoz, és újabb képek készítésére sarkallja. Ez odáig fajulhat, hogy bármikor, bármilyen helyzetben képes elővenni a telefonját, hogy szelfit készítsen.

4.) Semmilyen erkölcsi, morális vagy tiltó gát nincs már benne. Például képes egy halálos közúti balesetnél is szelfit készíteni. Sajnos ugyanezzel a hozzáállással önmaga, a kép készítője is könnyen válhat egy baleset áldozatává, ha veszélyes helyeken szeretne meghökkentő képeket készíteni, vagy ha autóvezetés közben készít fotót, filmet. (lásd 2018. májusában a román kisbuszt vezető soför, aki élőben közvetítette a 9 ember halálát okozó balesetet)

Kép: https://www.tpi.it/

5.) A legtöbb idejét a szelfi készítés körül dolgok foglalják le. Elhanyagolja az élő kapcsolatait, helyette a szociális médiákból jövő kapcsolatokat részesíti előnybe.[2]

A szelfi készítéshez nincs szükség más ember jelenlétére, így a társas kapcsolatok leépüléséhez is vezethet, hiszen a társakkal egy másik, virtuális világban „találkoznak”, tartják a kapcsolatot. Mindez lehetőséget ad az önbecsapásra, a képek manipulatívak, hatásvadászok. Hiába egy adott pillanatban készültek, azt láttatják, amit épp szugerálni szeretnének. A mai korunkban ez is, mint a sajtófotók többsége, a hatalmas médiaformálás miatt már torz képet mutat, nem beszélve a photoshop nyújtotta hamisítható képi megjelenésről. Középszerűséggel már nem lehet kitűnni, mindenképp hatásvadásznak, tökéletesnek kell lennie az önmagáról készült képnek, mely innentől kezdve már nem objektív tényező.

A  fotózás, szelfizés szinte már elfogadottá vált múzeumokban, ami persze több kérdést is felvet bennem. Minden festményt meg akar nézni a ma embere, ezért beutazza a fél világot pár nap alatt, hogy lefotózhassa, de semmit nem tud a korszakról, melyben a kép született, semmit nem tud a festőről, aki készítette. Aztán mikor végre ott van, egész közel a képhez, akkor csak a festménynek hátat fordító turistákat látja, akik épp selfit készítenek (pl. Mona Lisával), és félre állnak egy azonnali posztolásra. (Lásd erről egy korábbi cikkemet)

Kép:(Fotó: Instagram, jimmacmillan)

A fotók nagy részén a festmény másodrendű. Valójában csak egy újabb különleges helyszínt kerestek az önmagukról készült sokadik fotóhoz.

A fent említett okok miatt fontosnak tartom akár intézményi keretek közt, akár családi környezetben felhívni a figyelmet az okostelefonok, szelfik nyújtotta veszélyekre, mert ez nemcsak a társadalmunk minden területére, hanem az egyén pszichéjére is hatással van.

[1] Gelsei Bernadett: A szelfifüggőség 10 biztos jele, 2016. ápr. 26. https://gelseibernadett.hu/a-szelfi-fuggoseg-10-biztos-jele/ (2019. január 19.)

[2] Gelsei Bernadett: A szelfifüggőség 10 biztos jele, 2016. ápr. 26https://gelseibernadett.hu/a-szelfi-fuggoseg-10-biztos-jele/(2019. január 19.)

Az okostelefonok fejlődésével a bennük lévő fényképező is fejlődött, s hamar kialakult a mai napig nagy divatnak örvendő szelfi lehetőség. Az Oxford Dictionary a 2013-ban az év szavává választott selfie-t úgy definiálta, mint „olyan fotó, amelyet valaki önmagáról készít webkamerával vagy okostelefonnal, és feltölti egy közösségi médiaplatformra.”

A kutatások szerint a selfiek egyik fontos funkciója azok dokumentarista jellege. Sokan élettörténetüket írják meg e képek segítségével, ami így akár memóriánk kiterjesztésének is felfogható  – tulajdonképpen azt rögzíti, hogyan szeretnénk visszatekinteni az életünkre. Mindezzel valójában önmagunkra reflektálunk, önmagunkat szeretnénk jobban megismerni... Interjús kutatásoknál a résztvevők elsődleges szempontként említik, hogy egy képet akkor posztolnak, ha autentikusnak tartják, ha jól megjelenít valamit abból, amilyennek önmagukat látják.[1]

Kép: pixabay

A szelfizés adta lehetőség tömeges elterjedéshez vezetett, melynek komoly társadalomformáló hatását figyelhetjük meg életünk szinte minden területén.

A szelfi politikai hatása: a politikusoknak lehetőségük van magukat egy közvetlenebb módon bemutatni, népszerűségüket növelni az általuk választott helyen és időben készített képek posztolásával.

A szelfi hatása az egyházra/vallástörténetre: 2013-ban Ferenc pápa lett az év embere, melyhez hozzájárult a hívekkel folytatott közvetlen kapcsolata, vagyis örömmel készít szelfit „rajongóival”, híveivel. Egyértelműen az egyház megreformálása mellett teszi le a voksát, felhasználva ehhez a jelenkor tömegkommunikációs lehetőségeit.

Kép:Huffington post

A szelfi, mint gazdasági tényező: a fotók elküldése segít a vásárlási döntéshozatalban. A szelfi helyettesíti a társ fizikai jelenlétét.

Szelfizés, mint a szabadidő passzív eltöltése: Egész pici kortól a kezükbe kapják a gyerekek szüleik okostelefonját, melyen könnyedén készíthetnek vicces képeket (akár malac orrú, manó fülü, megnyújtott fejű, stb… ) Ezek a képek messze mennek a realitástól, készítésük és/vagy szerkesztésük a szabadidő passzív eltöltéséhez vezet, háttérbe szorítva a szociális kapcsolatokat, mozgást, szabad kommunikációt.

Kulturális hatás: A képzőművészetben (festészet, szobrászat) és a marketing/reklám iparban is egyre inkább jelenik meg a szelfizés, mint téma. 2015-ben a törökországi Amászia városában egész alakos, szelfiző ottomán herceget állítottak a folyó partjára. Ez persze kihatott az idegenforgalomra is, hiszen szép számmal jelentek meg turisták a szobornál, hogy szelfizzenek a szelfiző szelfivel. Ez után nemsokkal 2016-ban a texasi Sugar Land városában is felállították a szelfiző lányok szobrát, a városháza előtt. Az elkészítéssel egy helyi művészt, Sandy Levint bízták meg, aki szerint alkotása azt a tevékenységet hivatott ábrázolni, amit a legtöbben csinálnak a téren: a szelfikészítést Természetesen hasonló idegenforgalmi hatása lett, mint a törökországi szobornak.

Kép: https://www.mynet.com/

Társadalmi hatása : a szelfi segíti az önkifejezést, ugyanakkor függővé és kiszolgáltatottá tesz a folyamatos visszajelzések várása. A személyes életünk nagy része nyilvánossá és lekövethetővé válik, és észrevétlenül beépül a mikrotársadalmi elvárásokba, ezáltal leszűkiti az intimitást, privát életteret.

A szelfi legnagyobb hatással magára az egyénre van. Kutatások bizonyították, hogy függőséghez, személyiségváltozáshoz vezethet a szelfizés mértéke.

„A szelfik posztolása növelheti a nárcisztikus tüneteket. Ha az egész lakosságra vetítjük a megállapításokat, azt lehet mondani, az emberek 20 százalékánál alakulhatnak ki ilyen jegyek a közösségi média túlzott használata miatt”[2] – mondta Phil Reed professzor, a A swansea-i és a milánói egyetem kutatói csoport vezetője.

Kép: https://hu.wikipedia.org

A nárcizmus kifejezést Sigmund Freund alkotta, a görög mitológiai alakra, Narkisszoszra utalva, aki beleszeretett saját tükörképébe. A nárcizmus lényege, hogy a narcisztikus személy saját személyiségét mások rovására, mindenekfölé helyezve imádja, érdeklődése központi tárgyaként kezeli. Bár úgy tűnik, hogy a nárcisztikus személyiségnek nagy az önbizalma, gyakran ennek éppen az ellenkezője, az alacsony önértékelés az igaz. A nárcisztikus ember számára az embertársakkal való összehasonlítás során születik meg az én értéke[3]. Önértékelésének bizonygatására pedig legjobb alkalom a szelfik posztolása, és az azokra érkezett tetszésnyilvánítások számának nézegetése.

Folytatása következik a szelfi függőségről hamarosan...

[1] Mindennapi Pszichológia, A selfie pszichológiai kérdései http://mipszi.hu/cikk/150812-selfie-pszichologiai-kerdesei (2019. január 18.)

[2] MailOnline, Press Assoniation, 2018. nov. 9. https://www.dailymail.co.uk/sciencetech/article-6372523/Excessive-posting-selfies-linked-increase- narcissism.html (2019. január 18.)

[3] https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A1rcizmus

A különböző kultúrákban fennmaradt télbúcsúztató ünnepeken kiemelt figyelmet érdemelnek a maszkok, bábuk megjelenése ezeken a hagyományokon. A bábuk általában "A karnevált" magát személyesítik meg, rendszerint a telet szimbolizálja. Kultúránkként eltérő a megjelenése. .”[1] Velencei karneválon az un. Karnevál Hercegét, akit bíróság elé állítanak, mindent ráfognak, majd máglya általi halálra ítélik. Hazánkban szalmabáb jelképezte a farsangot. A „Fassang Jancsi” (farsangi szalmabáb) tűzbe dobásakor kántált népi mondókáknak mágikus erőt tulajdonítottak. Kormos Edit feljegyzéseiből megtudhatjuk, hogy mindez abból a hiedelemből fakadt, mely szerint, ha elégetik a telet, gonosz szellemeket jelképező bábut, azzal el is űzik azt a hétköznapokból. Ebben a fajta „búcsúztatásban” viszont benne van maga az újjászületés is. A véggel együtt beköszönt a kezdet. Az idő kereke nem áll meg, a folytonosságot épp ez a „varázslat” adja meg. Velencében ez az újjászületés is bábu formájában jelent meg nagyon sokáig, manapság már élő női személy jeleníti meg a Tavasztündért, aki konfettivel teríti be az alatta lévő tömeget, miközben leeresztik a Campanile (harangtorony) és a Dózse-palota között kifeszített kötélen.

(Kép: Elekes Attila André)

Egymás megdobálása vizes vagy por alapú anyagokkal szinte mindegyik kultúrában megfigyelhető, eltérő anyagokat használnak, de jelentéstartalmukat tekintve ugyanazt szolgálják. Mind a Mohácson a kormozás, a Rioi karneválon a vizes por, kölnivíz ,liszt, sár vagy tojás, illetve a velencei konfetti a gonosztól való távoltartást, a termékenység elősegítését, a bőség, gazdagság behívását jelképezi. Ha nagyon messzire tekintünk, ezt a karnevál elemet még az indiai Holi fesztiválon is megtalálhatjuk, ahol színes porokkal szórják be egymást az ünneplők.

(kép:http://compassindiaholidays.blogspot.com)

Több európai ország karneváljában megtalálhatóak az ijesztő, félelelmetes, telet szimbolizáló undok figurák, másrészről a tavaszi megújhodást szimbolizáló gazdagon díszített jelmezek. A tél és tavasz küzdelmét jelmezekbe bújt emberek játszották el. Mátyás király Italiából kapott ajándékba díszes maszkokat. Hazánkra a félelmetes állatmaszkok a jellemzők, melyek elijesztik a gonoszt. A Velencei Karneválon a maszkok különböző karaktereket jelölnek, méghozzá jellemzően a Comedia dell Arte szereplőit formálják meg. Férfiak nők ruhát cserélnek, maszkok mögé bújva felfordítanak mindent a résztvevők. Szabad volt magánházakba, fonókba bemenni, ott randalírozni, összekormozni a falakat, felforgatni a bútorokat, amit persze később próbáltak törvényileg szabályozni. Az álarcok természetesen segítettek az ismerkedésbe, az arctalanul végbevihető incselkedésekben, a kiszemelt fehérnép meghódításában. A Rioi karneválra a mindent mutató ruhák, díszes álarcok jellemzik (történelmi és éghajlati hátteréből is adódóan) A XIX. században még magán hordozta az európai hagyományokat, majd a XX. század elejére „elbrazilosodott”, és a karnevál fő látványossága a szambaiskolák táncversenye lett.

A farsangról szóló cikksorozat első része itt olvasható.

(kép: Elekes Attila André)

[1] Nadine Cretin, Dominique Thibault: Ünnepek könyve, Elektra Kiadóház 1999. 14.old.

„A bolondság, mely második természetünk, és úgy látszik, vele született az emberrel, kapjon legalább egyszer egy évben szabad folyást. A bor is szétvetné a hordót, ha időről időre nem lazítanók ki a dugót és nem engednénk be egy kis levegőt. Mi, emberek, valamennyien rosszul tákolt hordók vagyunk, s a józanság bora széjjelvetne bennünket, ha szüntelen kegyes istenfélelemben forrna. Levegőt kell adni neki, nehogy megromoljék. Ezért némely napokon megengedjük magunknak a tréfacsinálást (a bolondozást), hogy aztán annál buzgóbban szolgáljuk tovább az Urat.”[1]

A karnevál eredete az ókori görögökig nyúlik vissza, mikor is Bacchus boristenük tiszeletére Bacchanáliát tartottak, illetve Saturnália ünnepét is hasonlóan rendezték meg. Utóbbira jellemző volt a tivornyázáson túl a szerepcsere, vagyis „fordított napként” engedélyezték. Ilyenkor a szolgák ruhát cseréltek uraikkal. Ezek az ünnepek jellemzően a húsvétot megelőző 40 napos böjt előtti időszakban zajlottak, ekkor még lehetett enni, inni, mulatozni. [2]

(kép:www.history.com)

Etimológialag mindkét szavunk közvetlenül a böjt előtti időszakra utal: Itáliában karneválnak nevezték el, melynek eredete kétféle történetre vezethető vissza. Egyfelől jelentését „carrus navalis”-ról származtatják -, egy hajót ábrázoló díszkocsi, melyet a felvonuláson maszkos alakoskodók toltak végig az utcákon - , másfelöl A carnevale szó a „carne” (latin)  „hústól” szóból és a „levare” vagy „vale” (latin) „elhagyni”, illetve „búcsúzom/~isten veled” szavakból eredeztethető: „búcsúzás a hústól”.

Nálunk mégis farsangként emlegetjük, mivel a bajor – osztrák szomszédjainktól került be hozzánk a farsang szavunk, ott ugyanis Fastnacht -nak (böjtelőéj) nevezték.3.

A farsang a közelgő tavasz ősi örömünnepe, egyúttal a tél és tavasz küzdelmének szimbolikus megjelenítése. Nem tartozik hozzá keresztény vallási kultúrkör, pogány néphagyományból eredeztethető. Számtalan gonoszűző és termékenységvarázsló álarcos, alakoskodó szokás fűződik hozzá.

(Kép: Elekes Attila André)

A régi élet elmúlásának ünnepe ez, de magában hordozza az új születését is. A természet és az emberi létezés körforgásának elemeit hozza párhuzamba.

A fordított napon feje tetejére áll a világ, a hétköznapi normákat felfüggesztik, ellenkezője történik minden normaként elfogadottnak. Bahtyin szerint a karnevál apofatikus kritikát mond, vagyis azzal, hogy mindent szabad a fordított napokon, egyben jelzi és tudatosítja az emberekben, hogy mit tilos tenni a hétköznapokon!

A farsangban benne rejlik a rossz, sötét és elmúlás elbúcsúztatása és az újjászületés, a termékenység, házasság éltetése. Kormos Edit szavaival élve „. A szigorúan szabályozott hétköznapok rendjével szemben a móka, a játék, a vígság, a tánc, az evés-ivás, az álarcos felvonulás, a tobzódás jellemzi, de gyakran a durvaság és az erőszakos viselkedés, sőt az illem határait átlépő gesztusok használata is.”[3]

(Kép: Elekes Attila André )

A farsang szintén népünnepély, ahol minden résztvevő művész, alkotó és befogadó is egyben. Az egyén azonos a közösséggel. Napjainkban, aki ellátogat a mohácsi busójárásra, nem csak külső szemlélője az eseményeknek, hiszen amint összekormozzák, megvesszőzik, részese lesz az eseményeknek, reakciójával pedig „művésze”, „alkotója” a játéknak.

Mint ahogy jellemzően a karneválnak, úgy a farsangnak is esztétikai felfogásmódja a groteszk realizmus jegyeit hordozza magán. A szellemit átfordítják testi, fizikai síkra, így a fordítottsága a napnak ezen a síkon is megtapasztalható. A testi örömöknek kedvezett ez az időszak, mivel evés-ivással, lakmározással, hordók csapolásával telt el. Így a farsangi ünnepkörünk lett a lakodalmak egyik kedvelt időszaka, melynek több oka is volt. Említésre méltó az a tény is, hogy az aratási, betakarítási időszakban nem lett volna idejük sem az esküvők lebonyolítására, megszervezésére, és az adventi, nagyböjti időszakban pedig az egyház tiltotta a házasságkötést.

(Kép: Elekes Attila André)

Szinte minden karneválra jellemző még az álarcok viselése is, mely elősegíti a szerepcserét, mely mögé elbújva a bolondból is lehet király. Az álarcok viselése egyben a télbúcsúztató pogány szertartás szerves része is lett, a szerepcserén kívül az égivel való összetartozást, a fentről érkező csoda megtörténtének a vágyát is kifejezi. (A nevetés, a testiség, az evés, ivás mind lefokoz, földközelbe hoz. A földön teremtünk, és oda múlunk el. A fej, mire a maszkot helyezzük, viszont az égbe mutat. A gonosz szellemek, baj, rossz dolgok elijesztésének földi eszközeiként vesznek részt a „szertartásban”

A karneválokra jellemző fogadkozás, esküdözés a farsangi hagyumányunkban rigmusokban jelenik meg, melyekre falufeljáró menetek leírásaiban találunk rengeteg példát.

„Nem csinálunk mi bajt sokat,

Csak megnézzük a tikokat”

Fontosnak tartom kitérni a karneválokra jellemző egyéb nyelvi elemekre, mint például a trágárság, káromkodás, mágikus ráolvasók, melyekre szintén számtalan példa található a farsangi hagyományunkban. Természetesen ez mind fokozza a jókedvet, a bolondozást. A nevetés így válik ünnepi, össznépi, egyetemes ujjongó de csúfolódó, gúnyolódóvá is.

Nem ritkák ilyenkor a féktelen kicsapongások, mulatozások, ivászatok, a szexualitás nyílt feltűnése, melyek nyomonkövethetőek a farsangi dramatikus játékokban, gyakori helyszínül pedig a fonó, tollfosztó szolgált, de lakodalmakkor is előadták ezeket. S a lakodalmat követő nászéjszakáról pedig mindenki tudott, azokról ma is tanúbizonyságot tesznek a fennmaradt pajzán népmeséink. A szexualitás megnyilvánult a felnőttek körében népszerű állatalakoskodásokban, ahol medve, kecske vagy egyéb állat bőrébe bújva a lányok közé rontottak, szoknyáikat fellebbentették, ölelgették őket.[4]

(Kép: sulinet.hu)

Folytatása következik...

[1] Tátrai Zsuzsanna, Karácsony Molnár Erika: Jeles napok, ünnepi szokások 2. kiadás, Planétás kiadó 1997. 64. old.

[2] Kormos Edit: Farsangi szokások és mondókák 2003/02   

[3] Velencei karnevál web: http://www.velenceikarneval.net/velencei_karneval_tortenete.html (2018.11.02.)

[4]Mihail Bahtyin: Francois Rabelais művészete, a középkor és a reneszánsz népi kultúrája, Osiris Kiadó 2002 87. old.

Minden szülő előtt ismert, hogy az este, az nem csak egy szó, hanem bizony fogalom. Sok családban hallottam már a mondatot, hogy "kezdődik az este" , a nagybetűs ESTE.

A gyerekek fáradtak, a szülők még inkább. Fürdés, fogmosás, néha már ez is küzdelem, aztán jöhet a jó illatú összebújás, a mese. Az "esti rutin". Ugye ismerős kifejezés?

Nálunk egész hosszú rendje volt az Estének. Meselámpa, meseszék, ölben a gyermek, könyvből olvasott mese, aztán lámpa oltás, egy "sötétben mese", majd mindig ugyanaz a dalocska, mert kérte, aztán jött a jó éjt puszi, majd kimentem a szobából,.

Ez sokáig működött, és büszke, boldog voltam, hogy lám lám, nekem sikerült, milyen jól is csinálom, megvan az esti rituálé, nincs gond az alvással.

Egész jól működött a rendszer, egészen addig, míg a gyermek ki nem nőtte a rácsos ágyat, és rá nem jött, hogy a kiságyból bizony ki lehet menni.

Akkor is végigcsináltuk a fent felsoroltakat, egészen a jó éjt pusziig és a szobából való távozásig.

Akkor jött a hideg zuhany. Ő felkelt, kijött, és mellénk feküdt. Jobb esetben mellénk feküdt. Rosszabb esetben csatlakozott hozzánk a lakás bármely pontján, ahol épp voltunk.

Akkor jött a visszakísérés, még egy utolsó mese, aztán hirtelen szomjas lett, majd pisilni kellett... nyilván bedőltem neki, hiszen már végre szobatiszta, és jobb este elintézni ezt, mint éjszaka nedves lepedőre ébredni. Aztán jöttek a játszmák... csak nem akart aludni.

Már nem voltam se boldog, se büszke, úgy éreztem, valamit nagyon nem jól csinálok. Egy este aztán rátaláltam a megoldásra:

"Késő este volt. Legkisebb fiam nem akart ágyba menni. Ahhoz még kicsi, és túl fáradt volt, hogy engedjek neki, de ahhoz már elég erős és nagy, hogy akaratát fizikai ellenállásban fejezze ki. Így nemcsak sírt és üvöltött, hanem erős kis lábaival kitámasztott, hogy még véletlenül se tudjam ágyba tenni.

Sorra bevetettem a bevált trükköket. Először megpróbáltam az értelmére hatni. Elmagyaráztam, hogy este van, mindenki aludni tért, de már a magyarázat közepén beláttam, hogy értelmetlen próbálkozás. Így aztán megpróbáltam a pocakjára hatni. Ez majdnem mindig bejön. Ha most lefeküdne, és aludna, akkor ébredés után kapna valami finomat. De most ez sem vált be. Egyre erősödött a „Tegyél le!” kifejezése. Éneklésbe kezdtem. Elhallgatott, majd újra kezdte, de most már a „Hagyd abba!” felkiáltással. Nem értettem, miért nem élvezi a dalom. Kezdtem türelmetlen lenni. Ismét próbáltam a „nagyfiús” „okos” értelmére hatni. Beígértem még egy „legutolsó” mesét, ha leteszi a fejét. „Nem kell mese!” Na most mit tegyek?

Megláttam az ágy sarkán az egyik bábját, Mazsolát. Gyorsan felhúztam a kezemre, és röfögős hangon beszélni kezdtem hozzá. Ő abbahagyta a hisztit, elhallgatott, és teljes figyelmét a bábnak szentelte. „Úgy vártalak már, nem tudok nélküled aludni. Gyere, feküdj mellém, hadd bújjak hozzád!” – mondta a báb. És csodák csodájára, az előbb még megvesztegethetetlen, elszánt kisfiú saját akaratából kérte, hogy tegyem be az ágyba. Letettem. Átölelte a bábot. Lehúztam Mazsolát a kezemről, majd jó éjt kívánva kijöttem az immár csendes, elégedetten szuszogó csemetémtől."(1)

Azóta minden este kérte a bábot, hogy hadd altassa el. Mesélt neki, és énekelt. Majd mindketten álomba merültek.

1, Babos Eszter - Otthonos bábok - Bábos otthonok, 2014. Fekete Sas Kiadó (részlet a könyvből)

Kemény Henrik, vagy ahogy sokan hívták, emlegetik, Heni bácsi, ma lenne 94 éves.

Budapesten született, egy háromgenerációs bábos családba.

Nagypapa, Korgnut Salamon, a Papa, Kemény Henrik, a Mama, Kriflik Mária mind hatással voltak Henrik és testvérei életére.

A Nagypapa, aki eredetileg csizmadia volt, 1897-ben kapott először engedélyt cirkuszi mutatványossághoz. Járta az országot, sőt, a környező országokat is, mint cirkuszi vándorló komédiás, volt körhintája is, és dalárdát is vezetett. A cirkuszi mutatványokat egyszer csak kiegészítették a bábjátékok. Hogy miért épp a bábok? Ezen Kemény Henrik maga is sokan gondolkodott, és úgy gondolta, talán azért, mert a "bábok nem kértek gázsit, nem  kellett még kenyér sem nekik." (1) Kiváltotta az élő cirkuszi szereplőt bábbal. Ezért van ennyire sok cirkuszi figura a bábos hagyatékban: zsonglőrök, bohócok, artisták, kínai táncosok....

Az ő előadásaira nem igazán emlékezett Heni bácsi, akkor még nagyon kicsi volt.

Mikor aztán a Papa hazajött Amerikából, a Nagypapa mindent átíratott a fiára, megegyeztek, hogy Columbia Magyar Mechanika Színház néven viszi tovább a bábszínházat.

Már egész kisgyerekként részt vett előadásokban, Mátyással, testvérével együtt. Akkor még "sámlira" kellett állniuk, hogy elérjék a paravánt. A Papa egy óriási Micky Egér marionett figurát készített Henriknek, 3 m-es zsinórzattal, amivel szintén fellépett a családi bábszínházban. A Mama pedig varrta a bábok ruháit.

A Vitéz László játékokat már a nagypapa is játszotta, de nem ő találta ki a figuráját. Sokat járt vásárokon, ott találkozott vele.

A háború, a zsidótörvény, az államosítás mind mind próbára tette a családot, de mégis fennmaradt a bábszínházuk.

Végül a Népligetben állt fenn sokáig a "Bódé". A három generáció alatt szinte minden magyar családba eljuttatták a vásári komédiákat, vicces történeteket, megnevettetve egy egész országot.

Ma Pályi János, Tatai Zsolt bábszínészek viszik tovább a lejegyzett Vitéz László előadásokat. Persze Kemény Henrik nevéről eszünkbe juthat Hakapeszi Maki is, vagy akár Süsü a sárkány, mely bábot Kemény Henrik mozgatta a bábfilm felvételein, és a nagyméretű figura mozgatási mechanizmusának kidolgozásában is részt vett. 

2011. októberében valószínűleg gyújtogatás következtében leégett a népligeti Bódé. Heni bácsi ezt már csak egy hónappal élte túl. Nem csak egy bódé vált a lángok martalékává, hanem három generáció élete, munkássága, egy ország gyermekeinek meséi, álmai, Heni bácsi egész élete.

Hagyatékát Láposi Terka, a debreceni Vojtina bábszínház művészeti vezetője kezeli. Ő maga személyes barátja volt Kemény Henriknek. Életét és munkásságát két gyönyörű képes könyvben gyűjtötte össze.

A fenti cikk szintén e két könyv nyomán került megírásra.

1. Kemény Henrik: Életem a bábjáték bölcsőtől a sírig - Egy vásári bábjátékos, komédiás önarcképe, Korgnut-Kemény Alapítvány, 2012.

2.Láposi Terka: A Kemény Bábszínház Képeskönyve - Korgnut Kemény Henrik színházteremtése, Korgnut-Kemény Alapítvány, 2015

Sokan úgy érezzük szülőként, hogy a báb-játékhoz nem értünk, ezért inkább bele sem kezdünk. Van egy képünk a bábelőadásokról még gyerekkorunkból, érdeklődve, izgatottan néztük a játékot, s joggal gondoljuk, hogy ezt nem tudjuk átadni gyermekünknek.

De a jó hír az, hogy szülőként nem is bábszínházat kell létrehoznunk. Egyszerűen csak játszanunk kell.

fotó:Babos Eszter - Bábos Mesekuckó

Mégis hogyan?

Levetve szülői szerepkörünket, bújjunk bele egy kiválasztott szereplő bőrébe, és azt keltsük életre. Lehet az egy plüss figura is. Csak játsszunk! A gyerekek ügyes vezetők ebben. Hamar partnerek lesznek, és segítenek levetkőzni gátlásainkat. És a legnagyobb meglepetésünkre a kutya egyszer csak ugatni fog a kezünk alatt, a lovak nyerítenek, a nyulak nagyokat ugranak. Ha belejövünk, akkor egész biztos, hogy valami csintalanságot is elkövetnek a szereplők.

Ha igazán átadjuk magunkat a báb-játéknak (szándékosan írom kötőjellel) akkor nem akarunk nevelni, nem akarunk irányítani, nem akarunk direkt kérdéseket feltenni és nem várunk válaszokat. Ha játszunk, akkor problémahelyzeteket hozunk létre, és mivel emberi mivoltunk legbensőbb vágya a rend helyreállítása, így biztos, hogy találunk valami megoldást.

Fotó: Ősi Lona - Bábos Mesekuckó

Ez pedig már önmagában minta. Anélkül, hogy direkt értékelnénk, vagy ítéleteket mondanánk az adott helyzetről. Egy felmerült problémának pedig több megoldása is lehet.

Érdemes meghallgatni gyermekünket, hogy ő mit javasolna.

Fotó: Babos Eszter

Vegyünk egy nagyon egyszerű példát. A nyuszi egyfolytában csak ugrált, de már többen figyelmeztették, hogy ne ugorjon fel olyan magasra, Egyszer csak rosszul ér földet és nagyon beüti a lábát. Ha gyermekünknél is van egy báb - vagy plüss - valószínű azonnal a segítségünkre siet. Ilyenkor pontosan látszik, milyen mintát követ a megoldásainál. Puszit ad a nyuszinak, mert attól minden meggyógyul? Esetleg kétségbe esik, hogy óriási a baj, hívni kell a mentőket? Orvoshoz kell menni? Esetleg beköti a lábat? Kétségbeesik? Vagy megoldást keres? Bármit is tesz, ne értékeljünk! Ez egy kis tükör önmagunknak, hiszen az általunk használt mintákat követik, utánozzák le. Ha tanácstalan, akkor a bábbal mutassunk neki példát. A példánál maradva, ha csak áll a békabábjával a fájós lábú nyuszi mellett, és nem tesz semmit, akkor érdemes irányítani. "Hozz egy kis gyógyfüvet, hogy beborogathassam a lábam"... "Megsimogatod? Nagyon fáj!"... "Szólj a nyuszimamának, hogy siessen!" Bármit is mondtok, az úgy helyes. Nincs jó vagy rossz megoldás. Minta van, példa és játék.

Szóval merjetek játszani! Sokat! Tanulhattok a gyerekektől és ők is tanulhatnak tőletek. Mindezt szórakozva!

Itt az ősz, borongósabb az idő és hamarabb sötétedik. Ilyenkor hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy most is minden a legnagyobb rendben van. Most is sok minden akad, ami boldoggá tesz minket, akkor is, ha fáradtnak érezzük magunkat.

1. A mozgás, a sport felszabadít! Oldja a feszültséget, levezeti a felgyülemlett energiákat. Jó idő esetén érdemes "kiszaladni" a világból - futni egyet a szabadban - míg gyermekünk biciklire pattanva velünk tarthat. Ha hűvös, esős idő van, akkor sem kell feladni a mozgást. Egy 20 perces torna, hancúrozás, csiki-parti, lépcsőzés, vagy az X-box mozgásos játékaiba való részvétel nem csak a mozgás által tesz majd boldoggá, hanem a közösen eltöltött értékes idő élményével is gazdagíthat minket.

2. A játék. Játszani sok mindennel lehet. A vacsorafőzésre szánt időt töltsétek inkább együtt, és játszattok közösen. Építhettek legóvárat, autóutat, vonatsín-hálozatot, vagy akár társasozhattok, bunkert építhettek, activityzhettek... válasszatok bármilyen közös játékot, csak arra figyelj, hogy ne akarj irányítani, ne akarj fejleszteni. Légy te is "gyerek", játékos. Hagyd, hogy kitaláljon, tervezzen, irányítson, te pedig sodródj és élvezd minden egyes pillanatát a közös időnek. A játék közben megélt vidám pillanatok feltöltenek, boldoggá tesznek.

3.Légy a jelenben 100%-ban. Hogy mit jelent ez? Kikapcsolod a telefont, lecsukod a laptopot, és csak a jelen pillanatait éled meg. Leteszed a munka gondjait, és nem gondolsz a jövőre. Nem akarsz tervezni, nevelni, példát mutatni, irányítani, hanem részese akarsz lenni a jelen pillanatának, amit a szeretteiddel élhetsz meg.

4. Beszélgessetek! Kezd a mesélést te! Milyen napod volt, mi volt a legviccesebb, milyen rajzfilmfigurák elevenedtek meg a városban, mikor munkába mentél - nálam a legviccesebb az volt, mikor egyszerre láttam Quasimodót és Hamupipőkét egy utcában, vagyis tényleg léteznek -, és kérd ki a véleményét a hallottakról. Vagy csak mesélj a gyerekkorodról, gyerekkoráról. Kérdezz és válaszolj, meséltess és mesélj. Nem kell megvárni ezzel az estét, akár a kanapén egymásra borulva, konyha asztalnál egymással szemben ülve, vagy a szőnyegen kiterülve is sort lehet keríteni egy spontán beszélgetésre. Akkor leszel boldog a beszélgetéstől, ha nincsenek benne elvárások, ha nem nevelni szeretnél vele. Mikor olyan kérdéseket teszel fel, amire őszintén válaszolhat, mert tudja, hogy nem értékeled a válaszát, akkor mindketten megélitek a boldogságot.

5. Olvassatok együtt vagy akár egyedül! A mesék, történetek keltette izgalmak szintén endorfint szabadítanak fel, és az így megélt közös idő, vagy én-idő boldogság hormonokkal tölt fel. A jó mese felszínre hozza a feszültséget és megoldást nyújt annak kezelésére. A személyiség változik, fejlődik általa. A főhős jellemfejlődése által az olvasó jelleme is fejlődik. Minden megélt fejlődés örömmel jár.

+1 Bábozzatok! Ne csak mesét bábozzatok, hanem spontán jeleneteket. A bábozáshoz nincs szükség konkrét céllal létrehozott bábokra. Megszólalhat akár a pohár vacsora közben, vagy a ceruza leckeírás közben. A báb egy eszköz, egy közvetítő elem, mely segítségével felszínre jöhetnek a szocializációnk során elnyomott érzelmek, kiszabadulhatunk az elvárások, megfelelési kényszerek alól. A báb oldja a feszültséget, hiszen amit mond, az külön áll a mozgatójától, mégis elválaszthatatlanul egyek. A báb, mint önkifejezési mód alkalmat ad a konfliktusok kezelésére, a sérelmek felszínre kerülésére, a feszültségek oldására, a közös bohóckodásra, a boldogság kiteljesedésére.

 fotók: Babos Eszter

2008 - ban indult útjára Wekerléről a mára már védjegyessé vált Bábos Mesekuckó baba-mama foglalkozás, mely komplexen magában foglalja a bábos mesét, mozgást, zenét és alkotást, mindent épp annyi időre, melyet a 1,5-4 éves babák befogadni képesek.

Babos Eszter, 4 fiú gyermek édesanyja, óvoda pedagógusi tapasztalatát és bábos múltját összeillesztette az anyaság nehézségeivel, így született meg egy olyan módszer, melynek segítségével "lelassulhatunk" gyermekeinkhez, és értékes együttlétben élhetjük át a foglalkozás minden fejlesztő hatását.

Mára országszerte több mint 20 foglalkozásvezető több mint 40 helyszínen, a hét minden napján több időpontban is várják a baba-mama párokat, hétről hétre új bábos meséikkel és a mesékhez kapcsolódó mozgásos, dalos és kézműves tevékenységekkel.

Gyakran teszik fel azt a kérdést a szülők, hogy „Miért jó a bábos mesekuckó?” „Mit fejleszt?”

Mert hát ugye azt már tudjuk, hogy a mai világunkban ami nem fejleszt valamit kimondva, az már nem is képvisel értéket.
Régen ösztönösen tudták, hogy mi mindenre jó a mese:

• választ ad a felmerülő kérdésekre
• neveltek, tanítottak vele
• gyógyították a szívet, lelket
• a minket körülvevő mindenség megtanítására használták
• erőt adtak vele a gyenge napokon
• és gyengédséget az erőseken
• megnevettetek és megtréfáltak általa
• elaltattak és ébresztettek vele
• probléma helyzeteket oldottak meg vele

Minderre ma is alkalmas a mese és a bábjáték! Hogy hogyan is mondják ezt manapság? Íme: megpróbáltam összeszedni én is, mi mindent is fejleszt ez a bábos mesekuckó foglalkozás.

A foglalkozás kerete, felépítésének ismétlődése, ritmusa biztonságot ad a gyermeknek, tudja mikor mire számíthat. Ez a megszokás segíthet kialakítani a helyes napirendet, példát ad neki a napok ritmikusságára.

A mese hat a gyermek egész személyiségfejlődésére. A mesébe ágyazott mondóka, vers ritmikussága biztonságérzetet ad neki, segíti a beszédfejlődésben. Ez a ritmikusság aztán visszaköszön az olvasásnál, a helyes szótagolásnál… no de ne szaladjunk ennyire előre.

A bábos mese, vagyis az, hogy nem csak hallja, hanem látja is, vizuális mintákat ad neki. Fejleszti esztétikai érzéket, fogékonyságát az igényességre. Azzal pedig, hogy egy egy állatkát más és más anyagból lát megvalósulni a különböző mesékben, kreativitását és logikai készségét is fejleszti.

A mesében használt mondókák, versek, hangutánzó, hangfestő szavak szintén pozitívan hatnak a beszédfejlődésre. A bábok mögé bújva, egy szerepet felvéve a dadogás is könnyebben kezelhető.

A bábok kipróbálásakor kézügyességük finomodik, szociális érzékenységük fejlődik, kommunikációs sablonokat sajátítanak el.

A mesetorna által hatunk a nagymozgásokra, miközben fantáziájukat is megmozgatják. A mesetornának óriási személyiségfejlesztő hatása van, hiszen egyre bátrabban járják be a főhősök útját. Nagyon fontos számukra a pozitív visszajelzés, a megerősítés.

A pihentető résznél egymás iránti türelmük, figyelmük van igénybe véve.

A kézművességnél a finommotorikájuk, anyagismeretük, eszközhasználatuk mind - mind fejlődik. Gyakorta előkerül festék, olló, ragasztó stift, só-liszt gyurma.

Látogassatok el a Bábos Mesekuckó hivatalos weboldalára vagy facebook oldalára, és vegyetek részt már a jövő heti foglalkozások valamelyikén.

Nagycsaládunk kis regényének utolsó fejezetéhez érkeztünk.

Bizony, elérkezett hazaindulás napja is.

Kora reggel még nem volt terv. Próbáltuk húzni az időt, kihasználni minden kis pillanatot az ottmaradásra.

Reggeli nagy bevásárlásra nem volt szükség, mivel mindenünk volt még. Csak friss pékárúért szaladtunk le a boltba.

A pakolást négy gyerek mellett már rutinfeladatként élem meg, gyorsan, tervszerűen történik. A táskákból kiborítottuk a homokot, mely rejtélyes módon minden csukott bőröndbe belekerült, majd rövid válogatás után bekerültek a tiszta és szennyes ruhák a helyükre.

A rengeteg gyűjtött kagylókból a gyerekek kiválasztották, melyekről nem szeretnének lemondani, azokat szintén gondosan bepakoltuk.

Ezután egy búcsú pancsolásra leengedtük őket a medencéhez, mi felnőttek pedig nagy körvonalakban kitakarítottunk magunk után, és helyre állítottuk a rendet.

11 órakor elhagytuk a szállást. Irány Faro, hiszen ott kell majd leadni az autókat, és onnan indul a repülőnk is este hazafelé. A fél órás út csendesen telt.

S hogy program nélkül ne maradjunk a 40 fokban, először egy római kori villának a romjait tekintettük meg, ahol gyönyörű, apró mozaikokból fennmaradt falakat, medencéket láthattunk. A nagy meleg ellenére a fiúk érdeklődve járták körül a romokat. Magam is meglepődtem ezen, hiszen érdektelenségre és tiltakozásra számítottam.

Így viszont szórakoztató és igazán kellemes volt az itt eltöltött fél óra. Még egy kis viccelődésre is jutott erő és idő, a múzeum falának dőlve.

Miután itt végeztünk, bementünk Faro központjába, a várfalon belülre. Itt már kezdődött egy kis szenvedés, hiszen rettentő hőség volt, és a levegő egyáltalán nem mozdult a falakon belül. Így a kikötőt céloztuk meg, és kerestünk egy rövidke hajóutat, hogy az óceánon ringatózva lehűthessük magunkat a hűvös tengeri széllel.

A kikötőtől nem messze, a várfal bejárata előtt több turisztikai cég is képviseltette magát, és harmadszorra meg is találtuk azt, amelyik egy órán belül 7 embert el tud vinni egy kis hajókirándulásra.

Az út egy óra hosszan tartott, napelemes, un. környezetbarát hajóval. A Ria Formosa Nemzeti Park a repülőgépről is látható volt mind az idefelé, mind a hazafelé vezető úton, hiszen a fölött szállnak le és fel a gépek.

Kapitányunk angolul mutatta be a kis öblökből álló területet, a földnyúlványokon élő állatokat, madarakat. Szinte minden fészekről tudott, minden ott megtalálható madárfajt ismert. Kacskaringózva és lassan haladtunk a lápos részek között, de rettenetesen élveztük, hiszen tényleg üdítően hatott ránk a menetszél.

Sok érdekes dolgot tudtunk meg túránk során. Például azt, hogy a portugál gólyák nem költöző madarak, az átlagban 15-20 fokos télre is itt maradnak, és nem békát esznek, hanem osztrigát, halat illetve amit találnak.

A parthoz közel sok görnyedt hátú embert láttunk, akik kis késekkel, kapákkal kapirgálták a büdös, süppedős talajt. Megtudtuk, hogy kagylót keresnek. Faróban több ezer család megélhetését biztosítja a kagylókeresés. Akik a természetvédelmi területen keresnek kagylót - és találnak is sokat - azok úgy mond "bérletet" vesznek a területre való bejáráshoz. Nagyon sok féle faj található meg itt, nem csak kagylóból, hiszen tele van a talaj szerves anyagokkal, melyek lebontásában a kagylók nagy mesterek. No és persze nem csak az emberek vadásznak rájuk... Az egész körforgás megtalálható ezen a területen.

Kalauzunk a visszafelé úton elővette saját kincseit, és kézről kézre adta óriási kagylóit, a kiszáradt csikóhalat. Megtudtuk, hogy az a nagy kagyló, melyet mutatott a tenger alatti földbe 2 méter mélybe beásva található, és általában 150 évig él. Ez az adat teljesen lenyűgözött és elgondolkodtatott. Vajon mit lehet csinálni több tíz méterrel a tengerszint alatt 150 évig??? Kicsit hangosan tűnődhettem ezen, mert a fiaim egyből megadták a választ, hogy csak eszik. 150 év... Tenger alatti föld alatt... teljes sötétségben... és csak eszik... :)

A kellemes hajókázás után leadtuk a bérelt autókat, titkos kacsintással elbúcsúztunk tőlük majd a reptéren feladtuk a csomagjainkat. Az ott eltöltött két óra gyorsan elrepült, de már elég nyugtalanok voltak a gyerekek, így egyre többször kellett szétválasztani őket.

Majd elkövetkezett a repülőgépbe való beszállás ideje. Elfoglaltuk a helyünket, kényelmesen elhelyezkedtünk, előkészítettük a könyveket és vártuk a felszállást. Helyette a légiutas kísérők arról tájékoztattak, hogy több mint egy órás késéssel fogunk indulni, mivel a francia reptéren jelenleg sztrájkolnak, és egy repülőt sem engednek be a légterükbe. Ezen időre kiköthetjük magunkat, a mosdókat megnyitják, vásárolhatunk tőlük, de a gépet már nem szabad elhagyni. A több mint egy óra két óra lett. Időközben sikerült helyet cserélnünk pár utassal, így az egész család egy kupacban ülhetett, mire felszálltunk.

Szinte mindenki elaludt a három és fél órás repülőúton, mely este nyolc helyett tíz órakor indult, így fél kettőre értünk Budapestre. Itt aztán újabb egy órát vártunk a csomagokra. A gyerekek jobbra balra dőltek a fáradtságtól, izgatottságtól. Mikor végre megérkeztek a bőröndök, észleltük, hogy kinyitották őket, de nem hiányzott semmi. A gyerekekben viszont egy világ dőlt össze, és még a hazafelé vezető autóúton is arra keresték az normális emberi magyarázatot, hogy miért, milyen alapon nyitják ki, és kik a csomagokat.

Hajnali háromra értünk haza. A macskák üdvözlése után hamarosan mindenki a saját ágyában folytathatta álmodozását az elmúlt napokra, avagy a hazaút izgalmairól.